Somorjai, Ádám, ed. (2020) John Sabo and Cardinal Mindszenty : 1957–1971 = Mons. John Sabo és Mindszenty bíboros. METEM Könyvek (93). Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest. ISBN 978-615-5826-12-2, 342. oldal

Az emigráció magyar katolikus papsága a magyar egyháztörténet egyik periférikus kérdése. Nagyon keveset tudunk azokról a szereplőkről, akik követték a magyarokat az emigrációba, vagy akár már ott születtek és magyar identitásukat (részben) megtartva próbálták segíteni közösségüket, vagy az óhazát, illetve az itt élő, s a szocializmus idején kvázi, vagy gyakorlatilag fogságban lévő katolikus egyházat.

Ezen személyek egyike volt Mons. John Sabo, (Szabó János), aki másodgenerációs magyar volt, 1905-ben New Jerseyben született, évtizedekig volt az Indiana állambeli South Bend település magyar plébánosa. 1938-ban járt először (és utoljára) Magyarországon, az eucharisztikus kongresszuson, majd 1947-ben a kanadai Mária kongresszuson szegődött, egészen pontosan kijelölték Mindszenty József kíséretébe, s ekkor vált feltétlen hívévé a hercegprímásnak.

Somorjai Ádám bencés szerzetes hosszú évek óta publikálja azokat az iratokat, melyek a különböző archívumokban Mindszentyvel kapcsolatosak, s elsődlegesen az budapesti amerikai követségen töltött időszakából származnak. Mondhatni szenvedélyesen gyűjti a leveleket, üzeneteket, dokumentumokat, melyeket vagy a bíboros írt, s próbált eljuttatni különböző szervekhez, vagy pedig neki írtak, s melyeket Mindszenty – a (nagy)követség szabályai miatt általában, csekély kivétellel – nem láthatott. Az egyik ilyen, mondhatni egyoldalú levelezőpartner volt Mons. John Sabo, aki 1957-től rendszeresen levelezett, még ha nem is közvetlenül Mindszentyvel, hanem azzal az illetékes diplomatával, aki a bíboros mellett az összekötői feladatot ellátta. 14 éven keresztül mondhatni ostromolta az amerikai diplomatákat, akik talán kénytelen-kelletlen, de biztosították azt az egyedülálló és kivételes helyzetet, hogy Sabo magánszemélyként, egyszerű amerikai állampolgárként fenntarthatta az – igaz egyoldalú – de kapcsolatot Mindszentyvel. Ennek a kapcsolatnak egy nagyon jelentős része volt, hogy tevékenységével, miszerint a bíborosnak napi szentmiséihez intenciót, azaz miseszándékot biztosított elősegítette Mindszentyt abban, hogy gyakorolhassa papi, püspöki hivatását, imádkozhasson, misét mutathasson be a híveiért. Ez pedig kimondva-kimondatlan jót tett az amúgy elég komoly feszültségben élő bíborosnak.

Sabo szerepe abban is kimagaslik, hogy Spellman New York-i bíboros halála után Mindszenty rá akarta bízni (az akkor még teljesen más tartalmú, s más célú) emlékiratait, s bizonyos szinten a kiadás reménye volt az az ok, amely elősegítette a hercegprímást, hogy 1971-ben vállalja „élete legnagyobb keresztjét”, s elhagyja a nagykövetséget, s vele együtt az országot is.

Somorjai Ádám OSB kötete azért is kuriózum, mivel ezek a dokumentumok kis híján elvesztek az utókor számára, hiszen eredetileg a nagykövetség archívumában a leselejtezendők között voltak, de végül kikerültek az Amerikai Nemzeti Levéltárba, ahol ma is őrzik őket. 

A kötet Deák András Miklósnak, a Külügyminisztérium nyugalmazott tanácsosának bevezető tanulmányával kezdődik. A tanulmány szerzője, mint korábban gyakorló diplomata kiválóan érti azokat a folyamatokat, melyek egy követségen lezajlanak, ismeri és bemutatja az alá és fölérendeltségi viszonyokat. Írásában ezen felül felvázolja John Sabo személyét, kapcsolatát Mindszentyvel, valamint az amerikai diplomatákkal létrejövő, egyesekkel már-már baráti ismeretségének kialakulását, annak működését. Fontos része a tanulmánynak, melyben tisztázza Mindszenty eltartásának kérdését, hiszen ezek körül több félreértés is volt. A bíboros létfenntartási, étkezési költségeit az NCWC adományaiból finanszírozzák, míg az apróbb, személyes kiadásokat (varratás, mosatás, orvosságok, illetve a misedekorációk) finanszírozzák a bíboros nevére Mons. Sabo által kiállított dollárcsekkek beváltásából. Az első alap felett a bíborosnak nem volt rendelkezési joga, míg a második felett kapott döntési jogkőrt, így lehetősége volt arra is, hogy ezekből különböző támogatásokat küldjön ki gyóntatójával, vagy más személyekkel a „külvilágba”. Ez alapján egy fontos dolog leszögezhető: a hercegprímás eltartása az amerikai adófizetőknek egyetlen dollárjába sem került. Lényeges kérdés ez, hiszen ez által a finanszírozási forma által volt biztosítható az, hogy az állam és az egyház szét van választva egymástól, valamint annak a kérdése is megnyugtatóan rendezve volt, hogy mi van abban az esetben, ha a nagykövetség költségvetését – valamilyen politikai okból – ellehetetlenítik, arra hivatkozva, hogy ott egy olyan személy él, akit az állam – a törvényei által szabott keretek között – nem tarthatna el. Mindszenty ez alapján – anyagi szempontból – független maradt az amerikai államtól, s az amerikai állam is tőle.

Deák András Miklós érzékletesen és pontosan rámutat arra is, hogy Sabo és a  nagykövetség között számos esetben van súrlódás, Sabo rámenőssége, már-már akaratossága sok esetben hozza kellemetlen helyzetbe a követség munkatársait. Ettől függetlenül kijelenthető, hogy Sabo egy kivételezett, személy, noha a két fél között nincsen meg az a cinkosság, amely arról szólna, hogy egy-egy ügyben információmorzsákat adnának ki neki. Értesüléseit nem cáfolják, de nem is erősítik meg, noha ezt néha Sabo erősen nehezményezi, s időről időre megpróbálja kibővíteni, óvatosan átlépni a nagykövetség által szabott határokat.

 Tény, hogy e kellemetlenségek mellett, Sabo nagyon sokban segít a követségnek, későbbi nagykövetségnek. Mindszenty számára ő a szabadság bizonyos szintű megtestesítője, hiszen az intenciók összegével kvázi szabadon rendelkezik, döntéseket hozhat, anyagi támogatást adhat, kvázi fizethet, melyre hosszú évekig nem volt módja. 

A kötetben 228 dokumentum szerepel, eredeti angol nyelven, magyar nyelvű összefoglalással. Az első irat 1957. október 31-én kelt, az utolsó pedig már Mindszenty külföldre való távozása után, nagyjából 1974. szeptember 24-én. Ez az időszak lényegében felöleli a bíborosnak a követségen töltött teljes időszakát.

 E dokumentumoknak kimondottan az a célja, hogy valamiféleképpen befolyásolhassa Mindszenty sorsának alakulását. Sabo leveleiben törődik a magyar főpap jövőjével, alakítani, segíteni akarja azt. Ellenben külön érdekessége a dokumentumoknak, hogy – a titoktartás érdekében – Mindszenty nevét sok alkalommal nem írják le. Ezekben az iratoikban, mint barátjukra, illetve, mint vendégre hivatkoznak. S bár a nagykövetséget meglepi az a tény, hogy a bíboros milyen sokat tud a külvilágról, s mennyire kiterjedt és milyen bejáratott csatornákon át tartja a külvilággal a kapcsolatot, de arra nem találnak bizonyítékot és forrást, hogy Mindszenty és Sabo közvetlenül is levelezett volna. Olvasva a dokumentumokat kijelenthető, hogy ez egy olyan kötet Mindszentyről, ahol Mindszenty egy olyan szereplő, akit folyamatosan emlegetnek, de valójában soha nem jelenik meg a színen, mégis ő mozgatja a szálakat, körülötte forog minden.

Az iratok témái között számos alkalommal kerülnek elő egészségügyi állapotával kapcsolatos kérdések, melyekre Sabo mindig megnyugtató válaszokat kap, noha azóta lehet tudni, hogy Mindszenty a követségi időszaka alatt többször is volt súlyos beteg, de ezt lényegében a külvilág (így Sabo előtt is) elhallgatták.

Szintén lényeges témakör a bíboros emlékiratai körüli kérdés, hiszen Mindszenty mindenképpen harmadik személynek (tehát nem az amerikai államnak, nem Vatikánnak, pláne nem a magyar – általa csak rezsimnek tartott – államalakulatra akarta bízni írásait), hanem olyan személyre, akiben megbízott, s akiről elhitte, hogy azokat ki is tudja adni. Hogy végül miért nem Sabo adhatta ki ezt a könyvet, egy hosszabb kérdés, mely meghaladja a vizsgált időszak kereteit. Mindezek mellett a dokumentumok – ha kis mértékben is – de betekintést engednek a bíboros mindennapjaiba, szokásaiba.

Mindszenty és Sabo kapcsolata is értelemszerűen megváltozott 1971. szeptembere után. Ettől kezdve elvben szabadon felvehették egymással a kapcsolatot, nem csak egy nagyon zárt és szűk csatornán keresztül. Több alkalommal váltottak egymással levelet, illetve személyesen is találkoztak. Ennek csúcspontja lehetett 1974. június 23-a, amikor is Mindszenty amerikai körútján két napot is Sabo városában, South Bendben töltött. A helyi Magyarok Nagyasszonya templomban így fogalmazott: „Hálás köszönetet mondok az Egyházmegye püspökének, papságának és híveinek azokért az imádságokért, amiket itt a templomban és azon kívül a családokban mondotok a mi boldogtalan magyar hazánkért és mondottatok az én személyemért is a fogság idején. Én éreztem egyidejűleg ennek az imádságnak az erejét és mindjárt meg is kezdettem ennek az imádságnak a viszonzását. Folytattam a mai napig és folytatni fogom koporsóm bezártáig, és ha Isten engedi, folytatom az örökkévalóságban is.”[1]

A kötet irodalomjegyzékkel, a kutatást nagyban elősegítő név, tárgy és földrajzi névmutatóval, valamint angol összefoglalóval zárul.

Somorjai Ádám OSB sokadik kiadványa vizsgálja már azt az időszakot, amely leginkább fehér folt Mindszenty József életében. A szerző egy vele készült rádióinterjúban elmondta, hogy bár vannak, akik kifogásolják azt, hogy ilyen mélyen, mondhatni „vájkál” a bíboros életében, szerinte is, s szerintem az olvasó, az érdeklődő szemszögéből is ez létfontosságú. Nem csak azért, mert egy boldoggá avatás előtt álló személy élettörténetét teljesen fel kell tárni. Hanem azért is, mert ezeken a dokumentumokon keresztül nem csak a hercegprímás életébe, hanem a kor, az őt körülvevő személyek mindennapjaiba láthatunk, érezhetünk bele, amely elősegítheti a szembenézést a nem is oly távoli múlttal. Ez pedig egy olyan munka, amelyhez elhivatott emberek szükségesek, mint például jelen kötet szerkesztője Somorjai Ádám.

A cikk eredetileg az Újkor.hu oldalon jelent meg.
Elérhetősége: https://ujkor.hu/content/az-ismeretlen-ismeros-mindszenty-es-john-sabo-kapcsolata-1957-1971-kozott

[1] Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1974 (81. évfolyam, 1-50. szám) 1974-07-28 / 30. szám, pp.1-2.