Mindszenty József[1] bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek – számos egyéb funkciója mellett – 1945-től kezdve a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (továbbiakban: Konferencia, illetve MKPK) elnöki feladatait is ellátta. Vizsgálatom fő iránya, hogy a fellelhető püspöki kari jegyzőkönyvek, illetve egyéb dokumentumok alapján áttekintsem, miszerint a konferencia részvevői miként gondolkodtak Mindszentyről, személye, helyzete felmerült-e a tárgyalások alatt, s ha igen, milyen módon. Emellett áttekintem az ebben az időszakban megjelent, s fellelhető sajtótermékeket, hogy azokról a gyűlésekről, ahol Mindszenty személye esetlegesen szóba került, milyen módon számolt be a katolikus, illetve a nem katolikus sajtó.

Írásom első részében magát a konferenciát vizsgálom meg, vezetésének kérdését, üléseinek gyakoriságát, majd bővebben kifejtem, hogy ezeken a gyűléseken milyen kontextusban jelent meg a bíboros személye, valamint a megjelent sajtóbeszámolókat tekintem át.

A kutatás forrásairól

Jelen vizsgálatom alapvető forrásai Beke Margit[2] és Balogh Margit[3] történészek munkái voltak, amelyekben összegyűjtötték a fellelhető püspökkari dokumentumokat 1945–1948 és 1949–1965 között. Az előbbiben hivatalos jegyzőkönyvek, az utóbbiban háromféle forrás alapján rekonstruálódnak a püspöki kar tanácskozásai:

  • az ülésekről készített hivatalos jegyzőkönyvek – melyek sorában hosszas szünetek vannak, sok konferenciáról egyáltalán nem vettek fel jegyzőkönyvet vagy csak vázlatos, de attól még hivatalos és hiteles jegyzőkönyv-szerű iratban rögzítették az elhangzottakat;
  • a résztvevő ordináriusok privát jegyzetei;
  • az állambiztonsági szolgálatok jelentései.

Természetesen figyelembe kell venni, hogy – mint minden ilyen jegyzőkönyv vagy jelentés – nem tartalmazza az adott ülésen elhangzottak mögött található tartalmakat és személyes gondolatokat. Azt sem tudhatjuk, hogy a résztvevő püspökök mennyire voltak tisztában azzal, hogy esetlegesen minden szavukat olyan is hallhatja, akit nem igazán akartak volna beavatni, tehát az állambiztonság lehallgatja őket, s könnyedén elképzelhető, hogy közöttük is van olyan személy, püspök, vagy a körülöttük lévő személyzet tagja között, aki besúgó.[4] Az állambiztonsági szervek jelentései sem tekinthetőek ebből a szempontból primer forrásnak, hiszen, – noha sokkal több bennünk a személyes elem, az esetleges vitákról szóló beszámoló – azok az írások tendenciózus céllal, a püspöki kar ellehetetlenítése céljából születtek.

Külön érdekes kérdés, hogy a széles nyilvánosság mennyit tudott, mennyit tudhatott arról, hogy az adott ülésen mi hangzott el. Bár az Új Ember hetilap, s erre hivatkozva számos orgánum általában tudósított az ülésekről, s így ez a beszámoló – melyet később jelentős kritikai hangvétellel, az MKPK „gyengeségét” bemutatva használtak fel – eljutott a diaszpóra legfontosabb újságaihoz is, de ezek a vitákról, konfliktusokról nem írhattak, hiszen erről információ nem jutott ki az MKPK-tól.

Írásomban tehát azt a kérdést is vizsgálom, hogy a különféle orgánumok milyen módon számoltak be az ülésekről a nyilvánosság felé, s ezekben említik-e Mindszenty személyét?

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Az első dokumentálható főpapi tanácskozást Forgách Ferenc[5] prímás hívta össze 1608. augusztus 28-ára Pozsonyba a katolikus vallás jogainak védelme érdekében. A testületi szerep Lósy Imre[6] prímás elnöksége alatt kezdett előtérbe kerülni. A „magyarhoni püspöki kar” nevében először 1848-ban fogalmaztak meg magyarul közös pásztorlevelet.[7] Lényegileg már ekkor az adott egyházmegyén túlmutató, a püspökök gyakorlati szempontú gyűléséről beszélünk, amely viszont nem minősül zsinati találkozónak.[8] A 20. században vált általánossá a testület és annak teljes egységére utaló megnevezés: „magyar katolikus püspöki kar”. Mai feladatát a II. Vatikáni Zsinat, illetve az Egyházi Törvénykönyv 447. kánonja határozza meg: „A püspöki konferencia állandó intézmény: valamely ország vagy egy bizonyos terület püspökeinek egyesülése. Benne ezek a püspökök egyes lelkipásztori feladataikat közösen gyakorolják területük krisztushívői érdekében, annak a nagyobb jónak az előmozdítására, amit az embereknek az egyház ad. Ez az előmozdítás főként az apostoli tevékenységnek a kor és a hely adottságaihoz kellőképpen alkalmazott formái és módszerei révén történik a jog előírása szerint.”[9]

A konferencia résztvevőinek összetétele történetileg változott: voltak olyan tanácskozások, amelyeken kizárólag megyéspüspökök jelentek meg, voltak szűk körű, csak a püspökök egy részével tartott „bizalmas” tanácskozások, és voltak olyanok is, amelyeken apátok, prépostok, kanonokok, vagyis az országgyűlésre meghívott személyek is jelen lehettek, sőt olykor világi főurakat is meghívtak.[10] A résztvevők köre a 20. században többször is változott: a megyéspüspökök mellett megjelentek az egyházmegyék egyéb püspökei, a trianoni, illetve a II. világháborút lezáró területrendezés miatt az eredeti egyházmegyéjétől elszakadt egyházmegyék Magyarországon maradt területeit vezető apostoli kormányzók, valamint a pannonhalmi főapát vehetett részt szavazati joggal. Rajtuk kívül az ülésen részt vehetett az esetlegesen akadályozott megyéspüspököt helyettesítő általános vagy püspöki helynök, illetve széküresedés esetén, az egyházmegyét vezető tanácsosok testülete (korábban káptalan) által választott egyházmegyei (káptalani) kormányzó.[11] Viszont 1945 után nem volt jelen tábori püspök az értekezleteken.[12] Egészen a CIC 1983-as hatályba lépéséig nem voltak résztvevői a konferenciának a segédpüspökök sem.[13] Ellenben, a magyar szokások alapján, az ülésnek teljes jogkörű[14] résztvevője a Magyarországon szolgáló más rítusú (gyakorlatban a görög katolikus) püspök is.[15] A püspöki konferencia elnöke (1990-ig) a mindenkori esztergomi érsek, a magyar katolikus egyház prímása volt.

A kutatásomban vizsgált időszakban (1945–1975) az üléseket Mindszenty József letartóztatásáig (1948. december 26.) többnyire a budai várban található hercegprímási palotában vagy Pesten az Angolkisasszonyoknál, néhányszor a Központi Szemináriumban, illetve az Actio Catholica ebédlőjében és a Regnum Marianum helyiségében, olykor vidéki helyszínen (Esztergom, Szombathely, Vác) tartották.[16] 1949-től mindig a Központi Szemináriumban értekeztek. Az 1950-es évek elején 8-10 alkalommal, majd évenként 4-6 alkalommal ültek össze.

ÉvTanácskozások száma
19489
194911
195012
195113
195213
19539
19549
19555
19567
19577
19586
19595
19605
19613
19626
19634
19644
19655

Az MKPK ülései 1948-1965 között. [17]

Az ülések számának változásából  és a fenn maradt iratokból arra lehet következtetni, hogy  az évek teltével a püspöki kar, ha mindenben nem is egyezett ki a magyar állammal (értsd: nem feltétel nélkül hódolt be a hatalomnak), bizonyos szinten a „békés egymás mellett élés”, vagy legalábbis az „élni és élni hagyni” elvének gyakorlását próbálta elérni. Mondhatjuk úgy is, elfogadta a kor adott játékszabályait, még ha ezek sok kompromisszummal, illetve sokak szemében (s ide sorolható Mindszenty is) megalkuvással is jártak együtt. Fenti állításomat két tényezővel lehet alátámasztani. Az egyik, hogy az ülések témái a politikai jellegű kérdésektől egyre inkább eltolódtak a „mindennapi élet” témái felé, sokkal ritkábban merült fel valamiféle konfliktus az állammal, másik részről pedig a témák számának, és fontosságának csökkenésével együtt az ülések száma is csökkent.

Mindszenty szerepe az MKPK ülésein

Mindszenty József, mint veszprémi püspök, első alkalommal 1945. május 24-én, utoljára 1948. december 16-án vett részt püspökkari konferencián. Ez alatt az időszak alatt, az MKPK 28 ülést tartott, ezek közül csak az elsőt és a negyediket vezette más személy, konkrétan Grősz József kalocsai érsek.[18]

Az MKPK elnökének feladata – többek között – az üléseken való elnöklés volt, de az ő funkciója volt az is, hogy az ülés előzetes napirendjét, valamint a megtárgyalandó (és nem megtárgyalandó) témákat összeállítsa, illetve a gyakorlatban előkészítse a döntéseket. Ez rendkívül széles jogkört biztosít a mindenkori elnök részére. A jelentősebb irományok szövegét, illetve a döntéseket általában a elnök-prímás készítette elő, majd ezt több – általa kiválasztott – személynek is megküldte véleményezésre. Viszont megfigyelhető már ekkor is egy töréspont a konferencián belül, mivel Czapik Gyula egri érsek javaslatára (a korábbi gyakorlattól eltérően), nem minden püspök írta alá a külvilágnak szánt dokumentumokat,[19] hanem egy személyben Mindszenty, a püspöki konferencia nevében.[20] Ezzel akarták megoldani azt a dilemmát, hogy ha egy püspök (részben) ellenez egy dokumentumot, azt mégis meg lehessen jelentetni. Feltételezhető az is, hogy ezzel próbálta egyik-másik püspök menteni magát, hiszen az állammal való konfliktus nem sok jót ígért számukra. Czapik Gyula[21] az erős hangvétel, illetve az állammal, valamint a pártokkal való konfliktusok veszélye miatt több alkalommal is óvatosságra intette Mindszentyt, például az 1945. május 24-i ülésen, amikor az akkor még veszprémi püspök egy sokkal keményebb megfogalmazású memorandumot akart elfogadtatni, a szovjet csapatok túlkapásai miatt. „Czapik óvatosságra intett, és azt hangoztatta, hogy »a memorandum bizonyos politikai meggondolásokat is igényel, mert túlkeménysége miatt esetleg a politikai pártok is ellenünk fognak fordulni«”.[22] Az aláírás kérdését a bíboros elleni támadássorozatban később számtalan esetben fel is használták, erről a későbbiekben még írni fogok.

A téma különösen hangsúlyosan került elő, amikor a prímás a Barankovics István[23] vezette Demokrata Néppárt elfogadásához olyan feltételeket szabott,[24] amelyeket több püspök is elutasított.[25]

Hasonlóan a körlevelekhez, szintén elsődlegesen Mindszenty nevéhez kötődik 22, az MKPK nevében kiadott ún. memorandum, amelyben a püspöki kar valamely témában követeléssel, kéréssel állt elő. Ezek címzettje általában valamely állami vezető, de három alkalommal XII. Piusz pápához fordultak.

Noha alapelv volt, hogy az esetleges problémák, konfliktusok lehetőleg maradjanak kvázi házon belül, mivel – bár ezt még ők biztosan nem tudhatták, de azért feltételezték – az állambiztonság tudott az ülésekről, az ott elhangzó vitákról, így jól ismerte a törésvonalakat a püspökök között.

A jegyzőkönyvek, valamint az ülésekről írt állambiztonsági feljegyzések alapján jól látható, hogy noha Mindszenty személye a püspöki karon belül nem örvendett egységes pozitív megítélésnek de – funkciójából adódó – elöljáróságát tudomásul vették és elfogadták, igaz cselekedeteit túlzónak és felelőtlennek tartották.[26] Letartóztatásával viszont sikerült a magyar államnak megrendítő csapást mérnie a püspöki karra, s rövid időn belül – a püspökkari elnöki székben Mindszentyt követő Grősz József[27] 1951-es letartóztatását követően – az MKPK feladta az ellenállást az állam befolyásolásra irányuló kísérleteivel szemben, amit az alkotmányra 1951. július 21-én letett püspökkari eskütétel jól szimbolizál.[28]

A konferencia vezetése

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia vezetője egészen a Szentszék 1990-ben kelt kifejezett intézkedéséig a mindenkori esztergomi érsek volt.[29] Természetesen a szokásjog és a hagyományok alapján abban az esetben, ha az esztergomi érsek széke nem volt betöltve,[30] vagy ha az érsek akadályozva volt,[31] a rangban következő érsek (püspök) töltötte be az elnöki feladatokat. 1945 és 1976 között az MKPK elnöki feladatait az alábbi főpapok látták el:

IdőszakBetöltő, feladatkörefeladat átadásának oka
1945. március 29. – 1945. október 7.Grősz József kalocsai érsekaz esztergomi érseki szék betöltésre került
1945. október 7. – 1948. december 26.Mindszenty József esztergomi érsekletartóztatás
1948. december 26. – 1951. május 18.Grősz József kalocsai érsekletartóztatás
1951. május 18. – 1956. április 25.Czapik Gyula egri érsekelhalálozás
1956. április 25. – 1956. október 31.Grősz József kalocsai érsekaz esztergomi érsek kiszabadul
1956. október 31. – 1956. november 4.Mindszenty József esztergomi érsekbelső száműzetésbe vonul, ez által elérhetetlenné válik
1956. november 4. – 1961. október 3.Grősz József kalocsai érsekelhalálozás
1961. október 3. – 1969. február 18.Hamvas Endre csanádi püspök, majd 1964-től kalocsai érseknyugalomba vonul
1969. február 18. – 1976. február 5.Ijjas József kalocsai érsekaz esztergomi érseki szék betöltésre kerül

Az MKPK üléseinek elnökei 1945–1976 között

Mindszentyről szóló napirendi pontok az MKPK konferenciáin

Mindszenty József személye, mint napirendi pont, számos módon jelenik meg az MKPK üléseinek jegyzőkönyveiben, az azokról szóló püspöki feljegyzésekben, valamint az állambiztonság jelentéseiben. Jól megfigyelhető, hogy az idő előrehaladtával Mindszenty személye egyre inkább háttérbe szorult, minél több olyan ordinárius került be a püspöki karba, aki esetleg nem is ismerte őt közelebbről és/vagy az államhoz inkább lojálisnak volt mondható. Összehasonlítva az MKPK összetételét, ha az 1947-es (amikor Mindszenty még teljes jogkörben vezette az üléseket), illetve az 1971-es évet[32] (amikor véglegesen lehetetlenné vált a prímás visszatérése hivatalába) vetjük össze, akkor látható, hogy Dudás Miklós[33] görög katolikus püspökön és Kovács Sándor[34] szombathelyi püspökön kívül a teljes MKPK „lecserélődött”, tehát rajtuk kívül nem volt olyan püspök, aki az MKPK-ban együtt dolgozott volna a bíborossal.

Mindszenty jelenlétét, majd említését az MKPK jegyzőkönyveiben három szakaszra oszthatjuk.

1. Az 1945–1948 közötti időszak

Mindszenty – rövid veszprémi püspökség után, amely alatt mindössze egyetlen ülés volt – a többi püspök számára szinte ismeretlenül (még ha nem is a személyes ismeretséget értem ez alatt) kerül a legfontosabb magyar katolikus döntéshozó szerv élére,[35] hiszen, a püspökkari konferencia jogalkotó műhelynek is tekinthető, tehát az ott hozott határozatok a magyar katolikus egyház számára követendő utasításokká, normákká alakulnak át. A konferencia döntése alapján 1947-ben egyfajta munkamegosztás alakult ki a püspökök között, a jelentős országos ügyeket Mindszenty magához vonta.[36] Ezek közé tartozott az állammal,[37] valamint a nemzetközi szervezetekkel zajló egyeztetések lebonyolítása is.[38]

A jegyzőkönyveket, illetve feljegyzéseket olvasva megállapítható, hogy a bíboros hagyományos módon, mondhatni feudális gyakorlat szerint vezette a püspöki kart (beterjesztette a témát, vezette a vitát, s végül kimondta a határozatot), a döntéseket a kar tagjai kifelé akkor is fegyelmezetten képviselték, ha valamelyik határozattal, vagy a bíboros érsek döntéseivel, javaslataival nem, vagy nem mindenki értett egyet.

Ennek az időszaknak különös érdekességet ad az a tény, hogy az ülések rendkívül gyakoriak voltak, szinte minden hónapban (1948 júniusában minden héten) üléseztek, még ha nem is minden esetben a teljes létszámban, hanem többször volt szűkített összejövetel is. A konferencia témái között egyre inkább hangsúlyossá vált a politikai döntések egyházellenes tendenciája, majd kifejezetten a Mindszenty József személye elleni támadás, s ez egyre fontosabb lett, kis túlzással minden más kérdést a háttérbe szorított.

2. 1949 januárjától 1949. április 6-ig

A konferencia elnökét, Mindszenty Józsefet 1948. december 26-án tartóztatták le, s ez az esemény, noha valószínűleg nem érte őket készületlenül, de mégis gyakorlatilag „letaglózó” hatással volt az MKPK tagjaira. Bár jegyzőkönyvek ebben az időszakban nem készültek,[39] de elsősorban Virág Ferenc pécsi püspök feljegyzéseiből, valamint az állambiztonsági szervek jelentéseiből megfigyelhető az a félelemmel vegyes tehetetlenség és menekülési vágy, amely ekkoriban a püspököket jellemezte. Ennek egyik oka minden bizonnyal az,– ami emberileg teljesen érthető – hogy szerették volna elkerülni a börtönt, másfelől viszont több püspök hajlott a megegyezésre, amire Mindszenty egyáltalán nem volt hajlandó. Emiatt döntöttek úgy – Czapik érsek javaslatára –, hogy a 1949. január 2-án kelt pápai levelet, amely elítélte a letartóztatást, nem hozzák nyilvánosságra.[40] Igaz, ez a levél címzése alapján Magyarország érsekeinek és püspökeinek szólt,[41] de megfogalmazásában nem tartalmazott olyat, amely miatt a köznyilvánosság elől elzárandó lett volna, illetve számíthattak arra, hogy Vatikán esetleg azt közzéteszi.[42]

A pápa levelében felszólítja az MKPK-t az összefogásra, valamint a sorok között kiolvasható a célzás az ellenállásra: „Egyesített irányelvekkel és egyesült erővel, a kegyelemtől táplált és égből jövő bátorsággal felfegyverkezve haladjatok előre, Tisztelendő Testvérek. Ne engedjétek, hogy csalással és ámítással, amelyekkel az áligazság szokta magához vonzani a lelkeket, eltereljenek titeket a helyes útról.”[43]

Összességében kijelenthető, hogy – a hívek egy részének megdöbbenésére – a püspöki konferencia nyilvánosan nem emelt szót vezetőjének letartóztatásával szemben, tiltakozó körlevelet sem bocsátottak ki, de még egy nyilvános imát sem végeztettek, a bíborosért, vagy a magyar egyházért.[44] Erről az ekkor már az első fokú bíróság által elítélt Mindszenty is tudomást szerzett, amikor Witz Béla[45] vikárius látogatást tehetett a bíborosnál. A beszélgetést (és a gyónást) az állambiztonság lehallgatta, s bár a leírt szöveg természetesen nem tartalmaz hangsúlyokat, de a beszédkörnyezetből következtetni lehet arra, hogy ez a prímást nagyon megdöbbentette:

 „Witz (W): Van amivel szolgálhatnánk?

Mindszenty (M): Köszönöm szépen, nincs semmi. Hát, Isten áldja meg. Imádkozik?

W: Sokat imádkozom.

M: És a hívek imádkoznak együttesen?

W: Nem…

M: Ilyen közös imádság nincsen?

W: Nincsen.

M: Nincsen. Hát, kérném áldásomat. Mert én aktív vagyok most is. Köszönöm szépen a látogatását.”[46]

Az MKPK ülésekről készült feljegyzésekből kiolvasható egyfajta mentegetőzés, kiútkeresés. Tény, hogy rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Hivatalosan nem tárgyalhattak, hiszen ezt a Vatikán lényegében megtiltotta (a Szent Konzisztoriális Kongregáció nyilatkozatban közösítette ki mindazokat, akik a bíboros eltávolításában részt vettek, ergo a teljes magyar államhatalmi szerveket[47]), de a kormányt sem merték úgymond „faképnél” hagyni, ezért döntöttek úgy, hogy bizonyos részletkérdésekről megbeszéléseket kezdeményeznek, Mindszenty sorsával viszont (nyilvánosan) nem foglalkoznak. Olvasva ezeket az írásokat, valamint a tárgyalásokról szóló beszámolókat, kiérződik belőlük, hogy a hercegprímás letartóztatását, illetve elítélését kényszerből ugyan, de tudomásul vették,[48] s ez által elkezdődött az a lassú „enyhülési” és változási folyamat, amely az MKPK − mondhatni – behódolásához és tagságának – politikai és/vagy emberi okokból történő – kicserélődéséhez vezetett. Mindszenty József mellett leginkább kiálló két püspököt Pétery József[49] váci püspököt 1953-ban, valamint Badalik Sándor Bertalan OP[50] veszprémi püspököt 1957-ben internálták, így a bíboros mellett egyre kevesebb ordinárius állt ki az MKPK-n belül.

3. 1949 júniusától Mindszenty esztergomi érsekségből való felmentéséig, illetve haláláig. Ebben az időszakban – nem számítva a rövid 1956. októberi–novemberi intermezzót – Mindszenty (néhány kivételes esetet leszámítva) csak említés szintjén jelenik meg a püspöki kari jegyzőkönyvekben.

  • 1949. június 14.: Az esztergomi kormányzó beszámol Mindszenty édesanyjának a börtönben történt látogatásáról. A bíboros igen levert hangulatban van.[51]
  • 1950. május 31.: Grősz József érsek ismerteti Mindszenty édesanyjának[52] levelét, melyben segítséget kér, hogy meglátogathassa fiát. Az MKPK felkéri Grőszt, járjon közben az Elnöki Tanácsnál.[53]
  • 1950. június 20.: Grősz ismerteti az Igazságügy-minisztérium engedélyét, Mindszenty édesanyjának látogatásával kapcsolatban. Dudás Miklós görög katolikus püspök beszámol arról, hogy engedélyt kapott az Igazságügy-minisztériumtól, hogy felkeresse Mindszentyt a börtönben. A látogatás Mindszenty édesanyjával együtt történt. Mindszenty meggyónt, majd támogatta az elhunyt Drahos János[54] káptalani helynök utódjának Beresztóczy kanonokot.[55]
  • 1950. július 4.: Grősz beszámolója: Mindszenty javaslata ellenére Meszlényi Zoltánt[56] választották meg káptalani kormányzónak.[57] Ez a tény az MKPK tagjai előtt ismert kellett legyen, mivel Meszlényi az 1950. június 20-i ülésen részt vett, viszont ekkorra már letartóztatták. Az állambiztonsági jelentés beszámol arról, hogy Badalik Bertalan veszprémi püspök követelte: addig ne tárgyaljanak az állammal, „amíg Mindszentyt ki nem engedik”. A püspöki karból több püspök is felvetette, hogy a tárgyalásokra készítendő deklarációból Mindszenty személye nem hagyható ki, de olyan formát kellene találni, hogy a neve ne szerepeljen.[58]
  • 1950. augusztus 17.: A kormánnyal történt tárgyalások során, 1950. augusztus 10-én Rákosi Mátyás előhozta fotókópiában Pehm zalaegerszegi apátplébános[59] esetét és dokumentumait,  aki 1938-ban Budapestre országos értekezletet hívott össze, a keresztény politizálás jövőjét megtárgyalni. Az erről az ülésről készült „jegyzőkönyvre” Mindszenty letartóztatása után Esztergomban „bukkantak” rá. A bíboros 1949. január 11-i kihallgatásán bevallotta, hogy ez a tárgyalás a nyilasokkal való együttműködés és a zsidókérdés „megoldásáról” szólt. Rákosi célja feltételezhetően ezzel az volt, hogy kisebbítse Mindszenty náci ellenes mivoltát. Az erről szóló jegyzőkönyv nem jegyzi meg, hogy Pehm apátplébános megegyezik a prímással, de ez ismert tény volt.[60]
  • 1950. november 7.: Mindszenty édesanyja kéréssel fordul, hogy fiát meglátogathassa. A püspöki kar a kérést elhárítja, miszerint nincs szükség intézkedésre, a szabályok szerint a hozzátartozó látogathatja az elítéltet, egyébként a kéréssel forduljon közvetlenül az igazságügyminiszterhez.[61]
  • 1950. december 5.: Beszámoló Mindszenty édesanyjának börtönlátogatásáról. A prímásnak látszólag nincsen baja, de sokat fogyott, szellemileg viszont teljesen ép.[62]
  • 1951. október 2.: Mindszenty édesanyja közbenjárást kér, hogy meglátogathassa fiát. Az elnök (Czapik Gyula egri érsek) a kérést támogatja.[63]
  • 1952. március 4.: A veszprémi szemináriumban[64] a faliújságra valaki Mindszentyről szóló cikket és fényképet tett ki, amelyet Badalik püspök nehezményezett. Az Állami Egyházügyi Hivatal megbízottja levette a fényképet és a kiírást, amiket a diákok megpróbálták visszaszerezni, de nem jártak sikerrel. A történtekről előzetesen tudó Major Kálmán sprituálist és öt kispapot[65] letartóztattak, a szemináriumot megszüntették.[66] Czapik érsek nehezményezte, hogy a spirituális és a kispapok machináltak a püspöki kar ellen.
  • 1953. július 8.: Az állambiztonsági jelentés szerint a Czapikkal szemben álló püspökök úgy gondolják, hogy minden tárgyalás előfeltétele kell, hogy legyen Mindszenty és a többi börtönben lévő püspök ügyének felülvizsgálata. A hivatalos jegyzőkönyvből ez hiányzik.[67]
  • 1953. augusztus 11., illetve 1953. szeptember 15.:[68] Az állambiztonsági jelentés szerint Badalik Bertalan követelte, hogy az MKPK járjon közben Mindszenty és a többi letartóztatott püspök szabadlábra helyezése érdekében. A hivatalos jegyzőkönyvből ez hiányzik.[69]
  • 1954. május 11.: Az elnöklő Czapik Gyula egri érsek nem részletezett bejelentést tesz a rabságban lévő négy püspökről.[70] (Rogács Ferenc[71] pécsi koadjutor püspök beszámolója alapján a bíboros lesoványodott. Édesanyja április 14-én meglátogathatta.)[72]
  • 1954. november 9.: Beszámoló Mindszenty édesanyjának látogatásáról. Elkísérte Witz Béla[73] kanonok. A prímás jó egészségben van, naponta misézhet.[74]
  • 1955. július 14.: Az elnöklő Czapik érsek bejelenti, hogy sikerült áttörést elérnie Mindszenty helyzetének enyhítése érdekében, miután ezt maga a prímás is kérte. Ennek támogatására három püspök ezen a napon felkeresi az igazságügyminisztert.[75]
  • 1956. január 27.: Az állambiztonság jelentése szerint az MKPK tagjai szeretnék megtudni hol van Mindszenty (és Grősz érsek). Tájékoztatták őket, hogy Felsőpetényben, valószínűleg elkülönítve, mivel a meglévő mellé egy második oltár beállítása is megtörtént.[76] A második oltár beállításának célja, hogy még a szertartások alatt se tudjanak találkozni egymással.
  • 1956. június 13.: Shvoy Lajos székesfehérvári püspök kijelenti, kérni fogja az MKPK, hogy járjon közben a kormánynál Mindszenty helyzetének megváltoztatásáért.[77]
  • 1956. október 17.: A székesfehérvári, csanádi és veszprémi püspököt megbízza az MKPK, hogy küldöttségbe menjenek a miniszterelnökhöz, többek között kérve Mindszenty József rehabilitálását. Végül ezt írásos formában tették meg.[78]
  • 1956. november 3.: Az ülést Mindszenty József vezette, részt vett Grősz József, Shvoy Lajos, Pétery József. Fő téma: Mindszenty aznap esti rádiónyilatkozata. Az ülés hivatalos konferencia-ülésnek nem tekinthető.[79]
  • 1957. január 23.: Az állammal való tárgyalással nem várhatnak addig, amíg Mindszenty elhagyja az amerikai követséget. Bár a megegyezést a Szentszék magához vonta, de fontos, hogy az esetleges sérelmeket megtárgyalják.[80] Beszámoló Mindszenty 1956-os kiszabadulásáról, valamint rehabilitálásának esélytelenségéről.[81]
  • 1957. április 10.: Az állambiztonsági jelentésben szerepel, hogy a tanácskozás után „több püspök” magánbeszélgetésben kijelentette, hogy „csak minél tovább maradjon Mindszenty a követségen, annál jobb, mert így lehet egy kis eredményt elérni.”[82]
  • 1958. október 1.: Rogács Ferenc pécsi püspök feljegyzésében, említés szintjén.[83]
  • 1971. december 9.: Beszámoló Mindszenty Rómába érkezéséről.[84]
  • 1975. május 8.: Beszámoló Mindszenty haláláról.[85]
  • 1976. szeptember 28–29.: Beszámoló a Philadelphia-i Eucharisztikus kongresszust követő, a Pennslyvania állambeli Devonban tartott papi ülésről, valamint az ott elhangzó javaslatról Mindszenty szentté avatási ügyének elindítására.[86]

A fenti felsorolást áttekintve megállapítható, hogy, noha egyházjogilag még mindig Mindszenty az esztergomi érsek, valamint az MKPK elnöke, de lényegi ügyekkel kapcsolatosan – legalábbis jegyzőkönyvezve – alig említik. A leggyakoribb eset, amikor személye felmerül börtönévei alatt, általában technikai jellegű, amikor a bíboros édesanyja fordul az MKPK-hoz, hogy a püspöki kar segítsen abban, hogy meglátogathassa fiát. Ezt a püspöki kar – szinte – minden esetben támogatja, s kijelöli az aktuális elnököt, hogy járjon közben a megfelelő hatóságoknál. Különösen megdöbbentő a veszprémi szeminárium ügye, ahol egy Mindszentyről szóló cikk és fényképének kirakását már egyenesen a püspöki kar elleni lázadásnak tekintik.

1956 után Mindszenty jogi helyzetét, az amerikai (nagy)követségen való tartózkodását, illetve ennek következményeit a püspöki kar nem tárgyalja, arról hivatalosan nem is vesz tudomást, illetve csak annyiban, hogy ez nem állhat a tárgyalások útjába. 1957 januárjában Grősz érsek még remélte, hogy Mindszenty – amennyiben elhagyja a nagykövetséget – szabadon távozhat, igaz nem tartotta valószínűnek azt, hogy érseki tisztségét újra betöltheti, illetve rehabilitálását sem.[87]

A jegyzőkönyvekben Mindszenty ezen kívül hangsúlyosan két alkalommal jelenik meg. Az egyik az 1971. december 9-i ülés jegyzőkönyve, amelyben Ijjas József[88] kalocsai érsek, aki az elnöki feladatokat látta el, az alábbi bejelentést tette: „Mindszenthy (sic!) József bíboros, esztergomi érsek szeptember 28-án Rómába érkezett. Az esztergomi egyházmegye kormányzásában beállott az a változás, hogy az egyházmegye kormányzásának gondjait a Szentszék Kisberk Imre[89] püspök, apostoli kormányzóra bízta eddigi székesfehérvári megbízatásának fenntartásával.”[90] A püspöki kar a bejelentést tudomásul vette, valamint Kisberk püspök új feladatát üdvözölte és feladata elvégzéséhez sok kegyelmet kívánt. A kar a kiutazás körülményeiről, a beálló helyzetről a továbbiakban nem tárgyalt, nem foglalkozott vele. Ekkorra már – mint ahogy azt korábban kifejtettem – az MKPK összetétele teljesen megváltozott, gyakorlatilag senki nem maradt olyan, aki Mindszentyvel, mint püspökkel együtt dolgozott volna. Megvizsgálva a forrásokat, a kutatónak olyan érzése támad, miszerint ekkor már a bíboros személye olyan szinten eltávolodott az MKPK akkori tagjaitól, hogy a távozása nem jelentett számukra semmiféle problémát, sőt inkább a helyzet rendeződésének lehetőségét vetítette elő.

A másik érdemi említés az 1975. május 8-án megtartott rendkívüli ülésen hangzott el, melynek második napirendi pontja foglalkozott Mindszenty József halálával. A konferencia jegyzőkönyvének szövegezése – mai szemlélő számára – akár szinte megdöbbentő is lehet:  „A rendkívüli konferencia másik pontja Mindszenty József bíboros, volt esztergomi érsek halála. Dr. Lékai László esztergomi apostoli kormányzó felolvassa a Szentatya hozzáintézett táviratát és utána közös ima az elhunytért.

            Az elnöklő Dr. Ijjas József kalocsai érsek bejelenti, hogy személy szerint nem kapott semmiféle értesítést és így nem érzi magát hivatva az intézkedésekre. A Szentatya három helyre küldött táviratot: bíboros Dékán, Kőnig bécsi bíboros, mert az ő területén hunyt el és Dr. Lékai László esztergomi apostoli kormányzó. Más tennivalónk nincs, mint várjuk, hogy az esztergomi ordinárius megtegye az intézkedéseket, amit meg lehet tenni.”[91]

E feljegyzésből az következik, hogy az MKPK elnöke úgy vélte: neki semmi dolga sincsen a magyar egyház korábbi fejének halálával kapcsolatban, oldják ezt meg mások. Magyarországon nem rendeltek el gyászt, sem kötelező szentmisét, valamint a lélekharangok sem szólaltak meg. Az MKPK képviselői a gyászszertartáson nem vettek részt.[92]

Az ülés további részében tájékoztatást kaptak a püspökök arról, hogy még aznap Ijjas József kalocsai érsek és Lékai László[93] esztergomi apostoli kormányzó hivatalos az Állami Egyházügyi Hivatal elnökéhez, „aki közli a kormánnyal való megbeszélés után kialakult lehetőségeket.”[94]

Természetesen rendkívül leegyszerűsítő vélekedés lenne, ha azt írnám, hogy a „rossz és az államnak behódoló MKPK” még holtában is büntetni akarta Mindszenty Józsefet. A kérdés ennél sokkal összetettebb. A „kis lépések politikáját”, amely az egyház és az állam viszonyát az 1970-es években kifejezetten meghatározta, egyszerűen nem illett bele egy „mártír” személye, piedesztálra emelése. Mindszenty József halálából az MKPK-nak egyszerűen „nem érte meg” ügyet kreálni, s ezzel esetlegesen az állam rosszallását kiváltani. Másik oldalról nézve viszont felmerül, hogy vajon hogyan fogadták volna a bíboros máriacelli temetésén a hivatalos magyar egyház képviselőit, az erősen a korábbi esztergomi érseket pártoló emigráns magyar papság mit tett volna?

A rendszerváltásig – a fellelhető iratok tanúsága szerint – Mindszenty személye még egy alkalommal került elő, amikor is az 1976-os Philadelphiában megtartott Eucharisztikus Világkongresszuson résztvevők számoltak be az ottani eseményekről.[95] Lékai bíboros beszámolója szerint: „A papság körében is érezhető volt ez a fenntartás [a kilátogató magyar püspökökkel szemben – a szerző]; Így pl. Füzér Julián[96] ferences, New Brunswick-i buzgó plébános, augusztus 4-én a Devon-ban tartott magyar papi ülésen váratlanul előterjesztést olvasott fel Mindszenty bíboros szentté avatásának szorgalmazására, és felkérte a Püspöki Kart az elhunyt bíboros állami rehabilitációjának sürgetésére.”[97] A jegyzőkönyv szerint Lékai bíboros a kérdésre diplomatikus választ adott, miszerint: „[A]z Eucharisztikus Kongresszus a szeretet jegyében gyűjti össze az embereket, a magyar delegáció is azért jött, hogy szeretetben találkozzék az Amerikában élő magyarokkal.”[98] Az általam megkérdezett, a Devon-i papi ülésen résztvevő személyek (Keresztes Szilárd[99] püspök, Erdei József[100] bazilita szerzetes) a fenti bejelentésre nem emlékeztek vissza, az ülés jegyzőkönyve pedig elveszett, vagy pedig lappang. Az utazásról szóló, az Új Ember hetilapban megjelent beszámolókból ez a téma pedig teljes egészében hiányzik,[101] míg az Egyesült Államokban megjelent Katolikus Magyarok Vasárnapja című hetilap címoldalon hozta.[102]

A magyar sajtó beszámolói

Az MKPK üléseiről elsődlegesen a Magyar Kurír elnevezésű – a Magyar Katolikus Püspöki Kar félhivatalos, naponta esetlegesen többször is megjelenő, belső használatra szánt – lapja számolt be, s ezt a beszámolót vette át az Új Ember – névleg független – katolikus hetilap. A nyilvánosságra hozott információk elég szűkre szabottak, általában csak annyit közölnek, hogy az ülés meg lett tartva, azon kik vettek részt, valamint hogy ki vezette a jegyzőkönyvet. Ez alapjába véve a korábbi gyakorlatnak teljesen megfelel, hiszen az MKPK ülései soha nem voltak nyilvánosak, az arról kiadott tájékoztatók mindig is szűkszavúak voltak. Ez alól kivétel az 1948. december 26-i Új Ember szám, amely a december 16-i ülésen kiadott hivatalos nyilatkozattal foglalkozik, s egymásnak két jelentősen elérő részt tartalmaz. Az első rész közli az MKPK hivatalos nyilatkozatát, amely kifejti, hogy a püspöki kar már korábban jelezte az állam felé, hogy kész a fennálló konfliktus rendezésére. Pontosabban fogalmazva a készség megvan, s bizonyos kérdésekben már most is folynak tárgyalások. Ellenben kérik, hogy fogadja el az állam: bizonyos kérdésekben az Apostoli Szentszék nélkül nem dönthetnek.[103]

Néhány sorral lentebb „az illetékes hely” válaszát közlik, amelyben jelzi a meg nem nevezett illetékes hely, hogy ilyen készséget nem tapasztalt, sőt a fenti nyilatkozat értékét jelentősen csökkenti, hogy „nem egyhangú határozatról van szó, tehát a püspöki kar egy része – Mindszenty prímással az élén – nem fogadja el”.[104] Az ilyen szintű, a katolikus sajtóra nagyon nem jellemző kiszólás, miszerint közzétették azt, hogy milyen (elképzelt, vagy valós) törésvonalak vannak a püspöki karon belül, tűnhet akár úgy is, hogy a maradék minimális katolikus sajtó sem egyértelműen az egyház érdekeit szolgálta már ekkor, s ez a tendencia a későbbiekben erősödött. E téma további értelmezésre és vizsgálatra szorul, amely túllép a megjelent sajtóanyagon és egyéb dokumentumok feldolgozását is igényli.

Letartóztatása és elítélése után Mindszenty és az MKPK kapcsolata először 1955-ben mutatható ki a sajtóbeszámolók alapján, amikor az Új Ember az MTI-re hivatkozva közli, hogy Mindszenty büntetését – a püspöki kar kérelmére, a bíboros egészségügyi állapotára, valamint korára tekintettel – félbeszakítják, s egy, az MKPK által rendelkezésre bocsátott egyházi épületben helyezték el.[105]

Mindszenty rövid visszatérését 1956-ban még üdvözölte az Új Ember, de 1958 szeptemberében a rendkívüli államsegélyhez – melyet a magyar állam 1959-re a katolikus egyháznak adott – fűzött véleménycikkében Mindszentyt azzal vádolta, hogy 1956. november 3-án elhangzott beszédében a bíboros a nagybirtokrendszer visszaállítását követelte.[106]

Mindszenty felmentéséről, valamint haláláról az MKPK hivatalos nyilatkozatot nem adott ki, arról az Új Ember csak pár sorban számolt be. Haláláról az 1975. május 18-i Új Ember harmadik oldalán rövid hírt adtak közre, melyben diszkréten elhallgatták az 1948 és 1971 közötti tevékenységét, börtönéveit, valamint belső száműzetését, viszont közzétették VI. Pál gyásztáviratát, illetve Lékai László apostoli kormányzó erre írt köszönetét.[107]

A kommunista sajtó nem bánt kesztyűs kézzel sem a püspöki karral, sem pedig Mindszentyvel. A Szabad Nép (s ezeket az írásokat szinte szó szerint leközlő más újságok) már 1945-ben vissza-visszatérő támadásokat intézett az egyház, s ezen belül Mindszenty személye ellen, aki véleményük szerint, a magyar katolikus egyház legfőbb tekintélyével járó tisztséget meggondolatlanul tölti be.[108] 1946-ban a tankönyvek államosításával kapcsolatosan, a később mártírhalált halt Losonczy Géza[109] arról értekezett, hogy Mindszenty, s ez által az MKPK „tökéletesen hozzásimult a Vatikán általános politikájához, amelynek lényege: tömöríteni az országok reakciós elemeit, klerikális vezetés alatt és gáncsot vetni a demokratikus erők erőfeszítéseinek.”[110]

Megfigyelhető, hogy 1946-tól Mindszenty személyét egyre inkább megpróbálták a sajtóban (valamint a politikai „közbeszédben”[111]) leválasztani a püspöki karról, mint testületről. Erre jó példa egy 1948-ban megjelent cikk két baranyai plébánosról (Dr. Kéthelyi József[112] dunaszekcsői esperes-plébános, valamint Badacsonyi Ádám[113] szalatnaki plébános), akik nem, illetve csak részben voltak hajlandók felolvasni az iskolák államosításáról szóló „uszító” hangvételű „prímási körlevelet”.[114] Ez a körlevél azért is érdekes, mivel ez volt az egyetlen, amit nem csak Mindszenty, hanem a teljes MKPK is aláírt.[115] Mindszenty érseki kinevezésétől kezdve láthatóan törekedett a kommunista sajtó arra, hogy a „jó” püspöki kart leválassza a „rossz” hercegprímás személyéről. Tehát a kiadott körleveleket, illetve egyéb dokumentumokat a „rossz” Mindszenty adta ki, aki nem Krisztus igéjét hirdeti, hanem vészt hirdet, s ezért feltétlenül fontos lenne, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Kar forduljon szembe vele, természetesen a béke és a haladás nevében.[116]

Ez alapján megfigyelhető, hogy a baloldali (tehát a gyakorlatban a teljes magyar) sajtó egyáltalában nem úgy foglalkozott a Mindszenty személyével, mint az MKPK elnökével, hanem azt az érzetet keltve, mint aki ezen kívül áll. Tehát az MKPK-ban vannak azok a személyek, akikkel lehet, vagy lehetne tárgyalni, míg ezt a lehetőséget a „reakciós” és „fasiszta” hercegprímás akadályozza, tehát mielőbb meg kell tőle szabadulni, vagy leváltani, vagy máshogy eltávolítani.

Letartóztatása, majd elítélése bőséges híranyagot jelentett a sajtó képviselőinek, de ezekben az MKPK-t már egyáltalán nem említették meg. Az 1956-os események után egy fél oldalas cikkben ítélték el Mindszentyt az „ellenforradalomban” való részvétele miatt, de ebben az írásban a püspöki kar lett a pozitív csoport, hiszen az ő jó szándékuknak köszönhető, hogy a bíboros kikerült a börtönből, aki a házi őrizet lehetőségével hálátlanul visszaélt.[117]

Azzal kapcsolatban, hogy a püspöki karnak hol a helye, s mit kell tennie, 1957-ben jelent meg egy, mondhatni  figyelmeztető szöveg a Népszabadságban: „Nem árt talán figyelmeztetni őket arra a nyilatkozatra, amelyet 1956. május 11-én a püspöki kar egésze tett: »A püspöki kar továbbra is abban a szellemben kíván működni, mint amelyet az elhunyt dr. Czapik Gyula egri érsek képviselt az egyház és az állam békés viszonya érdekében és előmozdítani kívánja a Magyar Népköztársaság építő munkáját, hazánk békés fejlődését. Minden olyan törekvést, amely népünk jólétének emelésére irányul, megértéssel veszünk és a jövőben is támogatunk.« Nem is kívánunk mást tőlük.”[118]

Megvizsgálva a sajtóbeszámolókat és a dokumentumokat, megfigyelhető, hogy ezekben Mindszenty személye és az MKPK mint testület gyorsan és visszavonhatatlanul eltávolodott egymástól, s így a magyar államnak még egyszerűbben lehetősége nyílt arra (kikapcsolva az állam iránt nyíltan kritikus hangokat), hogy a szervezetet és a benne lévő tagokat úgy irányítsa, hogy az ne elsősorban az egyház, hanem az állam érdekeit és céljait segítse elő.

Egyes külföldi magyar sajtó beszámolói az MKPK Mindszentyvel kapcsolatos kérdéseiről

A külföldi (elsődlegesen észak-amerikai) magyar sajtó világnézetétől függően foglalkozott Mindszentyvel, igaz, megjegyzendő, hogy ezekben a híradásokban, az a funkciója, hogy ő az MKPK elnöke, másodlagos volt. Az észak-amerikai sajtó – az emigráció összetételéből adódóan – elsődlegesen a keresztény-konzervatív világnézet híve volt, bár akadt egy jelentősnek nevezhető baloldali újság is, amelyben 1946-ban a Magyarországon élő Zsolt Béla[119] Mindszentyt sváb terroristának nevezte (igaz következetesen a cikkben eredeti nevét rosszul írja, Prehm-nek).[120] 1948-ban (Mindszenty nevét ismételten rosszul szedve) azzal vádolta ez az újság Mindszentyt, hogy szemben áll a békével, s alapjában a püspöki karon belül sem támogatják. Ezt abból a tényből vezették le, hogy Bánáss László,[121] Czapik Gyula és Hamvas Endre[122] az új esztendő beköszönte alkalmából jókívánságáról biztosította Tildy Zoltán[123] köztársasági elnököt, valamint hogy az MKPK szűkített ülésén (ez ma gyakorlatilag az állandó tanáccsal egyenértékű) nem támogatták Mindszenty azon javaslatát, hogy a március 15-i ünnepségeket az állami ünnepségektől elkülönítve kellene megtartani.[124] 1948 júniusában még ennél is tovább ment az újság, amikor kijelentette, hogy Mindszenty vért akar ontani, s személy szerint a püspöki kar, illetve a bíboros felelős azért a „közhangulatért”, amely miatt Pócspetriben egy rendőr meghalt, s többek között a helyi papot is letartóztatták,[125] majd elítélték.[126]

Mindszenty letartóztatását a baloldali Kanadai Magyar Munkás örömhírként fogadta, s gyors pozitív változásokat vizionált, hiszen a katolikusság – véleményük szerint – változást akar, s ez Mindszenty nélkül immár megvalósulhat.[127] A Kanadai Magyar Munkás, illetve az ezzel az újsággal szorosan összetartozó Új Szó, ettől kezdve lényegében hallgat Mindszentyről, az elítéléséről még beszámol, de a következő lényegi említése már csak az 1973-as kanadai úttal kapcsolatos.

Teljesen más hangvételben foglalkozott Mindszenty személyével és tevékenységével az ún. keresztény-konzervatív oldalhoz közel álló sajtó. A Délamerikai Magyarság véleménycikke szerint Mindszenty volt az egyetlen olyan személy, aki a magyar katolikus püspöki kart „meg tudta volna menteni”. Véleményük szerint: „Már a pör idején néhány püspök sietve tett »bűnvalló« nyilatkozatot. Felállították az Egyházi Ügyek Hivatalát és fejévé a Bachus-barát és ingtolvaj Kossát[128] tették, az egykori villamoskalauzt. A pör után a püspöki kar ünnepi külsőségek között letette a lojalitási esküt. A püspökök kénytelenek voltak az uj vikáriusokat és irodaigazgatókat kinevezni és pedig a békepapok soraiból. Az Egyházi Ügyek Hivatala megbízottat küldött minden püspöki hivatalba. Tudtuk nélkül semmi sem történhetik a megyében. A püspökök valóságos foglyok a saját rezidenciájukban. Ami történik nevük alatt, nem biztos, hogy a püspök rendelkezése-e.”[129]

A Dél Keresztje című, az ausztráliai Sydney-ben 1951 és 1968 között kiadott újság, 1954-ben – hivatkozva az MKPK és a magyar állam tárgyalásaira – arról értekezett, hogy van remény arra, hogy Mindszenty bíboros fogságának körülményei enyhülhetnek, és ebben nem is tévedett.[130] Ugyanezen újság 1954. augusztusi száma hosszas cikkben foglalkozott a magyar katolikus egyház helyzetével, különös tekintettel a püspöki kar összetételére és működésére. A cikk – az emigráns magyar sajtó hangvételét ismerve meglepően – reális, mondhatni pontos, nemcsak a negatív, hanem az esetleges pozitív (vagy annak tűnő) tényeket is megemlítette. A püspöki kar vezetésével kapcsolatban, mondhatni „diszkréten” csak annyit ír, hogy az esztergomi (és a kalocsai) érsek akadályoztatása miatt az egri érsek „évszázados szokások jogán” az elnök.[131] A távolság miatt természetesen nem egyszer álhírek vagy reménykedő találgatások is megjelentek ezekben az újságokban, például Péter Gábor[132] letartóztatásakor egyenesen azt gondolták, hogy 1954-ben Mindszenty a karácsonyt már Esztergomban töltheti, mivel felelős személyek szerint a hercegprímás perének felülvizsgálata elengedhetetlenül fontos, „ha a magyar nemzet többségét kitévő katolikusok és a rendszer között húzott árkot be akarják temetni.”[133]

Az 1956-os események után a Mindszentyvel és a magyar egyházzal kapcsolatos kérdések az emigráns magyar sajtóban egyre inkább elcsendesültek, majd Mindszenty Nyugatra távozása, lelkipásztori útjai, illetve felmentése adott a kérdésnek újabb és újabb lendületet. Összegezve elmondható, hogy a baloldalinak tekinthető emigráns sajtó – összhangban a magyarországi rezsim sajtójával – a ki- vagy megegyezést akarta elérni a püspöki karral, de a „terrorista” Mindszenty nélkül, míg a jobboldalinak tekinthető sajtóorgánumok a harc folytatását és Mindszenty kiszabadításáért küzdöttek.

Összefoglalás

Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek elméletben 1945 és 1974 között volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Gyakorlatban ezt a feladatot 1945 és 1948 között, valamint néhány napig 1956-ban (október 31. és november 4.) tudta ellátni. Vizsgálva a jegyzőkönyveket és az egyéb feljegyzéseket a kutatónak olyan érzése támad, hogy Mindszenty mindvégig kívülálló maradt. Püspöktársainak egy része – kimondva, kimondatlanul – vidékinek, tapasztalatlannak, sőt tanulatlannak tartotta. Diplomáciai érzékéről szintén igen negatív véleményt fejtettek ki. Mégis felmerül a kérdés, hogy testületileg miért nem mondtak ellent neki, s miért nem akadályozták meg, hogy esetlegesen (s mint később kiderült ténylegesen) a vesztébe fusson? Sőt, némiképpen úgy tűnhet, ehhez még asszisztáltak is. Az, hogy a bíboros veszélyes vizeken jár, nem volt újdonság, azt a prímáshoz közelebb, illetve tőle távolabb lévő személyek is jól látták. Kinevezésekor Drahos János érseki helytartó így jellemezte Mindszentyt: „Amikor még a jog és rend uralkodott Magyarországon, a Gondviselés egy kiváló jogtudóst [Serédi Jusztiniánt – a szerző] ültetett az esztergomi érseki székbe. […] Most véget ért a higgadt okfejtések, érvelések kora. A harc ideje jött el. Az utcán lobogóhajú, birgerlis ifjak szaladgálnak, géppisztollyal a nyakukban. A Gondviselés ezért egy »géppisztolyos« prímást küldött nekünk. Mindszenty József hercegprímás igazi eleme a harc.”[134] 1945. november 5-én Gascoigne brit követ[135] az alábbi jelentést adta a prímásról: „[B]ár nehéz nem szimpatizálni Mindszenty érsekkel, hogy nyilvánosan is kifejezte jogos méltatlankodását a nem kielégítő politikai és gazdasági helyzet miatt, félek, hogy ez nem bizonyul a Magyarországi Katolikus Egyház fejeként megkezdett új munkája javára. […] Mindszenty érsek bár kétségkívül energikus, határozott és bátor ember, félek, hogy nem rendelkezik egy nagyon szükséges tulajdonsággal – taktikai érzékkel. Véleményem szerint az ő nézeteit más szubtilisabb módszerekkel is terjeszthette volna és félek, hogy össze fog veszni a hatóságokkal. Ez pedig nem lesz annak a jó ügynek a javára, amelyért harcol, azaz, a igazi demokrácia javára Magyarországon.”[136]

Talán a püspöki kar hagyományos beállítottságának köszönhető ez, hogy a prímásnak nem mondunk ellen? Az a kérdés is felmerül, hogy vajon mennyire tudtak és akartak együttműködni a bíborossal, vagy éppen mennyire dolgoztak ellene, még ha ezt nem is rossz szándékkal, hanem inkább a kiútkeresés céljából tették. Az mindenesetre jól látható és kijelenthető, hogy az az időszak, amikor a hercegprímás be tudta tölteni az elnöki feladatokat, a magyar katolikus egyház – és a magyar nemzet – 20. századi történetének egyik legfontosabb időszaka volt, s ehhez az időszakhoz – a régi mondás szerint – inkább glaszékesztyű kellett volna, s nem lovaglóostor. Mindszenty József viszont – láthatóan – előszeretettel alkalmazta az utóbbit. Szintén – rendkívül diplomatikusan – Gascoigne írta róla: „a prímás igen bátor és energikus ember, aki azonban nem mindig van figyelemmel mások érzékenységére.”[137]Ez a fajta hozzáállás pedig nyomot hagyhatott az MKPK többi tagjával való együttműködésben is.

Az is kijelenthető, hogy – a jegyzőkönyvek és egyéb feljegyzések tanúsága alapján – olyan eltérő személyiségű, habitusú és felfogású főpapok alkották a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, amely megnehezítette, sőt szinte ellehetetlenítette az egymással való együttműködést. Mivel politikai és/vagy emberi okokból széthúztak, ez elősegíthette a magyar államot abban, hogy a magyar katolikus egyház megtörését, mondhatni lényegtelenné tételét elérhesse. Fontos megjegyezni, nem az a probléma, hogy egy testületben, melynek tagjai nem választják egymást, hanem „normál” esetben a pápa akaratából töltik be hivatalukat, különböző meggyőződésű, hozzáállású emberek vannak. Ez akár még segítheti is a vitás kérdések megoldását. A probléma akkor kezdődik, illetve kezdődött, amikor ezek az emberek – lényegében, még ha ez némileg túlzóan is hangzik – látszólag semmiben nem tudtak együtt dolgozni, különösen egy ilyen feszült időszakban, amely Mindszenty regnálása alatt megfigyelhető. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az MKPK többi tagja nem igazán értette meg a prímást, s Mindszenty sem törekedett arra, hogy megértse a többi tag véleményét, s azok mozgatórugóit, világlátását és politikai felfogását.

Másik oldalról megvizsgálva, látható, hogy míg a vizsgált időszak elején még voltak viták, különböző vélemények a püspöki karon belül, addigra ez a tényező 1960-as évek második felére szinte eltűnik. A döntéseket – szinte minden esetben – egyhangúan hozzák meg, lényegi ellenszegülés, esetleg az állammal szembeni határozott követelés (pl. a hitoktatás, a lelkipásztorkodás szabadsága, a börtönben lévő papok kérdése) szinte szóba sem jöhetett. Ezt, valamint az MKPK lavírozását Mindszenty láthatóan nehezményezte, hiszen a zsinat előtti püspökszentelés egyik fontos aspektusának elárulását látta benne, amikor is a szentelendő püspök ígéretet tett arra, hogy a jót mondják jónak, a rosszat pedig rossznak. Mindenféle mellébeszélés, vagy politikai helyezkedés nélkül. A híveknek tudniuk kell, mi a jó és mi a rossz és egy püspökkari megnyilatkozás ehhez kell, hogy rásegítse őket. Az ilyen megnyilatkozás, amely rendet teremt a fejekben a hitbeli, az erkölcsi kérdések konkretizálásában, hosszú távon meghozza gyümölcseit.  Ez pedig, különösen néhány kínos kérdésben, ismerve az adott kor helyzetét, gyakorlatilag lehetetlen követelésnek bizonyult.

THE APPEARANCE OF CARDINAL MINDSZENTY’S PERSONALITY AND POSITION IN THE MINUTES OF THE HUNGARIAN CATHOLIC BISHOP’S CONFERENCE, AND ITS INTERPRETATION IN THE HUNGARIAN AND INTERNATIONAL EMIGRANT PRESS BETWEEN 1945 AND 1975

Robert Gyula Dudas

József Mindszenty, who was the archbishop of Esztergom between 1945 and 1974, among his several functions, was the president of the Hungarian Catholic Bishop’s Conference as well. He could only perform this duty only for a few years. In this paper I study the conference members’ opinion on Mindszenty, whether his personality was mentioned during the HCBC meetings, if yes, in which ways.

I also examine those press releases about the HCBC meetings which were published in the national and emigrant press.

[1]Mindszenty József, eredeti nevén Pehm József (Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.) esztergomi érsek 1945-1971 között, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros.

[2] Beke Margit (vál., bev., s.a.r.): A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945–1948 között. Köln–Budapest, 1996. Javított kiadás: MTA BTK, Budapest, 2015. (továbbiakban: Beke).

[3] Balogh Margit (összeáll.): A Magyar Katolikus Püspöki Kar tanácskozásai 1949–1965 között I–II., Budapest, 2008. (továbbiakban: BMa: 2008).

[4] Az ülések lehallgatására nincsen bizonyíték, valószínű, hogy az Állambiztonság elsősorban az ekkor már nagyszámú ún. besúgóhálózatra építve gyűjtött információkat.

[5] Forgách Ferenc, Ghymesi és gácsi gróf (Esztergom, 1560 – Szentkereszt, 1615. október 16.), magyar katolikus pap, veszprémi választott, de fel nem szentelt püspök (1587–1596), nyitrai püspök (1596–1607), esztergomi érsek (1607–1615). 

[6] Lósy Imre, Loosy Imre (Nagylózs, 1580 körül – Nagyszombat, 1642. november 7.) római katolikus pap, 1623-tól csanádi, 1625-től nagyváradi választott püspök, majd 1631-ben szentelték fel váradi püspökké. 1633–1637 között egri püspök, 1637–1642 között esztergomi érsek.

[7] Vö.: Beke: 14.

[8] Zsinati találkozó, vagy nemzeti zsinat: Valamely ország vagy nemzet főpapjainak tanácskozása. Elnökét a püspöki konferencia választja meg, majd ezt a Szentszék megerősíti. Határozatai csak a pápa megerősítése után válnak kötelezővé. AZ MKPK elnökét a püspökök önmaguk közül választják meg, pápai hozzájárulás nem szükséges hozzá. Határozataik konszenzus alapján érvényesek valamennyi magyarországi egyházmegye területén, ahhoz minden (megyés)püspök hozzájárulása szükséges. A témában lásd bővebben: II. János Pál motu proprio kiadott apostoli levele: A püspöki konferenciák teológiai és jogi természetéről, in: Kánonjog 2. (2000) 97–109.

[9] Erdő Péter szerk., Az Egyházi Törvénykönyv – A Codex Iuris Canonici hivatalos latin szövege magyar fordítással és magyarázattal. Budapest, Szent István Társulat (1985, 2001, 2015)., https://katolikus.hu/dokumentumtar/4026 (Letöltés dátuma: 2020. szeptember 20.) (továbbiakban CIC).

[10] Lásd Beke: 11–41.

[11] Vö.: CIC 421. kán. 1. §.

[12] A tábori püspök 1945 előtt tagja volt a konferenciáknak, 1945 után – előbb Hász István emigrálása, utóbb a tábori püspökség intézményének megszüntetése/elsorvasztása miatt – nem volt tábori püspök. Ettől függetlenül Folba János prelátus, vezérezredes, mint a Tábori Püspökség vezetésével megbízott oridnárius 1948-ig – a Hász Istvánra vonatkozó gyakorlat alapján – részt vehetett az MKPK ülésein. Vö.:  Beke 32–34.

[13] A tanulmány írásakor püspöki konferenciának továbbra sem tagja a funkció nélküli (gyakorlatban a nyugalmazott), illetve az adott területen élő menekült püspök, valamint az apostoli nuncius. Az ő meghívásukat a jog:

Viszont, ezen résztvevők szavazati jog nélkül, kizárólag a meghívásukban foglalt kérdésekben tárgyalási joggal vesznek részt.

[14] A koadjutorok, illetve segédpüspökök, valamint az egyéb az ordináriussal egyenlő elbírálás alá eső személyek szavazati jogát némiképp bizonyos ügyekben csökkenti a CIC 454. kánon, de ez a mindennapi munkálkodásban nem lényegi kérdés.

[15] Vö.: CIC 450. kán. 1. §.

[16] 1946-ban Mindszenty óvatosság miatt a konferencia helyszínét folyamatosan változtatta, hogy az esetleges lehallgatást, megfigyelést megelőzze. Ez a próbálkozása sikertelen volt, mivel valószínűleg ekkorra már az MKPK-ban is volt olyan személy, aki informálta az állambiztonsági szerveket. Vö.: Balogh Margit: Mindszenty József, I–II., Budapest, 2015, (továbbiakban: BMa: 2015) 557.

[17] Vö.: BMa: 2008, 31–31.

[18] Az első alkalommal (1945. május 24.) az esztergomi érseki szék üresedésben volt, a második alkalommal (1946. március 14.) Mindszenty Rómában tartózkodott.

[19] 1945-ig a magyar püspöki konferenciák kétféle dokumentumot keletkeztettek: az egyik belső használatra készült, amely a megbeszélés teljes anyagát tartalmazta, s a résztvevők kapták kézhez. A másik egyfajta emlékeztető volt, amelyből kapott a pápa, a király, a kultuszminiszter. Ezek mellett keletkeztek körlevelek, melyek egy része a papságnak, a másik része pedig a híveknek szólt. 1945 után ez a forma kiegészült azzal, hogy jelentős számban találhatunk benne leveleket, nyilatkozatokat, illetve javaslatokat is.  (Vö.: Beke: 41–48.)

[20] Erről Czapik Gyula egri érsek javaslatára az MKPK 1945. október 17.-i ülésén a 2-3. napirendi pontban döntöttek. Lásd: Beke: 85.- Ez alól kivétel az iskolák államosításáról szóló „Amitől mi, a magyar Püspöki Kar” kezdetű körlevél az iskolák államosításával kapcsolatban, melyet 1948. június 19-én adtak ki. Szövegét közli: Kovách Aladár: A Mindszenty per árnyékában, http://www.ppek.hu/konyvek/Kovach_Aladar_A_Mindszenty_per_arnyekaban_1.pdf (Letöltés dátuma: 2020. szeptember 21.), 97-98.

[21] Czapik Gyula István Kálmán (Szeged, 1887. december 3. – Budapest, 1956. április 25.) katolikus pap, veszprémi püspök (1939–1943) majd egri érsek (1943–1956).

[22] Beke: 49.

[23] Barankovics István (Polgár, 1906. december 13. – New York, NY, USA, 1974. március 13.) hírlapíró, a Demokrata Néppárt elnöke 1945. május 8-tól annak 1949. február 2-i önfeloszlatásáig.

[24] A feltételeket, az arra adott választ, illetve Mindszenty reakcióját közli: Szakolczai György – Szabó Róbert: Két kísérlet a proletárdiktatúra elhárítására. Barankovics és a DNP 1945 – 1949. Bibó és a DNP 1956. Gondolat Kiadó, Budapest, 2011. 9. és 13. számú dokumentumcsoport.

[25] Vö.: Javorniczky István: Életinterjú Dr. Keresztes Sándorral, szerk.: Keresztes András, Budapest, 2020, 152–154., in: http://mek.oszk.hu/20200/20260/20260.pdf (2020. július 13.).

[26] Czapik Gyula bizalmas feljegyzésben az alábbit írta Mindszentyről: „Igen érezteti, hogy magasan áll, lekezelő, szarkasztikus a sértésig. A kormány és tényezői alacsony sorsú és nem nagyon művelt emberek, mint ilyenek fokozottan érzik ezt a lekezelést és egyénükben sértve, a félművelt ember természetes ellenszenvével fordultak vele szembe. Így tette ellenségévé Tildyt, Nagy Ferencet és majdnem minden kormánytényezőt. Ezek személyének nem tudtak ártani, tehát az Egyházon ütöttek.” Közli: BMa: 2015, 569.

[27] Grősz József (Féltorony, 1887. december 9. – Kalocsa, 1961. október 3.) római katolikus pap, győri segédpüspök (1928–1939) szombathelyi püspök (1939–1943), kalocsai érsek (1943–1961).

[28] Az eskü szövege – még ha látszólag nem is –, de számos csapdát rejtett, hiszen ettől kezdve az MKPK-nak törvényi kötelezettsége lett a „nép érdekeit” szolgálni, még ha az esetleg az egyház tanításával, céljaival ellentétbe került is. Az eskü szövege: „Esküszöm, hogy a Magyar Népköztársasághoz, annak népéhez és alkotmányához hű leszek. Az alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom. Az állami hivatalos titkot megőrzöm. Hívatásom kőrében a nép érdekeinek szolgálatával járok el. És minden igyekezetemmel azon leszek, hogy működésemmel a Magyar Népköztársaság megerősödését és fejlődését előmozdítsam.” Az eskü szövegét közli és az eskütételről filmfelvételt közöl: Filmhíradók Online – A Római Katolikus Püspöki Kar eskütétele 1951. július 21-én, https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=10879 (Letöltés dátuma: 2020. szeptember 27.)

[29] A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1990. augusztus 6-án jóváhagyott szabályzata (Congregatio Episcoporum, decretum, 1990.VIII. 6, Prot. N. 1422/64, 23. cikkely). Vö.: Molnár Zsolt: Egyházjog kivonat, 1156. pont, in: http://vaciegyhazmegye.hu/letoltes/23.html (Letöltés dátuma: 2020. szeptember 22.)

[30] Serédi Jusztinián (Deáki, 1884. április 24. – Esztergom, 1945. március 29.) 1945. március 29-i halálától Mindszenty József 1945. október 7-i beiktatásáig.

[31] 1948. december 26. és 1956. október 31. között, valamint 1956. november 4. és 1974. február 5. között.

[32] Mindszenty bíboros 1971. szeptember 28-án hagyta el az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségét, s külföldre távozott. Mivel az egyházjog nem ismeri a területenkívüliség fogalmát, ezért egyházjogi szempontból Mindszenty ekkor hagyta el hivatalosan és gyakorlatilag egyházmegyéje területét. Mindszenty azt, hogy elhagyta volna egyházmegyéje területét, élete végéig vitatta, véleménye szerint sem a vatikáni tartózkodása nem jelentette ezt, hiszen az kvázi hivatalos külföldi utazásnak is tekinthető, valamint azért telepedett le a Pázmáneumban, mert – noha annak egyházjogi helyzete vitatott volt – saját felfogása szerint az esztergomi főegyházmegye szemináriuma volt, tehát ott saját területén tartózkodott. A püspök rezideálási kötelezettsége már a tridenti zsinat óta törtetlen gyakorlat az egyházban. Ennek egyik fő célja, hogy így biztosítható az a feladata a püspöknek, hogy időről-időre felkeresi egyházmegyéje templomait, tehát kapcsolatba kerül a papsággal és a hívekkel. Vö.: Kuminetz Géza: Megfontolások a püspök lelkipásztori látogatásáról, in: Kánonjog 10. (2008) 25–41.

[33] Dudás Miklós OSBM (Máriapócs, 1902. október 27. – Nyíregyháza, 1972. július 15.) hajdúdorogi görög katolikus püspök (1939–1972) és miskolci apostoli adminisztrátor (1946–1972).

[34] Kovács Sándor (Kecskemét, 1893. június 11. – Budapest, 1972. december 24.) szombathelyi püspök (1944 –1972).

[35] Mindszenty ebben az időszakban mindössze egy ülésen nem vett részt, ekkor Rómában tartózkodott.

[36] Vö.: Beke: 18.

[37] Mindszenty véleményéről saját politikai szerepkörével kapcsolatban lásd: Somorjai Ádám OSB: Mindszenty bíboros felfogása a prímás alkotmányos szerepköréről, közjogi, politikai szerepvállalásáról vallott felfogása, in: MEV 22 (2011/1–2) 103–122.

[38] A brit diplomatákkal történt egyeztetésekről, illetve azok Mindszentyről szóló véleményéről lásd: Somorjai Ádám OSB: Mindszenty József és a brit diplomácia jelentései, II. rész. Újabb iratok 1945 október–decemberéből, in: MEV 26 (2014/1–4) 297–317., valamint Somorjai Ádám OSB: Mindszenty József és a brit diplomácia. 1945. szeptember 13. és 18., in: VERITAS Évkönyv 2015. 209–226.

[39] Az ülések időpontjai: 1949. január 4–5., 10., 17., február 1., 18–19., április 6.

[40] Vö.: BMa: 2008, 57.

[41] Az államvédelem 1949. január 12-én kelt jelentése szerint „a levél külső borítékján a címzés a magyar püspöki karnak, a papságnak és a híveknek szól, ugyanakkor a levél csak »tisztelendő testvérek« megszólítással kezdődik. Ebből a tényből tájékozott egyházi tényezők azt a következtetést vonják le, hogy ez nem véletlen és bizonyos lehetőséget ad a főpapi karnak a publikálás szempontjából és általában a továbbiakra.” Közli: Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor: Majd’ halálra ítélve, Magyar Közlöny Kiadó, Budapest, 2008., 578.

[42] A pápai levelet P. Mócsy Imre SJ (1907–1980) hozta haza, aki Czapik Gyula érsek megbízásából, hivatalos útlevéllel tartózkodott Rómában. Hazatérése után 1949. január 17-én letartóztatták, majd internálták. A római küldetéséről, illetve az MKPK-ban a levél fogadtatásáról, annak kiadása körüli vitákról lásd: Mócsy Imre SJ: Hagytam magam szeretni, JTMR – Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2007., 55–58.

[43] Őszentsége XII. Pius pápa levele Magyarország érsekeihez és püspökeihez, az eredeti latin nyelvű szöveget közölte: Acta Apostolicae Sedis 1949., 29–30., in: http://www.vatican.va/archive/aas/documents/AAS-41-1949-ocr.pdf,  magyarul: Salacz Gábor: A magyar katolikus egyház tizenhét esztendeje. München, 1988, 38–39.

[44] Vö: BMa: 2015, 816.

[45] Witz Béla (Zsablya, 1889. február 28. – Esztergom, 1962. június 13.): katolikus pap, kanonok, érseki helytartó, cserkészvezető.

[46] Közli: Somorjai-Zinner: Majd’ halálra ítélve, 708.

[47] Sacra Congregatio Consistorialis Declaratio, Róma, 1949. február 12.) Szövege magyarul: Minthogy Mindszenty József Őeminenciája, a Római Szent Egyház bíborosa, esztergomi érsek ellen egyesek nemcsak hogy erőszakosan és szentségtörő módon kezet emeltek, de őt világi bíró elé hurcolni és gonosz ítélettel érseki joghatóságának gyakorlásában megakadályozni merészelték, ez a Consistoriális Szent Kongregáció ismételten kijelenti és figyelmeztet, hogy mindazok, akik ezeket a bűntényeket elkövették vagy a jövőben el fogják követni, akár mint bármily fokú és fajtájú értelmi szerzők, akár a mondott bűntényben olyan módon részesek, amit maga a bűntény természeténél fogva kívánt vagy a jövőben kívánna, akár azok, akik a bűntény végrehajtásához hozzájárultak vagy hozzá fognak járulni, és abban bármily módon résztvettek vagy részt fognak venni, ha tudniillik részvételük nélkül a bűntény nem lett volna elkövethető vagy nem lesz elkövethető, a 2343. kánon 2. § 1. pontja, a 2341. kánon, a 2334. kánon 2. pontja és a 2209. kánon 1., 2., 3. §§ értelmében az Apostoli Szentszéknek különleges módon fenntartott kiközösítésbe estek vagy fognak esni és a 2343. kánon 2. § 2. pontja szerint ipso iure becstelenekké váltak vagy azok lesznek, s a bűnözők minősége szerint az Egyházi Törvénykönyv szent kánonjaiban kiszabott egyéb büntetéseket vonták magukra illetve fogják magukra vonni.

 Kelt Rómában, a Consistorialis Szent Kongregáció lakából, 1949. év február havának 12. napján.  Fr. Adeodatus J. Card Piazza titkár, B. Renzoni, Adsessor. Közli: Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímásának pere, Tipografia Poliglotta Vaticana, Róma 1949. 40 p. https://regi.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=179 (Letöltés dátuma: 2020. szeptember 30.)

[48] A helyzetről, illetve Mindszenty letartóztatásának, perének megítéléséről a B.M. ÁVH külön jelentésben foglalkozott. Közli: Somorjai-Zinner: Majd’ halálra ítélve, 670-673.

[49] Pétery József (szül. Petró József) (Miskolc, 1890. június 21. – Hejce, 1967. november 25.) római katolikus pap, váci püspök (1942–1967). 1953-ban Hejcén jelöltek ki számára kényszerlakóhelyet, az 1956-os forradalom alatt rövid időre visszatérhetett Vácra, de a forradalom bukása után élete végéig Hejcén kellett tartózkodnia.

[50] Badalik Sándor Bertalan (Hódmezővásárhely, 1890. december 10. – Budapest, 1965. október 10.) domonkos szerzetes, katolikus pap, veszprémi püspök (1949–1965). 1957-től Hejcén jelöltek ki neki kényszerlakóhelyet, egyházmegyéjébe soha nem térhetett vissza.

[51] BMa: 2008., 114.

[52] Pehm Józsefné, született Kovács Borbála (Csehimindszent, 1875. január 2.– Csehimindszent, 1960. február 5.).

[53] BMa: 2008, 194.

[54] Drahos János (Brezova, 1884. július 23.–Budapest, 1950. június 15.) esztergomi érseki helynök, esztergomi kanonok, kinevezett esztergomi segédpüspök. Felszentelésére halála miatt nem került sor.

[55] BMa: 2008, 199.

[56] Boldog Meszlényi Zoltán Lajos (Hatvan, 1892. január 2. – Kistarcsa, 1951. március 4.) római katolikus magyar vértanú püspök, esztergomi segédpüspök (1937–1951), esztergomi apostoli kormányzó 1940. június 17 és 29. között, amikor letartóztatták, s ítélet nélkül tartották fogva.

[57] BMa: 2008, 209.

[58] BMa: 2008, 216.

[59] Pehm József 1942-ben magyarosíttatta nevét Mindszenty Józsefre.

[60] BMa: 2008, 226.

[61] BMa: 2008, 294., 302.

[62] BMa: 2008, 308. A jegyzőkönyvben nem szerepel, csak az állambiztonsági jelentés hozza.

[63] BMa: 2008, 372.

[64] A főiskola története, https://www.vhf.hu/fomenu/torteneti-ismertetes/foiskola-tortenete (2020. július 12.).

[65] A letartóztatott kispapok: Ágotha Tivadar, Balogh Sándor, Dervenkár György, Domschitz József és Szabó István. Közülük kizárólag Dervenkár György jutott el a papszentelésig. Major Kálmán spiritális 1956-ban szabadult, majd Köveskálon lett kisegítő plébánoshelyettes, ezután egy évig Kisgörbőn volt káplán.

[66] BMa: 2008, 410–412. Megjegyzendő, hogy ugyanebben az évben szüntették meg állami nyomásra a szombathelyi, pécsi, a váci szemináriumot is. Az állam célja a „racionalizálás” (valamint az épületek államosítása) mellett a papnevelés visszaszorítása volt. 

[67] BMa: 2008, 495.

[68] BMa: 2008, 519.

[69] BMa: 2008, 509.

[70] Ekkorra rabságban van Mindszenty József, Grősz József, Meszlényi Zoltán, valamint Pétery József internálva van Hejcére.

[71] Rogács Ferenc (Csendlak, 1880. július 29. – Pécs, 1961. február 20.) pécsi koadjuktor püspök (1948–1958), pécsi megyéspüspök 1958–1961).

[72] BMa: 2008, 581., 585.

[73] Witz Béla (Zsablya, 1889. február 28.–Esztergom, 1962. június 13.): kanonok, érseki helytartó, cserkészvezető.

[74] BMa: 2008, 613.

[75] BMa: 2008, 667–669., 684–685., 690.

[76] BMa: 2008, 729.

[77] BMa: 2008., 750.

[78] BMa: 2008, 796–797.

[79] BMa: 2008, 803.

[80] BMa: 2008, 814–815.

[81] BMa: 2008, 824–825.

[82] BMa: 2008, 869.

[83] BMa: 2008, 949.

[84] A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1971. december 9-én Budapesten megtartott évi negyedik konferenciájának jegyzőkönyve, Váci Püspöki Levéltár 395/72. (Balogh Margit gyűjtése.)

[85] A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1975. május 8-án Budapesten tartott rendkívüli konferenciájának jegyzőkönyve, KFL I. 1. a. Püspökkari iratok, jegyzőkönyvek. (Balogh Margit gyűjtése.)

[86] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL OL) XIX–A–21–a–K–13a–4/a/1976. (Balogh Margit gyűjtése.)

[87] Vö.: BMa: 2015, 1101.

[88] Ijjas József (Baja, 1901. november 5. – Kalocsa, 1989. április 29.) magyar római katolikus pap, csanádi apostoli adminisztrátor (1964–1969), kalocsai érsek (1969. február 18. – 1987. június 5.).

[89] Kisberk Imre (Pereszteg, 1906. szeptember 8. – Székesfehérvár, 1982. április 24.) magyar katolikus pap, székesfehérvári segédpüspök (1951–1969), székesfehérvári apostoli kormányzó (1969–1974), megyéspüspök (1974–1982), ezzel együtt esztergomi apostoli kormányzó (1971–1974).

[90] A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1971. december 9-én Budapesten megtartott évi negyedik konferenciájának jegyzőkönyve, Váci Püspöki Levéltár 395/72. (Balogh Margit gyűjtése.)

[91] A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1975. május 8-án Budapesten tartott rendkívüli konferenciájának jegyzőkönyve, Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei Levéltár (KFL) I. 1. a. Püspökkari iratok, jegyzőkönyvek. (Balogh Margit gyűjtése.)

[92] Vö.: A Kalocsai Főegyházmegye kronológiája (1945–1999) 1975., https://archivum.asztrik.hu/?q=oldal/1975-%E2%80%93-mindszenty-halala-becsben-9-uj-puespoeki-kinevezes-magyarorszagon (2020.07.09).

[93] Lékai László (1940-ig Lung László) (Zalalövő, 1910. március 12. – Esztergom, 1986. június 30.) veszprémi apostoli adminisztrátor (1972–1974), esztergomi apostoli adminisztrátor (1974–1976) esztergomi érsek, prímás, bíboros (1976–1986).

[94] A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1975. május 8-án Budapesten tartott rendkívüli konferenciájának jegyzőkönyve, KFL I. 1. a. Püspökkari iratok, jegyzőkönyvek.

[95] Vö.: Dudás Róbert Gyula: Mindszenty József felmentésére adott reakciók az amerikai magyar diaszpórából, Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 28. évf. (2018) 1–2. szám, 74–83.

[96] Füzér István Julián OFM Dr. (Héhalom, 1915. – Budapest, 2005) az amerikai magyar katolikus papság egyik vezetője, az Amerikai Magyar Liga alapítója. Élete utolsó évtizedeiben Mindszenty József szentté avatásáért küzdött.

[97] A Magyar Katolikus Püspöki Kar 1976. szeptember 28–29-én tartott III. őszi konferenciájának jegyzőkönyve, MNL OL XIX–A–21–a–K–13a–4/a/1976.

[98] Uo.

[99] Keresztes Szilárd (Nyíracsád, 1932. július 19. –) görögkatolikus pap, hajdúdorogi segédpüspök (1975–1988) hajdúdorogi megyés püspök (1988–2007), miskolci apostoli adminisztrátor (1988–2007).

[100] Erdei József OSBM (Nagyléta, 1928. február 4. –) bazilita szerzetes, évtizedekig Kanadában, majd az Egyesült Államokban lelkipásztor. 2016-ban települt haza, azóta Máriapócson él.

[101] Az Eucharisztikus Kongresszus után Lékai László bíboros amerikai magyar egyházközségeket látogatott, Új Ember, 1976. augusztus 29. 3.

[102] Magyar papi gyűlés az Eucharisztikus Kongresszuson, in: Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1976. augusztus 22., 1.

[103] Vö.: A püspöki konferencia hivatalos nyilatkozata, in: Új Ember 1948. december 26. 2.

[104] Illetékes hely válasza a nyilatkozatra, in: Új Ember 1948. december 26. 2.

[105] Az igazságügyminiszter engedélyezte Mindszenty József bíboros börtönbüntetésének megszakítását, in: Új Ember, 1955. július 24., 2.

[106] Rendkívüli államsegély 1959-re a magyar katolikus egyháznak, in: Új Ember, 1958. szeptember 28., 1.

[107] Mindszenty József bíboros halála, in: Új Ember, 1975. május 18. 3.

[108] Mindszenty és Budinszky, in: Szabad Nép, 1945. december 13. 3.

[109] Losonczy Géza (Érsekcsanád, 1917. május 5. – Budapest, 1957. december 21.) újságíró, Nagy Imre kormányának államminisztere, az 1956-os forradalom mártírja.

[110] Losonczy Géza: A tankönyvek államosítása, in: Szabad Nép, 1946. november 10. 1.

[111] Már a 1945. november 2-án lezajlott ún. pártközi értekezleten Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök az MKPK választási körleveléről, melyet 1945. október 18-án fogadtak el, s Mindenszentek ünnepén olvastak fel a templomokban úgy tárgyaltak, mint Mindszenty József hercegprímás körleveléről, melyet vissza kell utasítani. Közli: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL OL) 1945-74. – Gépelt tisztázat, hitelesítés nélkül. Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) minisztertanácsi jegyzőkönyvei, 1944. december 23.–1945. november 15. B. kötet, Budapest, 1997. Magyar Országos Levéltár kiadás, szerkesztette, a jegyzeteket és a bevezető tanulmányt írta Szűcs László., 549-550., valamint: Pártközi értekezletek, Politikai érdekegyeztetés, politikai konfrontáció, 1944–1948. Budapest, 2003. Napvilág Kiadó. A dokumentumokat válogatta, szerkesztette, és jegyzetekkel ellátta: Horváth Julianna, Szabó Éva, Szűcs László és Zalai Katalin., 143-144.

[112] Kéthelyi József (Almamellék, 1881. augusztus 27. – Budapest, 1949. június 19.), pécsi egyházmegyés római katolikus pap, 1915–1927 között pécsváradi, 1927-1949 között dunaszekcsői plébános, esperes.

[113] Badacsonyi Ádám (Gödre, 1891. december 10. – Gödrekeresztúr, 1959. január 10.), pécsi egyházmegyés római katolikus pap, 1928-tól 1956-ig szalatnaki plébános.

[114] Két baranyai plébános, aki nem olvasta fel Mindszenty pásztorlevelét, in: Szabad Nép, 1948. május 26. 5.

[115] Vö.: Beke: 47.

[116] Vö.: A zalaegerszegi, szegedi és kőbányai katolikus fiatalok szembefordulnak Mindszentyvel, in: Szabad Nép, 1948. november 20.

[117] Mindszenty bíboros jelentkezése az ellenforradalmi kísérletben, in: Népszabadság, 1956. november 11. 3.

[118] Az amerikai követség különös vendége, in: Népszabadság, 1957. február 6. 9.

[119] Zsolt Béla (Komárom, 1895. január 8. – Budapest, 1949. február 6.) a Nyugat második nemzedékéhez sorolt író, polgári radikális (szocialista) újságíró, politikus.

[120] Ki is Mindszenty? A sváb Prehm Józsefből lett pápai bíboros mint „ébredő” terrorista kezdte kariérjét (sic!), in.: Kanadai Magyar Munkás, 1946. március 7., csütörtök, 6.

[121] Bánáss László (Pozsony, 1888. október 14. – Budapest, 1949. április 20.) katolikus pap, veszprémi püspök (1946–1949).

[122] Hamvas Endre (Piszke, 1890. február 27. – Kalocsa, 1970. április 3.) katolikus pap, csanádi püspök (1944–1964), kalocsai érsek (1964–1969).

[123] Tildy Zoltán (Losonc, 1889. november 18. – Budapest, 1961. augusztus 3.) református lelkész, politikus, miniszterelnök, majd köztársasági elnök.

[124] Vö.: Mindszentivel (sic!) szemben a püspöki kar többsége békét akar a demokráciával, in: Kanadai Magyar Munkás, 1948. március 5., csütörtök, 3.

[125] Pócspetri ügy, in.: Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikon.katolikus.hu/P/p%C3%B3cspetri%20%C3%BCgy.html (Letöltés dátuma: 2020. szeptember 24.)

[126] Mindszenty vért akar ontani, in: Kanadai Magyar Munkás, 1948. június 10., csütörtök, 1., 15.

[127] A kormány és a püspöki kar Mindszenty nélkül keresi a megegyezést, in: Kanadai Magyar Munkás, 1949. január 6., csütörtök, 1.

[128] Kossa István (eredeti neve: Kósa István, Balatonlelle, 1904. március 31. – Budapest, 1965. április 9.) a két világháború között szociáldemokrata szakszervezeti vezető, a Villamos Szövetség főtitkára, később magas pozíciókat betöltő kommunista politikus, országgyűlési képviselő és miniszter volt. 1951–1952 között az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője volt.

[129] Fényesség Mindszenty börtönéből, in: Délamerikai Magyarság, 1952. február 8., 3.

[130] in: Dél Keresztje, 1954. január 15., 7.

[131] in: Dél Keresztje, 1954. július 15., 5–6.

[132] Péter Gábor (szül. Eisenberger Benjámin, Újfehértó, 1906. május 14. – Budapest, 1993. január 23.) magyar kommunista politikus, a politikai rendőrség vezetője 1945 és 1953 között.

[133] in: Dél Keresztje, 1954. december 1., 1.

[134] Közli: Balogh Margit: A harc embere. Mindszenty József bíboros-érsek humanitárius küzdelmei, in: Rubikon, 2017/4, http://real.mtak.hu/50324/1/Mindszenty_humanitarius_kuzdelmei_u.pdf (Letöltés dátuma: 2020. szeptember 30.)

[135] Sir Alvary Gascoigne (1893. augusztus 6. – 1970. április 18.), brit diplomata, 1936  és 1938  között  budapesti  követségi  ügyvivő  volt.  A II. világháború után ismételten Magyarországon szolgált 1945–1946 között, majd 1951-ig tokiói, később 1958-ig moszkvai nagykövet volt.

[136] Idézi: Somorjai Ádám OSB: Mindszenty József és a brit diplomácia jelentései, II. rész. Újabb iratok 1945 október–decemberéből, in: MEV 26 (2014/1–4) 307.

[137] Uo. 300.

Eredetileg megjelent:

Elérhető: http://www.heh.hu/MEV_2019_1-4.szam.pdf