Az Amerikába, és ezen belül az USA-ba irányuló emigráció kezdeteit a Rákóczi-féle szabadságharc leveréséhez köthetjük. Ekkor a szabadságharcban fontosabb szerepet betöltő személyek közül néhányan az USA-ba kerültek, ahol többen részt vettek az ország létrehozásában, sőt, tapasztalataikat átadva a Függetlenségi Háború hőseivé váltak. Ilyen személy volt Fabriczi Kováts Mihály, az amerikai lovasság alapítója.[1] Az első, a végleges letelepedés szándékával érkező személy Haraszthy Ágoston (Pest, 1812. augusztus 30. – Corinto (Nicaragua), 1869. július 6.) földbirtokos, a kaliforniai szőlőtermesztés és borászat megalapítója.[2]

A magyar emigráció első nagyobb hulláma az 1848-49-es forradalom leverése után érkezett, majd az 1860-as évek után gyorsult fel. 1860-ban 484 magyar útlevéllel rendelkező személy lépett be az USA-ba, de néhány év múlva már Sáros és Zemplén vármegyék közigazgatási bizottságai gyakorlatilag csoportos kivándorlásról tájékoztatták a hivatalos szerveket. Magyarország vármegyéiből a különféle kikötői regisztrációk szerint a századfordulóig nagyságrendileg félmillió személy vándorolt ki az Egyesült Államokba.[3]

Az emigráció – az Idegen szavak szótára szerint: „Az állam területének (…) önként vagy kényszerűségből történő tartós, tömeges elhagyása”[4] − tehát egy olyan tevékenység, amikor egy országot lakosa elhagy azzal a céllal, hogy egy idegen országban vagy területen telepedjen le, ott egzisztenciát alakítson ki. A másik ország vagy terület szempontjából ez a tevékenység az immigráció.[5]

Az Amerikába irányuló migráció – a húzó-taszító okokat is vizsgálva – három időszakra osztható fel:

  1. A kezdetektől – az 1940-es évek közepéig: kezdetben politikai, majd kizárólag gazdasági migráció.
  2. A II. világháború végétől – az 1980-as évekig: elsődlegesen politikai, kisebb, majd egyre növekvő mértékben gazdasági migráció.
  3. Az 1980-as évektől – napjainkig: kizárólag gazdasági migráció.

Az első időszakban – nem számítva a Rákóczi-, illetve az 1848-49-es szabadságharc politikai menekültjeit − az óhazától való taszító tényező elsődleges oka az éhínség, a szegénység és a munkavállalási lehetőségek hiánya volt. Szintén ide sorolható a trianoni döntés után esetlegesen repatriált személyek kilátástalan helyzete, mivel képzettségüknek megfelelő munkalehetőséget nem találtak, így egzisztenciát nem tudtak kialakítani. Az USA felé húzó tényezőnek minősült a jobbnak gondolt munkalehetőség, életminőség. Ez sok esetben nem bizonyult valósnak. Jól bizonyítja ezt a Passaic, NJ-ben található Szent István templom halotti anyakönyve, amely szerint az 1903-ban elhunyt 36 halottból 28 tíz éven aluli volt. Szintén érdekes kérdés, hogy mennyire tervezték az USA-ban munkát vállalók a hazatelepülést. A trianoni döntés előtt többségben voltak a „pénzt keresek és hazatelepülök” elvet gyakorlók, míg Trianon után a kitelepülők általában hosszú távra, sőt, véglegesen terveztek, ezért a saját életkörülményeik javításán is gondolkodni kezdtek. Ez látható a gyermekhalandóság számának lassú, de biztos csökkenésén, amely 1943-tól teljesen megszűnt. Egyúttal megfigyelhető, hogy a magyar katolikus közösséghez való tartozás fontosabbá vált, hiszen ekkor – s az életszínvonal javulásával – az ehhez kapcsolódó anyagi terheket is egyre többen kezdték el felvállalni. Míg a századfordulón a magyarok 33 százaléka, addig a 1910-es években 40-50 százaléka volt rendszeresen valamelyik magyar templom látogatója, s anyagi támogatója.[6] A németországi változásokkal egy időben számos neves tudós, értelmiségi is megjelent az emigránsok között, amely nem egyszer polarizációhoz vezetett.[7]

A második időszakban, a II. világháború után, két fő időszakot tudunk megkülönböztetni:

  1. Közvetlenül a háború után
  2. Az 1956-os események után

Ebben az időszakban taszító tényezőként dominánsan megjelenik a politikai üldözés, kisebb mértékben a munkalehetőség hiánya, illetve egyházi személyek részéről a vallási intolerancia. Húzó tényező, hogy számos kitelepülőnek volt már az USA-ban élő rokona, emellett a politikai stabilitás, a relatív több szabadság is vonzotta a kiköltözőket. Mégis megkülönböztetünk ebben az időszakban két csoportot: azokat, akik a világháború után közvetlenül költöztek ki, s azokat, akik az 56-os események után. A megkülönböztetés oka, a kiérkezők összetétele. A II. világháború után elsődlegesen a korábbi hazai elit került ki, míg az 56-os események után a már a kommunizmust megismerő, abba bizonyos szinten belenyugodott, „beleszokott” személyek emigráltak az USA-ba, s ez számos konfliktust jelentett a ’45 előttiek, a ’45 utániak, valamint az 56-osok között.[8]

A harmadik időszakként az 1980-as évek végétől kitelepülő személyeket vizsgáltuk, ahol szintén jelentős szerepet kapott a taszító hatások között a gazdasági változások miatti elszegényedés, s húzó hatású volt, hogy aránylag könnyebben lehetett kijutni az USA-ba. Viszont ennek a csoportnak jelentős része nem legálisan tartózkodott (tartózkodik) az országban. A HVG 2016-os cikke szerint a magyarok vezetik az illegális túltartózkodás statisztikáját.[9] Megállapítható viszont, hogy ez a csoport – ha lehet így nevezni őket, mivel a túltartózkodás tényén kívül nincs más összekapcsoló tényező – többnyire nem, vagy csak különleges alkalom esetén veszi igénybe valamelyik egyház szolgáltatását.[10]

II. A vallási, papi emigráció alapjai

Az emigráció jelenségén belül egy külön pont a kulturális, azon belül is a vallási migráció kérdése. A kulturális migrációt vizsgálva kijelenthetjük, hogy „a kulturális migráció nem más, mint hogy az egyes földrészekre, országokra vagy országrészekre jellemző szokások, az ember és az információ áramlása révén távoli területekre is eljutnak, integrálódnak.”[11]

T. S. Eliot szerint a kultúra és a vallás között eltéphetetlen kötelék áll fenn: „minden egyes kultúra a vallással együtt jelent meg és bontakozott ki.”[12] Vallási emigráción jelen dolgozatban azt értjük, amikor egy-egy adott terület egyházi vezetése megtapasztalja, hogy híveinek egy része új lakóhelyet választott magának, s oda, az emberek lelkipásztori ellátása céljából, vallási szolgáltatást nyújtó személyt enged, vagy küld. A kiérkezett pap, társadalmi helyzeténél fogva a közösség vezetője lesz, ezáltal mind a vallás, mint pedig a közösség kulturális irányítójává válik. Az, hogy egy-egy terület immigrált közössége mennyire tud beilleszkedni, s eközben mennyire tudja megtartani saját identitását, jelentős mértékben függ az adott (esetünkben) pap személyiségétől, hozzáállásától.

III. Az amerikai magyar nyelvű papi szolgálat hőskora

Az 1880-as évektől – noha élt már kinn magyar pap – szervezett lelkipásztori ellátásról nem beszélhetünk. Mindössze egy-egy alkalmi, missziós, vagy magánjellegű lelkipásztori látogatásról van adat.

Az első magyar pap, aki tudomásunk szerint, az Egyesült Államok mai területére érkezett, Koncság Ferdinánd jezsuita volt.[13] Az első amerikai szolgálatot is betöltött első lelkipásztor a jezsuita Free Antal[14] volt, aki Alabamában és New Orleans, LA-ban töltött be szolgálatot, igaz nem a magyar közösségben. Ő az első, magyar származású, már az USA-ban szentelt pap. Az első Amerikában szolgáló egyházmegyés pap, az esztergomi egyházmegyés Berényi Antal[15] volt, aki New York, NY környékén misszionárius volt 1825-1852 között. Ő Kopácsy József[16] esztergomi érsek megbízásából érkezett az USA-ba. Az első magyar, akit az USA-ban plébánosnak neveztek ki Burg József[17] esztergomi egyházmegyés pap[18] volt, ő Postville, PA plébánosa lett 1841 körül. A Győri Egyházmegyei Levéltár tájékoztatása szerint 1861-1864 között Amerikában tartózkodott Tuboy József[19], valamint 1874-1875 között Baross Arnold Antal, mint misszionárius, de az ő tevékenységükről nincs adat. [20]

Ebben az időszakban a magyarság legfontosabb közösségi szervezetei az un. betegápoló szervezetek voltak, ezek a gyakorlatban biztosítóként működtek. Bizonyos összeg befizetése után, a nehéz helyzetbe került személy ápolásra, temetésre, vagy pedig hazautazásra segélyt kaphatott. Az első 1887-ben Bridgeport, CO-ban alakult meg.[21] Ezek a szervezetek később – részben – egyházi jelleget kaptak, vezetésük átkerült az egyházi vezetés kezébe.[22] A magyar bevándorlók kezdetben más magyarországi (pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchia területéről származó) nemzetiségekkel együtt alapítottak templomokat, s ezek élére a helyi egyházmegyei vezetés közös lelkészt jelölt ki, amely számos konfliktust (nem egyszer verekedésig fajuló vitát) váltott ki. Jelentős konfliktusok voltak a szlovák és magyar nemzetiségűek között, több esetben előfordult, hogy közösen kezdtek templomot építeni, majd – általában a magyar nemzetiségűek – kivonultak, s saját templom építésébe kezdtek.[23] A közös együttműködésre volt pozitív példa is, Fairport Harbor, OH, ahol a magyar, ír, német és szlovák nemzetiségnek volt közös temploma, vagy Philadelphia, PA, illetve Los Angeles, CA, ahol a magyarok és németek használtak közösen templomot.[24] Az időszak végére 17 aktívan szolgáló római és görög katolikus magyar pap tartózkodott az USA-ban. Magyar nyelvű papi szolgálat számos nehézségbe ütközött. Ennek egyike volt az a korabeli – s némiképp máig élő felfogás, hogy a pápa, mint egy szuverén ország feje, s a katolikusok „uralkodója”, majd be akar avatkozni az Egyesült Államok mindennapjaiba. Éppen ez alapján megfigyelhető, hogy az Egyesült Államokban a katolicizmus megítélése a mai napig problémás, inkább megtűrt, mint elfogadott.

A másik probléma a katolikus egyházon belülről származó probléma volt. Nehézséget jelentett, hogy a hivatalos egyházi vezetés, mind az anyaországban, mind pedig az USA-ban negatív módon állt a migráció kérdéséhez. Különösen az ír vezetésű egyházmegyékben[25] az a vélemény volt a legerősebb, hogy a kiérkezők ne akarjanak nemzetiségi egyházközségeket létrehozni, inkább a „nemzetiségek olvasztótégelyébe” kapcsolódva a helyi plébániát vegyék igénybe.[26] Ennek ellentéte volt a clevelandi püspök kérése, amelyben kifejezetten az „elhagyott hunok és magyarok” részére kért egy buzgó és méltó papot.[27] Az anyaországban is egyre súlyosabb jelenséget jelentett a kivándorlás, s ezt körlevelekkel, parlamenti határozatokkal próbálták akadályozni.[28] Dessewffy Sándor,[29] a csanádi egyházmegye főpásztora 1903-ban külön körlevéllel fordult az egyházmegye papságához, kérve, hogy a papság próbáljon a lelkére beszélni a híveknek, ne akarjanak kivándorolni, mivel kinn nem biztos, hogy sokkal jobb: „(…)el ne higgyétek (…), hogy odaát, Amerikában, rózsás ágyak várakoznak reátok.[30]” Ennek és a kinn tapasztalt bizonytalan, sokszor a vártnál rosszabbnak bizonyult életkörülménynek az is következménye lett, hogy a kiérkező papok egy része rövid időn belül visszavándorolt, másik részük pedig számos egyházközséget megjárt, mielőtt megtalálta azt a helyet, ahol véglegesen letelepedett.[31]

Külön gondot jelentett – az amerikai és különösen az ír-amerikai felfogástól nagyon távol álló görög katolikus egyház helyzete. Az amerikai püspökök nem ismerték fel a görög katolikus papok karizmáját, így az, hogy nős férfiak papként szolgáltak, botránykő volt a szemükben, s ezért panasszal fordultak a pápához, hogy hívja vissza a nős papokat, s csak nőtlent, vagy özvegyet küldjenek ki az USA-ba. Később az amerikai püspökök követelése miatt kiadott vatikáni utasítás leszögezte, hogy az Egyesült Államok területén nem lehet nős férfit pappá szentelni,[32] bár a nős papok jelenlétét – hallgatólagosan – tudomásul vették. Ez a szabály a mai napig érvényben van. A görög katolikus pasztorációt tovább nehezítette az ortodox egyház erőteljes propagandája, melynek hatására számos görög katolikus pap lépett át.[33] Jó példa erre Tóth Elek[34] személye, aki, miután Minneapolis (ír származású) római katolikus érseke személyét teljesen elutasította, s segítséget sem a Vatikántól, sem az eredeti püspökétől nem kapott, ezért elhagyta az egyházat.[35] Tevékenysége az ortodoxián belül olyan hatású volt, hogy 1994-ben az ortodox egyház Wilkes-Barre-i Szent Alexis néven az (ortodox) szentek közé emelte.[36]

IV. A kiérkező papok motivációjának kérdései

Amikor papi sorsokat vizsgálunk, figyelembe kell vennünk, hogy a pap egyben ember is. Éppen ezért, mint ember, egyéni motivációi, céljai vannak. Nincs ez másként abból a szempontból sem, ha azt vizsgáljuk, egy-egy pap miért választotta magának Amerikát lelkipásztori munkájának terepéül. A Névtár adatgyűjtése során 15 atya személyi anyagát (personalia) tekinthettük át.[37] Emellett több ezer visszaemlékezést, újságcikket olvashattunk át, amely alapján elég jól kirajzolódik egy általános kép.

A papi emigráció mozgatórugóit nézve három időszak képe rajzolódik ki előttünk. Az első időszak a kezdetektől 1945-ig, a második 1945-1989 között, s a harmadik időszak az 1989-es éveket követő tartott, illetve tart.

Papi motiváció tekintetében az első időszak a legösszetettebb. Máté Anita tanulmánya szerint az elsődleges tényezők között szerepelt a magyarországi érvényesülési lehetőségek beszűkülése, valamint személyes okok, esetleges konfliktusok, vagy kisebb-nagyobb vétség miatti utolsó lehetőségként kapták meg az amerikai kivándorlás lehetőségét.[38]

Áttekintve a megkapott kivándorlási kérelmeket, illetve az Amerikából kelt levelezést, a vizsgált lelkipásztorok három fő csoportba oszthatóak.

Az első csoport a misszionárius lelkületű papok közül került ki. Ők önként vállalták a kivándorlást, úgy, hogy a hazatérés lehetőségét nem is tervezték. Legjelentősebb közöttük Böhm Károly[39] volt.

A második csoport a magyar egyházi, esetleg világi hatóságokkal konfliktusba került lelkipásztorokból került ki. Ezek a konfliktusok lehettek erkölcsi jellegűek (Eördögh Elemér[40])[41], politikai jellegűek (Kovács Lajos[42]), vagy akár anyagi jellegűek (Dr. Wildinger Jakab[43]).

A papi életrajzokat feldolgozva azt láthattuk, hogy ezek az anyaországban látszólag bukott papok – többnyire – nagyon jól megállták a helyüket az Egyesült Államokban. Pszichológiai szempontból egyértelműnek látszik, hogy az ő kibontakozásukhoz a hagyományos magyarországi lelkipásztori helyzet nem volt megfelelő, viszont az „új világba” érkezve olyan kihívások elé kerültek, amely segítette őket a nagy eredmények elérésében.

A harmadik csoportot „menekülőknek” nevezhetjük. Az ő papi hivatásuk nem volt egyértelmű. Személyi anyagaikat vizsgálva sok kétség merült fel abban is, hogy szabad volt-e egyáltalán őket pappá szentelni. Számos esetben elsődlegesen családi nyomásra, vagy kalandvágyból lettek papok, s vándoroltak ki az USA-ba, vagy Kanadába. Hivatásukat rövid időn belül feladták, családot alapítottak, de ezt megelőzően, amíg papként szolgáltak addig is „züllöttek és megbízhatatlanok”[44] voltak. Ilyenek voltak többek között a Csáktornyai testvérek[45], vagy Wesselényi Miklós[46]. Kilépésük komoly törést okozott az amerikai egyházi hatóságok és a magyar papság között. Sántha Pál[47], a Szent László Társulat kanadai összekötője 1938-ban az alábbiakat írta erről: „Sajnos maholnap elveszítem bizalmamat a hazulról kiküldött papokban. Ha olyanok jönnek, mint eddig, akkor legjobb, ha senki nem jön, mert a meglevők helyzetét is megnehezítik.”[48]

V. A hőskorból a rendezettség felé

Az 1880-as évektől az 1920-as évekig mind a történelemben, mind pedig a magyar emigráció történetében számos dolog történt.

A magyarországi egyházmegyék vezetése az 1800-as évek végén döbbent rá a kivándorlás hatalmas mértékére. Mivel az emigráció az első időben főleg a görög katolikus területeket érintette, ezért a szervezett görög katolikus pasztoráció indult meg korábban. Az első, hivatalosan a magyar pasztorációra kiküldött görög katolikus pap,[49] a kalandos életet élt Dzubay Sándor volt, aki 1888-ban érkezett Amerikába. Az első, püspöki engedéllyel és felhatalmazással kiérkező római katolikus magyar pap, Böhm Károly, aki 1892. december 1-jén[50] érkezett az USA-ba, ezzel hivatalosan is létrejött a szervezett magyar katolikus pasztoráció. S ezek a papok vállalták azt, hogy a jól megszokott, biztos magyarországi létből elindulnak az ismeretlenbe, s a semmiből teremtik meg a közösségük és a saját létüknek az alapjait.

Az 1880-as évek és az 1920-as évek összehasonlításában négy szempont figyelhető meg:

  1. 1880 körül nincsen kiépített magyar hiearchia, nincsen stabil magyar lelkipásztori ellátás, ez az 1920-as évekre rendeződik, rend, stabilitás, elismertség jellemzi a magyar lelkipásztorok tevékenységét, mint a római, mind a görög katolikus oldalon.
  2. 1880 körül nem beszélhetünk magyar templomokról, míg – különösen Böhm Károly hatására 1920-ra több, mint 50 önálló magyar templom jött létre.
  3. 1880 körül nincsen hivatalos, püspöki megbízással, fogadó püspök által adott joghatósággal rendelkező lelkipásztor, aki esetleg kinn tartózkodik az családi kapcsolatok, vagy egyéb – nem minden esetben pozitív okok miatt – tartózkodik az országban. 1880 körül az állandóan kinn tartózkodó magyarul beszélő papok száma 5-10 fő között, míg 1920 körül 100 fő felett van.
  4. 1880 körül az emigráció tagjai között többségben vannak a görög katolikusok, míg ez a szám az 1920-as évekre megváltozik, ekkorra többségbe kerülnek a római katolikusok.

Megfigyelve az amerikai magyar katolikus pasztoráció hőskorát, jól látható, hogy bár számos olyan pap is próbálkozott, aki inkább menekült, s a hivatását akarta tisztázni, de a többség méltó és sokáig maradandó művet hozott létre, s segítette a magyar diaszpóra megmaradását.

[1] Kováts Mihály, Magyar Életrajzi Lexikon, https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html (Letöltés dátuma: 2020. április 29.)

[2] Haraszthy Ágoston, Magyar Életrajzi Lexikon, https://mek.oszk.hu/00300/00355/html/index.html (Letöltés dátuma: 2020. április 29.)

[3] PUSKÁS Julianna: Kivándorló Magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1982., 62.

[4] Idegen szavak és kifejezések szótára, Bakos Ferenc (szerk), Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003

[5] https://idegen-szavak.hu/immigr%C3%A1ci%C3%B3 (Legutolsó letöltés: 2018. szeptember 1.)

[6] PUSKÁS im., 151.

[7] vö. Fermi, Laura: Illustrious Immigrants, http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/emigracio/fermi3.html (Utolsó letöltés: 2018. február 18.)

[8] vö. 18. MIKLÓSHÁZY Attila SJ: A tengerentúli emigráns magyar katolikus egyházi közösségek története Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában, Budapest, Szent István Társulat, 2008.186p.

[9] Magyarok vezetik az USA toplistáját az illegálisan maradó külföldiekről, HVG, http://hvg.hu/itthon/20160204_Magyarok_vezetik_az_USA_szegyenlistajat_a_kint_marado_kulfoldiekrol (Utolsó letöltés: 2018. február 18.)

[10] Vas László passaici plébános adatközlése

[11] Hautzinger Zoltán, Hegedűs Judit, Klenner Zoltán: A migráció elmélete, Budapest, 2014, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar, 16.

[12] Eliot, T. S.: A kultúra meghatározása, ford. Lukácsi Huba, Szent István Társulat, Bp., 2003., 17.

[13] Jezsuita névtár: Koncsak Ferdinánd, http://jezsuita.hu/nevtar/koncsag-ferdinand/ (Utolsó letöltés: 2018. február 18.)

[14] DUDÁS Róbert Gyula: Magyar katolikus papok Észak-Amerikában, METEM, Budapest, 2020, 113.

[15] DUDÁS im., 45.

[16] Kopácsy József (Veszprém, 1775. május 30. – Esztergom, 1847. szeptember 18.) székesfehérvári, veszprémi, majd esztergomi püspök, hercegprímás.

[17] DUDÁS im., 57.

[18] Nemzeti Ujság, 1842. január-június (37. évfolyam, 2-52. szám)1842-02-09 / 12. szám, 1.

[19] DUDÁS im., 388.

[20] BEKE Margit: Az Esztergomi (Esztergom-Budapesti) Főegyházmegye papsága 1892-2006, Budapest, Szent István Társulat, 2008, 49

[21] PUSKÁS im: 508.

[22] vö.: Emlékkönyv A Passaici I. Magyar Szent István Király Római és Görög Katholikus Betegs. és Temet. Egylet Tíz éves jubileumának alkalmából – Passaic, 1915.

[23] vö.: VAS László, KERKAYNÉ Maczky Emese, DUDÁS Róbert Gyula: A passaici Szent István római katolikus magyar templom története, Domaszék, 2015., 1.

[24] MÁTÉ Anita: Az amerikai magyar katolikusok és az Óhaza, Budapest, METEM, 2011., 21.

[25] PUSKÁS im, 255.

[26] PUSKÁS im, 273.

[27] Kárpi Ferenc Á.: Böhm Károly pápai prelátus élet- és korrajza, 1885-1907. Cleveland, 1991.

[28] vö.: Mit mondott a győri püspök a kivándorlásról? Győregyházmegye könyvsajtója, Győr, 1904.

[29] Cserneki és tarkeői Dessewffy Sándor (Pozsony, 1834. június 3. – Budapest, 1907. december 4.) a Csanádi egyházmegye püspöke 1890-től haláláig.

[30] TÖRÖK István: Katolikus magyarok Észak-Amerikában, Youngstown, Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1978., 33.

[31] MÁTÉ im.,33.

[32] PUSKÁS im., 256.

[33] Vö: DZUBAY SÁNDOR, lásd: DUDÁS, im., 91.

[34] DUDÁS im., 383.

[35] Szteczovics Miklós: A skizma, in.: Budapesti Hírlap, 1914. március 22, 34-35.

[36] Wilkes-Barre-i Szent Tóth Elek, az Orthodoxia hitvallója az Egyesült Államokban, Szynaxarion, https://szynaxarion.wordpress.com/2016/05/07/majus-7-20-wilkes-barre-i-szent-toth-elek-az-orthodoxia-hitvalloja-az-egyesult-allamokban/#more-2281, (Utolsó letöltés: 2018. augusztus 9.)

[37] Köszönet a lehetőségért a Kalocsai, Váci és Temesvári Püspöki Levéltáraknak

[38] vö.: MÁTÉ:33.

[39] DUDÁS im., 55.

[40] Az Amerikai Magyarok Vasárnapja 1929. december 7-i száma az elveszített 1910-es választások miatti elkeseredést említi, ennek ellentmond az Esti Újság 1944. május 13-i száma, amely szerint Dr. Kovács Ferenc menekült bácskai plébános erkölcsi vétségeket hozott fel okként.

[41] DUDÁS im., 98.

[42] DUDÁS im., 216.

[43] DUDÁS im., 422.

[44] vö.: Magyar Katolikus Püspökkari Tanácskozás jegyzőkönyve. 1922. október 11., 5. pont

[45] DUDÁS im., 63.

[46] DUDÁS im., 421.

[47] DUDÁS im., 510.

[48] idézi: MÁTÉ:62.

[49] vö.: Víg Kálmán: Az amerikai görög katolikus püspökség első évei, http://www.byzantinohungarica.com/images/0_pdf/pdf/vigh_amerika.pdf (Legutolsó letöltés: 2018. augusztus 19.)

[50] vö.: KÁRPI Ferenc A.: Böhm Károly élet- és korrajza 1885-1907, Cleveland, 1991.12.

Eredetileg megjelent: Emlékpont könyvek 16., 2020. – Közelítések a modern magyar történelemhez

Letölthető:

Emlekpont_konyvek_16_Kozelitesek_a_modern_magyar_tortenelemhezLetöltés