Amikor az ember kutat sok olyan adatot is talál, amely inkább bulvár jellegű, s egyáltalán nem tartozik a kutatása tárgyához, mégis valahogy jár rajta az esze, vissza-visszatér, s elkezdi keresgélni hozzá a további adatokat. Egy szép napon bukkantam rá az Előre (Forward) c. újságra, amely “az amerikai magyar munkásság lapjaként”, erősen bal oldali beállítottsággal  jelent meg New York, NY-ban a XX. század elején. Ezt az újságot nézegetve bukkantam egy névre és hírre, amely felkeltette a figyelmemet. Az általam kutatott észak-amerikai magyar katolikus papsághoz – gyakorlatban – semmi köze, egy apróságot leszámítva, amiről később még szó lesz. Az illetőt Hans B. Schmidtnek hívták, Bajorország hangzatos nevű Aschaffenburg nevű településén született 1881-ben, 1904-ben szentelték római katolikus  pappá, majd 1908-ban vándorolt ki az USA-ba, miután a bajor rendőrség diplomahamisítással vádolta meg. Először Louisville, Kentuckyban telepedett le, majd áttette székhelyét New York egy félreeső templomába a 125-ik utcai St Joseph (más forrás szerint a Szent Bonifác) templom segédlelkészi állását töltve be. Bár megjegyzem, székhelyet emlegetni esetében hasonló, mint akasztott ember házában kötelet. Őt ugyanis 1916. február 18-án egy csésze kávé elfogyasztása után udvariasan hellyel kínálták. New York egy szintén kieső részén, egy közismert „műintézményben” – a Sing-Singben. S a szék is különleges gyártmány volt – Old Sparky-nak becézték. Ezzel pedig bevonult a történelembe, mint az egyetlen katolikus pap, akit az Amerikai Egyesült Államokban kivégeztek. Az iróniát félretéve egyértelműen az ügyről született jegyzőkönyveket és újságcikkeket olvasva (mind az amerikai, mind a magyar sajtó bőven foglalkozott a kérdéssel) ki merném  jelenteni, hogy Hans atya súlyos beteg volt, ami persze tetteit nem igazolja, az alól nem is ad, nem is adott felmentést. Igaz ennyi idő és az orvosi dokumentáció, valamint szakképzettség hiányában a betegségére nem lehet pontos kijelentést tenni, de a korabeli sajtóbeszámolók szerint az elmebetegség határán mozgott. Családjában öröklött a mentális betegség. Már kora ifjúságában egyfajta kultuszt alakított ki, melyben a vallás, az elnyomott szexualitás, valamint a vér és a bomlás iránti rajongás keveredett. Később ezt jól titkolta, így felvették a szemináriumba, igaz ott elöljárói és társai gyanakodással tekintettek rá, s felszentelését ellenezték, de végül 1904. december 23-án, társaitól külön, a püspöki kápolnában a mainzi  püspök pappá szentelte. Később erről már úgy beszélt, hogy a szentelés után megjelent neki Árpád-házi Szent Erzsébet, s ő a saját papjává „szentelte” fel. Elöljárói félelme valóssá vált, amikor sorozatos botrányokba keveredett, diplomát hamisított, valamint számos biszexuális kapcsolata volt, valamint sajátos, mondhatni excentrikus misézési gyakorlatával sokakat megbotránkoztatott. Az egyházmegyéjének vezetése ekkor az abban az időben szokásos gyakorlathoz fordult: felszólította, hogy – kvázi utolsó lehetőségként, s a probléma „megoldásaként” – vándoroljon ki Amerikába. 1908-ban ez meg is történt, s Louisville, Kentucky után New York, NY-ban lett segédlelkész. Itt ismerkedett meg Anna Aumullerrel, aki 1892-ben született a mai Ausztria területén, s 1910-ben vándorolt ki az USA-ba, ahol Hans atya plébániáján volt háztartási alkalmazott. Az Előre, a Magyarország, valamint a Világ című újságok Annát magyar származásúként említi, aki Sopronban végezte tanulmányait, de erre vonatkozó bizonyítékokat nem mutattak fel, s adatok erről nem lelhetőek fel. Bár Hansnak számos szexuális kapcsolata volt, többek között Ernest Muret fogorvossal és ékszerhamisítóval, ez a kapcsolat vált mint Anna, mind Hans számára végzetesnek. Hans azt   állította Annának, hogy ő jelet kapott az Istentől, aki elrendelte neki, hogy Annának át kell adnia magát, és egy titkos szertartáson (ahol Hans volt a vőlegény és a pap egy személyben) házasságot kötöttek. Ha lehet a témát abszurdnak nevezni, innen kezdődően kezd csak az lenni. Hozzá szeretném tenni, hogy az eseményeket nem csak a korabeli sajtóból, hanem a korabeli nyomozati jegyzőkönyvek adataiból is próbálom rekonstruálni, még akkor is, ha ez  jelentősen megbotránkoztató lesz. A különleges esküvő után a házasságot ott helyben a templom főoltárán hálták el, mint egyfajta áldozat, melyre Hans szerint Szent Erzsébet szólította fel, noha emiatt Anna gyakran nevezte őt őrültnek, különösen, amikor egyre gyakrabban beszélt arról, hogy Szent Erzsébet többször is felszólította arra, hogy Annát – valamilyen módon – áldozza fel. Ettől kezdve Hans Schmidt háromlaki életet élt, papként szolgált (a feljegyzések szerint értelmesen és jól végezte a szertartásokat), homoszexuális kapcsolatot tartott fenn Ernest Murettel, valamint esténként civil ruhában felkereste titkos feleségét, aki 1913-ban jelezte, hogy terhes. Hogy ez vette-e rá Hansot a végső tettre, vagy sem, ezt már sosem fogjuk megtudni, viszont az tény, hogy 1913. augusztus végén – elmondása szerint Isten és Ábrahám parancsára – brutálisan kivégezte Annát. A korabeli sajtó  bőven, s mondhatni szaftosan értekezik arról, hogy mit tett a holttesttel, de ettől én most megkímélném az olvasót. A lényeg, hogy a holttest darabokra vágva került a Huston folyóba, amely szeptember 2-án kivetette magából. Viszont Hans elkövette azt a hibát, hogy olyan ágyneműbe csavarta a test darabjait, amely könnyen beazonosítható volt, s vissza lehetett vezetni ahhoz a házhoz, ahol, mint „civil férj” lakást vett ki. S innen már csak egy lépés volt, hogy kopogtassanak a plébánia ajtaján, s elinduljon az úton, amelynek vesztőhelyig vezetett. Igaz, elítéléséig már hosszabb volt az út, mint a nyomozás időtartalma. Megvizsgálták őt is, megvizsgálták kapcsolatrendszerét, Ernest Muret esetleges bűnrészességét (mely nem  bizonyosodott be), próbálkozott azzal, hogy minősítsék elmebetegnek, de semmi sem használt, az esküdtek bűnösnek találták, s a bíróság villamosszék általi halálra ítélte, majd miután minden fellebbezési lépcsőt sikertelenül használt ki, Charles Seymour Whitman New York állam 41. kormányzója elutasította kegyelmi kérvényét, s kivégezték. A kegyelem elutasításához az a tény is hozzájárult, hogy Louisville-ben a korábbi szolgálati helyén is találtak egy halottat, egy lányt, aki egyértelműen gyilkosság áldozata lett, de gyilkosának személye sose lett felderítve. Így ha nem is jogilag, de „pletyka” szintjén ezt a halottat is a korábbi segédlelkész számlájára írták. Annát a Potters Field-i temetőben helyezték el, Hans Schmidt pedig – mint minősített gyilkos  – a Sing Sing temetőjében került elföldelésre. Az akkori amerikai törvények szerint a minősített gyilkosokat jel nélküli sírba kell eltemetni. Hans – korábbi papi státuszára való tekintettel – annyit „kapott”, hogy sírját – amely a Sing-Sing börtön melletti un. „Gallery 25” területén volt, megáldotta pap. 1940 után ezt a temetőt felszámolták, s az itt található maradványokat ismeretlen helyen temették újra. Miért meséltem el ezt a történetet? Semmiképpen nem azért, hogy vájkáljak – egy véleményem szerint beteg ember – tetteiben. A történelem a jók és a rosszak küzdelméről, s egyéni sorsokról szól. Ez is egy egyedi, egyéni sors. Az egyetlen olyan katolikus papé, akit gyilkosságért kivégeztek az Egyesült Államokban. S csak remélni lehet, hogy bűneit megbánva vállalta a cselekedetei után méltán megkapott büntetést.

Eredetileg megjelent: https://reli.blog.hu/2020/01/21/az_egyetlen_olyan_katolikus_pap_tortenete_akit_kivegeztek_az_usa-ban