Pölcz Ádámmal társszerzőként
Dudás Róbert Gyula – Pölcz Ádám*
Mindszenty József látogatása Passaicban (1974. május 19.)
Mindszenty József hercegprímás, Esztergom érseke, 1971. szeptember 28-án reggel hagyta el Magyarország és ezzel egy időben egyházmegyéje területét. Noha névlegesen 1974. február 5-ig Esztergom főpásztora volt, az egyházmegye igazgatását már hosszabb ideje nem tudta ellátni, mert 1948. december 26-án[1] hazaárulás és valutaüzérkedés vádjával letartóztatták,[2] majd elítélték. Igaz, 1956. október 31-én kiszabadulva vissza tudott térni az egyházmegyéje területére és hivatalába (a budapesti Úri utcai prímási palotába), de a vezetést csak minimálisan tudta átvenni, hiszen erre sem ideje, sem módja nem maradt, mert a szovjet támadáskor, november 4-én az amerikai nagykövetségre kellett menekülnie, így ismételten akadályoztatott (impeditus[3]) lett. Az 1948-1971 között tartó, majd 22 év fogság, majd „önkéntes fogság” után VI. Pál pápa[4] hívására, hosszas tárgyalások után vállalta élete utolsó keresztjét – az emigrációt.
A lelkipásztori utak célja
Mindszenty külföldre távozása után nagyon különös egyházjogi helyzetbe került, s ezen lényegében az 1974. február 5-én életbe lépett felmentése sem változtatott. A távozását előkészítő megállapodásban, amely 1971 szeptemberében kelt, az Apostoli Szentszék és a magyar állam – többek között – megállapodott az alábbiakban: A Szentszék ígéretet tett arra, hogy Mindszenty egyáltalán nem fog távozása után beavatkozni a magyar egyházi életbe, s tartózkodik attól, hogy Magyarország regnáló kormányával és annak politikájával kapcsolatosan véleményt nyilvánítson.[5] Ezzel a „gumiszabállyal” azt kívánták elérni, hogy Mindszenty – amennyire csak lehetséges – vonuljon vissza. Ez egyrészt gyakorlati visszavonulást jelentett, lehetőleg helyezkedjen el egy kolostorban, s ne nyilatkozzon, másrészt pedig ennek útján akarták ellehetetleníteni az akkor még készület alatt álló Emlékiratok megjelenését. Mindszenty egyik elvárásnak sem tett eleget, rövid időn belül elhagyta a Vatikánt, magát ez által kivonva a közvetlen ellenőrzés alól.
Elhallgattatásának célját segítette az is elő, hogy kiérkezése után semmiféle joghatóságot nem kapott a magyar hívek felett. Mindszenty elképzelése az volt, ha már nem lehetett a magyarországi egyház vezetője – a gyakorlatban – akkor a külföldön élő magyarok lelkipásztori ellátását tervezte kézbe venni, mely elképzelésnek a Szentszék határozottan, különféle adminisztrációs akadályok állításával ellenállt. Háttérbe szorításának célja abból is látszik, hogy még azt sem engedélyezték, hogy a minimum-elképzelését megvalósítsa, s kinevezzék az ausztriai magyarok ordináriusának. Ezt továbbra is a kismartoni püspök, a félig magyar származású Stefan László[6] töltötte be. Azt a kérését pedig, hogy a magyarok pasztorációjára segédpüspököket kapjon, megválaszolatlanul ad acta tették.[7] Látszólagos (illetve egyes vélemények szerint valós) megaláztatását a bíboros nem vette magára, vagy ezt legalábbis kifelé nem mutatta, pedig – a bíborosok különleges egyházjogi helyzetét teljesen figyelmen kívül hagyva – elvben még a Bécsi Főegyházmegyében is csak a helyi főpásztor Franz König[8] bíboros engedélyével végezhetett volna lelkipásztori tevékenységet. Ez alól egyedüli kivétel a Pázmáneum[9] területe volt, amely épület elvben, az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott,[10] bár ekkor az épület gyakorlatilag a bécsi püspökség kezelésében állt. A kimondva – kimondatlanul érvényben lévő „szankciók” ellenére Mindszenty életének ebben az utolsó néhány évében teljesedhetett ki, mint püspök-lelkipásztor. 1972 és 1975 között a világ számos országában járt, Ázsián kívül valamennyi kontinensen, szinte mindenhol, ahol magyarok éltek. Több mint száz városban mutatott be szentmisét, vagy végzett egyéb egyházi szertartást. A Vatikán és a magyar állam megállapodását rá nézve semmisnek tekintve számos esetben tartott sajtótájékoztatót, ahol nem rejtette véka alá, többek között, a magyar rezsimről alkotott véleményét sem. Mindemellett – a lelkipásztori útjai között – előkészítette és befejezte Emlékiratainak szerkesztését, s lépéseket tett annak kiadására.
Mindszenty lelkipásztori útjairól Emlékirataiban erről így írt: „Az utak, a sokféle nemzeti és lelkipásztori probléma megbeszélése nem estek nehezemre, hiszen 23 év kényszerű elszigeteltségben töltött idő után a hivatásommal járó intenzív tevékenység, az emberekkel és a világgal való misztikus kapcsolatok örömmel töltöttek el.”[11]
Útjaival kapcsolatosan Ottó főherceg[12] – akit Mindszenty a véglegekig tisztelt, és akire, legitimista felfogása miatt királyként tekintett – így nyilatkozott: „[Mindszenty] az emigrációt kiemelte a kicsinyes pártpolitikai tülekedésből, személyének kisugárzó ereje ismét fokozta az emigránsok magyarságtudatát és jó értelemben vett nemzeti öntudatát. Az emigrációban integráló szerepe volt.”[13]Más kérdés, hogy ez az egyesítés elsődlegesen lelkipásztori és nem politikai integrálást jelentett, a magyarok Mindszentytől függetlenül továbbra is ugyanolyan széthúzóak voltak, mint idehaza.[14]
Ausztrián kívüli lelkipásztori útjainak összesítését az 1. számú táblázat tartalmazza.
| Időpont | Felkeresett országok, főbb települések |
| 1972. május 1. | Svájc – Zizers – Zita királyné felköszöntése 80. születésnapja alkalmából |
| 1972. május 20-23. | Német Szövetségi Köztársaság – Bamberg, Szent István ünnepség |
| 1972. június 15. | Német Szövetségi Köztársaság – Burg Kastl Magyar Gimnázium felkeresése |
| 1972. augusztus 26-29. | Belgium – Brüsszel |
| 1973. április 28-május 1. | Német Szövetségi Köztársaság – Köln |
| 1973. június 30. – július 1. | Német Szövetségi Köztársaság – Augsburg |
| 1973. június 14-20. | Nagy Britannia |
| 1973. szeptember 18-29. | Észak-Amerika: Kanada és USA (New York, NY; New Brunswick, NJ) – 2. észak-amerikai útja |
| 1973. november 24.- december 4. | Dél-Afrika |
| 1974. május 26. – június 29. | Amerikai Egyesült Államok – 3. észak-amerikai útja |
| 1974. június 29. | Német Szövetségi Köztársaság – Stuttgart |
| 1974. július 1-3. | Német Szövetségi Köztársaság – München |
| 1973. július 13. | Német Szövetségi Köztársaság – Essen |
| 1973. október 10. | Német Szövetségi Köztársaság – Frankfurt |
| 1974. október 13. | Német Szövetségi Köztársaság – Regensburg |
| 1974. október 24. – december 19. | Ausztrália és Új-Zéland |
| 1974. december 20-23. | Amerikai Egyesült Államok (Hawaii, San Francisco, CA, New York, NY) – 4. észak-amerikai útja |
| 1975. április 8. | Nagy Britannia (London) |
| 1975. április 9-26. | Venezuela és Kolumbia |
1. táblázat: Mindszenty Ausztrián kívüli lelkipásztori útjai
Mindszenty bíboros útja az Egyesült Államokban (1974. május 6. – június 29.)
Mindszenty az Egyesült Államokban összesen négy alkalommal járt, ebből kettő 1974-ben volt. Míg a későbbi, decemberi út egyfajta magánútnak volt minősíthető, addig az 55 napos, május-júniusi, nagy amerikai út valódi diadalút volt a bíboros részére.[15] Ez az út, melynek része volt a Passaic-i látogatás is, mind a magyarság, mind pedig Mindszenty szempontjából különleges helyzetben zajlott le. Még csak néhány hónap telt el azóta, hogy VI. Pál pápa felmentette Mindszentyt az esztergomi érseki cím alól, s nyugállományba helyezte. Ezen az úton – jól megfigyelhetően – a magyar hívek teljes támogatásukról és lojalitásukról biztosították a bíborost, nem csak egy magyarországi egyházmegye vezetőjeként kezelve, hanem Magyarország Lelki-fejedelmének minősítve őt.[16]
A hercegprímás amerikai útjának programjai többé-kevésbé jól nyomon követhetőek a korabeli amerikai (magyar) sajtóban,[17] illetve más egyéb forrásokban. Sajnos az első kézből származó forrás, Msgr. Mészáros Tibor[18] naplója 1974. május 16-án megszakad, s innentől kezdve különféle sajtóorgánumokból, illetve emlékkönyvekből tudjuk a program pontjait összeállítani. Ebben jelentős nehézség, hogy – ma már felderíthetetlen okokból – több helyszínnel kapcsolatosan nem, vagy csak nagyon minimálisan adnak információt. Ilyen helyszín például Passaic, NJ, vagy Detroit, MI. Ellenben különösen jól követhető a bíboros kaliforniai programja, mivel azt, Jaszovszky József[19] helyi magyar lelkész könyvében – rengeteg egyéb dokumentum kíséretében – gyakorlatilag percre pontosan közli.
Mindszenty útja öt nagyobb központ köré épült. Az első időszakban a keleti parton New York-i központtal, s abból kiágazva látogatott el különféle településekre, majd az észak-keleti egyházközségek (Cleveland és környéke) került sorra, innen utazott át nyugatra (San Francisco, Los Angeles, Dallas), ezek után a Nagy Tavak környékét (Chicago és környéke) járta be. Innen zárásképpen még visszament a keleti partra, s Pennsylvania északi részét látogatta meg.
1. kép: Mindszenty által felkeresett államok
Mindszenty József bíboros amerikai lelkipásztori útjának 13. napján, 1974. május 19-én, vasárnap érkezett meg a New Jersey államban található Passaic településre. A település azért is különleges a diaszpóra magyarságának életében mert ez tekinthető (a mai napig) New York agglomerációjában élő magyarság egyik fő bástyájának, a szintén New Jersey államban található New Brunswick mellett. A Passaic-i Szent István királyról elnevezett magyar templom 1903-ban épült, s azóta (mind a mai napig) folyamatos a magyar lelkipásztori jelenlét.
Mivel a bíboros 1973-ban járt a másik jelentős New Jersey-i magyar településen, New Brunswickban, ezért a helyi magyarok – a két magyar közösség közötti rivalizálás miatt érthetően – nagyon remélték, hogy Mindszenty meglátogatja őket. Az itteni szentmise azért – is – különleges a témát kutató számára, mivel Kerkay László az egyházközség – mai napig – lelkes tagjának köszönhetően a teljes beszéd (sőt a teljes szentmise, illetve a fogadás teljes hangfelvétele) fennmaradt, sőt Németh János helyi videós 8 mm-es filmre az események nagy részét rögzítette. Ez utóbbinak – a kor technikai akadályai miatt – nem készült hangsávja. Így ez az alkalom tekinthető az 1974-es amerikai látogatás leginkább hang- és képfelvétellel rögzített eseményének. Emellett az egyházközség egy korábbi plébánosa, Vas László[20], 2014-ben összegyűjtötte a közösség fényképeit, és azokat publikálta.[21] A passaici beszéd teljes szövegét a jelen tanulmány mellékeltében közöljük. Mindszenty útjának e kevésbé ismert szakaszáról fontos adalékokkal szolgáltak a látogatáskor jelen lévő személyek, akik ma is életben vannak. Közléseik különösen értékesek, mivel a korabeli amerikai magyar sajtó – ma már felderíthetetlen okokból – a passaici látogatásról egyáltalán nem számolt be.
A passaici látogatás
Mindszenty és kísérete a Pennsylvania-i Philadelphia-ból érkezett a településre, ahova elé és érte ment Dunay Antal[22] passaici magyar plébános, aki korábban felkereste a bíborost Bécsben, a Pázmáneumban, és személyesen hívta meg Passaicba, valamint a helyi Szent Név Társulat vezető tagjai. Az út a két település között nagyjából két órát tett ki. A bíboros autókonvoja helyi idő szerint 10:30-kor érkezett a Passaic-i Third Street-re, ahol maga a templom és a plébánia található, de a bíboros már korábban – nagyjából egy háztömbbel korábban – kiszállt, s gyalog közelítette meg a plébániát, s köszöntötte az őt fogadókat. Rövid pihenés és átöltözés után vonultak át a plébániáról az utca túloldalán található Szent István királyról elnevezett templomba. A mise után rövid látogatást tett Mindszenty a szomszéd utcában található református templomban, ahol György István[23] főgondnok fogadta, mivel a templom lelkésze, Kecskeméthy József[24] nem sokkal korábban vonult nyugállományba. 13:30-tól a plébánián rövid fogadás volt, majd látogatást tettek a Paterson-i katolikus temetőben, ahol Gáspár János, Mindszenty korábbi zalaegerszegi segédlelkésze nyugszik. 15 óra magasságában a bíboros látogatást tett a Garfield-i magyar cserkészeknél,[25] majd 16:00-tól a magyar iskola dísztermében[26] nyilvános fogadás volt, melynek hanganyaga fennmaradt. Ezen jelen volt Michael Dudick[27] görög katolikus püspök is. Ennek végeztével Mindszenty rövid pihenőt töltött a plébánián, elvégezte a zsolozsmát, majd esti szállását a Saddle Brook településén található Mariott Motor Hotelban foglalta el, s másnap tovább utazott vonattal Washington DC-be, a fővárosba.
Mindszenty megérkezése egy adott közösségbe egyértelműen az akkori magyarság legnagyobb eseménye volt. Számos visszaemlékező jelezte, hogy arra a napra legtöbben szabadságot vettek ki, ami az akkori Amerika munkaalapú társadalmát ismerve különleges eseménynek számított. A Passaic-i egyházközség egyik tagja, Kerkayné Maczky Emese írásban számolt be a látogatásról. Véleménye sok szempontból egybehangzik több másik hívő véleményével, különösen, ami VI. Pál pápa szerepét illeti.
„Az érzéseim halványak. Akkor volt Béla fiam egy éves, az előkészületi munkákba én nem folytam bele olyan mélyen.
Az biztos, hogy mindnyájan nagy izgalomban voltunk. Hiszen itt külföldön mindenki tudott Mindszenty bíboros hercegprímás úr meghurcolásáról… még VI. Pál pápa részéről is. Ezt mi így láttuk. Amikor a Vatikán és Kádárék[28] megegyeztek abban, hogy Mindszentynek el kell hagynia Magyarországot, és ő ezt nagy áldozatnak tartotta, már akkor „csúnyán“ néztünk. Aztán mikor jött a hír, hogy a pápa „száműzi“ egy kolostorba Rómában és nem érintkezhet magyarjaival, na… Aztán nagy örömmel vettük, amikor megtudtuk, hogy Bécsbe távozott a rabság elől és a Pázmáneumban élhet, és ott az látogathatja meg, aki akarja és ő is elkezdhet mozogni. Ha már egyszer el kellett hagyja Magyarországot. 1973-ban járt Kanadában és utána New Brunswickba jött templomot szentelni. Óriási dolog volt ez itt. Laci bá (Kerkay László, az adatközlő férje – a szerk.) ott volt, fényképezett, persze csak a tömegben… De aztán ígéretet kaptunk, hogy amerikai körútra is jön és ide Passaicra is.
Nem sokkal jövetele előtt jött a hír, hogy VI. Pál megfosztotta rangjától, a hercegprímási címtől. Azt a felháborodást és fájdalmat, amit mi akkor éreztünk, azt nem lehet leírni. Hangsúlyosan csak hercegprímás úrról beszéltünk és úgy is szólította nálunk mindenki. Annyi tisztesség legalább volt a pápában, hogy életében nem nevezett ki senkit az esztergomi prímási székbe.
Amúgy nekem VI. Pál nem szent, hiába avatták szentté. Mindszenty hercegprímás úr meghurcolását – így éreztünk – nem tudtuk felejteni. Mert ezt ráadásnak tekintettük a kommunisták által okozott szenvedésnek.
Különös szeretettel és örömmel vártuk ezért is. Hogy szép legyen a szentmise, újra megalakult az énekkar. Egy régi énekkaros (gyönyörű basszus hangja volt) kikötötte, hogy csak akkor énekel, ha hivatásos karmester és kántor vezeti. Ilyen persze volt Bartkó Júlia[29] személyében. Ő 1956-ban menekült és hamarosan meg is alakította az énekkart. Egy pár évig működött. 1967-ben, amikor én idejöttem, már nem működött. De Marci bácsi (Horváth Márton) tudta, hogy teljesíthető kikötése, mert Júlia itt élt közöttünk. Heti több énekpróba is volt, hogy valóban minden tökéletes legyen a nagy napon. Ezeken részt vettem (a két kisgyerekkel, Hajnalka 5 éves volt). Szerintem ez sikerült is, mert Júlia valóban profi volt. Itt még megjegyzendő, hogy Mindszenty hercegprímás úr kedvéért alakult meg újra az énekkar, de aztán együtt maradtunk évekig. Julia tanította be a passiót, amit utána vagy 30+ évig énekeltünk, még (Vas) László atya idejében is. Tulajdonképpen Mattyasovszky Gyurka[30] halála vetett ennek véget. Tényleg nem volt senki, aki vezényelte volna. Az ő ideje alatt, még ott voltak a régi énekesek, akik álmukban is tudták mit kell csinálni… de most már senki sincs.
Laci bá erősítő berendezést vásárolt saját pénzen, hogy mindenhol hallani lehessen minden mozzanatot: a szentmisét a templomon kívül, ha esne az eső, a nagyteremben és fordítva. A nagyteremben a fogadáson elhangzottakat akár kint, akár a templomban hallani lehessen. Mindent kipróbált, minden tökéletesen működött. – Ma mindkettőnk előtt rejtély, hogyan oldotta meg, hogy fényképezett és ugyanakkor ő vette fel hangszalagra az egészet.
A nagy napon díszmagyarban, (akinek volt díszmagyarja, az mind viselte, volt, aki kölcsönkért) néhányan népviseletben (akkoriban az még nem volt olyan nagy divat, csak saját itt készített volt) nagy – nagy izgalommal vártuk a templom előtt. Nagyon örültünk, hogy a passaici rendőrség is teljesen magáévá tette a magas vendég látogatását. Minden magyar származású rendőr jelentkezett fizetés nélkül, hogy kísérje, bárhová megy. Már a város határába eléje mentek. A Bizub temetkezési vállalat kölcsön adta limuzinját. Szerintem nem volt Passaicon ember – persze akinek valami köze volt a magyarsághoz vagy a Szent Istvánhoz, [vagy a – a szerző] templomhoz – hogy ne vett volna részt valamilyen formában a magas vendég fogadásán.
Hetekig, hónapokig hatott a látogatás varázsa. Szinte még el sem múlt az öröm, amikor jött halálhíre. Egyszerűen nem fogtuk föl, hogy hogyan történhetett. Egy olyan életerős, nagy akarattal rendelkező férfi volt nálunk 1974 májusában és 1975 májusában örökre itt hagyta a sok árva magyart. Hirtelen nagyon árvának éreztük magunkat. New Yorkban a Szent Patrick katedrálisban volt érte gyászmise. Azon mi is részt vettünk, megint díszmagyarban gyászszalaggal… és mind a mai napig nem tudjuk ŐT elfelejteni, a kisugárzását, a beszédét, a jelenlétét mindenki hordozza magában, aki akkor találkozott vele.
Utolsó főpásztori levelét a magyar nyelvről, amit Venezuelában írt – közvetlen az operációja előtt – már csak halála után olvastuk a Katolikus Magyarok Vasárnapjában, legépeltem indigóval többször is és osztogattuk, akinek csak tudtuk…”[31]
A bíboros amerikai beszédeinek fő mondanivalója
Mindszentynek amerikai útja során elmondott beszédeit áttekintve (nagyjából negyven beszéde maradt fenn részben, vagy egészben) megállapíthatjuk, – s ebbe a sorba jól illik a későbbiekben elemzett Passaic-i beszéd is – hogy noha a bíboros, bár könnyedén megtehette volna – hiszen egy-egy helyszín között nagy távolság volt, – hogy ugyanazt a beszédet mondja el, de mégsem ezt tette. Gyakorlatilag minden egyes helyszínen más-más beszédet mondott, alapgondolatait a helynek megfelelő módon adaptálva, melyet általában utána Mészáros Tibor röviden angolul is összefoglalt. Beszédeit a klasszikus retorika alapjaira építette, s mondhatni az egyszerű nép nyelvén beszélt, még akkor is, ha emiatt a beszédben a történelmi tényeket és realitásokat kevésbé vette figyelembe.[32]
Beszédeinek egyik fő tartalma a hazaszeretet, valamint a magyarsághoz való ragaszkodás volt. Ennek egyik példája az alábbi: „Mi a hazánkat nem azért szeretjük, mert számunkra boldog, békés életet biztosít. Mi azért szeretjük hazánkat, mert a szenvedés keresztjét hordozza.”[33] Fontosnak érezte, hogy az Egyesült Államok, amennyire lehetséges, segítse a kisebbségek anyanyelvének megőrzését: „Legyen ez az Amerika segítségére az itten magyaroknak. Az emberi jogok közé tartozik a kisebbségek anyanyelve is, és az amerikai magyaroknak meg kell őrizni anyanyelvük kincsét.”[34]
Ez különösen azért is lényeges, mert ez az időszak volt az amerikai beolvasztási törekvések csúcsidőszaka. A nemzetiségeket a 19. század végén Izrael Zangwill, az „olvasztótégely” (melting pot) ideáljával szerette volna helyettesíteni. A sok különböző dél- és kelet-európai nép tömeges bevándorlása minden reális megfigyelőnek azt jelezte, hogy az angolszász recept revízióra szorul. Az „olvasztótégely” elmélet szerint az Amerikában letelepedő népek keveredése egy új és felsőbbrendű embert fog produkálni. Ez az embertípus eltünteti, leváltja a nemzetiségi (népi) csoportosulásokat és egy új kozmikus nemzetet hoz létre. Ez a mítosz egész a második világháborúig, és sok tekintetben a hatvanas évekig volt a hivatalos nemzet ideál.[35] Ennek hatására az emigráns magyar társadalom korábbi homogén jellege megszűnt, megkezdődött az átrétegeződés, s ezzel a magyarság lassú, de biztos csökkenése.[36] Ez a folyamat az 1970-es években, Mindszenty látogatásának időszakában érte el csúcspontját.
Külön felhívta a figyelmet arra, hogy ha lehetséges, mindenképpen vegyenek részt a hívek a magyar nyelvű szentmisén: „A II. vatikáni zsinat a kisebbségek jogává tette az anyanyelven végzett szentmisét. Tehát amíg magyar misét találunk a közelben, azon vegyen részt mindenki, éspedig gyermekeivel. Az eddigi amerikai magyar alkotásokra, melyek a XIX. század végétől épültek, áldozatos hűséggel kell vigyázni, hogy azok veszendőbe ne ménjenek és veszendőbe ne menjenek gyermekeitek.”[37]
Mivel számos alkalommal tett látogatást protestáns templomban, így többször beszélt az ökumenizmusról is. Magát a vallások közötti különbséget félretette, abból a szempontból, hogy elsődleges a nemzet megmentése, s másodlagosak a vallási kérdések.
Beszédeiben saját helyzetére is reflektált: „Papi életemnek, amelynek terjedelme 59 esztendő, 44 százalékát töltöttem börtönben és számkivetésben. Ha újra kellene kezdenem az életemet, ugyanígy kezdeném megint, azokért az igazságokért, amiért a börtönt és a számkivetést viselnem kell.”[38]
Összefoglalva a 40, (részben) fennmaradt beszédét, azt az alapvetést állapíthatjuk meg, hogy fő mondanivalója, s útjának céljai az alábbiak voltak:
- Magyar misézés minden helyen ahol van magyarul tudó pap – emiatt külön megfedte a Texasban élő bencéseket, illetve Lengen (Lengyel) Imre[39] South Norwalk-i plébánost, amiért az előbbiek elzárkóztak a magyar pasztorációtól, utóbbit pedig, mert liturgikus nyelvként az angolt használta.
- Fontosnak nevezte az iskolák fenntartását, valamint a magyar cserkészek szerepének fontosságát – ezek támogatására több alkalommal is jótékonysági estet tartott, valamint külön hangsúlyozta, hogy ahol magyar iskola már nem lehetséges rendszeresen, ott házi tanítással oldják meg a magyar nyelv és kultúra oktatását.
- Kihangsúlyozta a család szerepét, különösen a jó család kérdését – ez az, amit senki el nem vehet az embertől, ez köti össze őket egymással és az otthonnal is. Felhívta a papság figyelmét a családlátogatás fontosságára, tehát a pap minél többször keresse fel a híveket, ezzel is kötve őket a magyar közösséghez.
- Határozottan kiállt a magzatirtás, a válás ellen, hangsúlyozta az öngyilkosság elleni fellépést, és kérte a lelki megújulást.
- Hangsúlyozta az ökumenizmus szerepét, de nem elsősorban vallási téren, hanem a nyelvi síkon egymás felé nyitás szempontjából.
Bíztatás az emigrációban – Szent István négy szentélye – Mindszenty József Passaic-i beszédének retorikai elemzése
Mindszenty József 1974-es passaici útján a magyar emigráció közösségének templomába látogatott el, ahol – a fennmaradt hangfelvétel alapján – mintegy félórás szentbeszédet mondott. Az idős, beteg bíboros gondolatait lassan, megfontoltan, nagy szünetekkel, és olykor érzelmi felindulástól sem mentesen, mégis letisztultan tárta a hallgatósága elé.
Beszédének műfaja nehezen határozható meg. Az egyházi szónoklatok jellemzően a tanácsadó beszédek közé tartoznak: a prédikátor igyekszik meggyőzni a híveket arról, hogy mi a hasznos és mi a káros számunkra, és szeretné a hallgatóságot a számukra jó döntés felé terelni. Mindszenty bíboros beszéde az egyszerű stílusba sorolható, funkciója – az elmaradhatatlan tanácsadó jellegen túl – a tanítás: a múlt felidézése, az identitás erősítése a történetmesélésen keresztül, valamint a Szent István-i bölcsesség bemutatása és párhuzamba állítása a passaici közösség sorsával. A retorikai szituáció tehát a következő: Mindszenty bíboros mint korabeli politikai üldözött, az 56-os forradalom és szabadságharc egyik ikonikus alakja a budapesti amerikai követségen töltött „kényszerfogsága után”, az egyesült államokbeli körútján meglátogatja a passaici magyar közösséget, ahol a hívek gyülekezete várja őt, és várja az általa hozott üzenetet is.
A beszédet megelőző köszöntés és a gyülekezet válasza, valamint az angol nyelvű köszönetmondás nem képezi a szónoklat szerves részét, ugyanakkor értékes többletet ad a beszéd kontextusához. A szokásos katolikus köszöntés után (Dicsértessék a Jézus Krisztus!) vontatott, erős akcentussal elmondott, talán előre megírt szöveg hangzik el, amely az udvariassági gesztuson túl többet is jelez: ugyan magyar közösség előtt, de idegen országban vagyunk, s ez markánsan előrevetíti az elhangzó szavak jelentőségét. Tükröződik benne a szónok lelki és fizikai állapota, de a nyelvtudásáról is halvány benyomásai keletkezhetnek a hallgatónak.[40]
Mindszenty retorikai hatása mindemellett rögtön a szónoklat elején megmutatkozik, hiszen a hallgatósággal való közösségteremtés már a megszólításban megtörténik: Kedves Hallgatóim! Kedves Magyarjaim! A szavakban megjelenő birtokviszonnyal a szónok kifejezi a jelenlévőkkel való sorsközösséget, ami egyúttal hitelességet is kölcsönöz neki, hiszen akkor már néhány éve – 1971 óta – ő maga is emigránsként éli az életét.
A továbbiakban a szónok hitelessége (éthosza) tovább erősödik, ugyanis olyan témát választ, amely közel áll a hívekhez: a beszéd Szent István érdemei köré épül. Az alapgondolatot az első magyar királyról elnevezett templom és annak védőszentje adta, ahogyan a bíboros a beszéd elején utal is erre (Szent István király, a ti védőszentetek[41]). A megszólítás után ez a felütés is kiváló eszköz lesz a hallgatóság jóindulatának megnyeréséhez: Mindszenty az emigránsok őseit is megemlíti, s ezzel világossá teszi, hogy tud a helyiek előéletéről, hagyományairól. A szónoki érvelés így már az elejétől fogva érzelmi dominanciájú, erőteljesen jelen van benne a pathosz, a hallgatóságra gyakorolt érzelmi hatás. Az éthosz és a pathosz összekapcsolódása adja a beszéd hatásosságának jelentős részét, s ezt a felsorolt történelmi tények és párhuzamok tesznek kézzel foghatóvá.
A beszéd gondolatmenete letisztult, a szöveg szerkezete azonban nehezen határozható meg. A bevezetés szintén nehezen választható el az elbeszéléstől és az érveléstől, utóbbi kettő elkülöníthetetlenül egybemosódik, a beszéd lezárása pedig váratlanul, előzmények nélkül történik. (Feltételezhető, hogy a hangfelvételen hallható harangszó jelezhette az idő lejártát, amely miatt Mindszenty le kellett, hogy kerekítse a mondanivalóját.[42]) A beszéd szerkezeti elemzésének bonyolultságát az is előidézi, hogy a szónok nem ad meg tételmondatot, és a gondolatmenet felosztását sem közli, az elbeszélés/érvelés tulajdonképpen in medias res kezdődik. Az elődökre való hivatkozás és Szent István kapcsán a tételmondatot a következőképpen „pótolhatjuk”: A ti őseitek Szent István útmutatását követték, és nektek is érdemes ugyanazt követni, ha meg akarjátok tartani a közösségeteket.
A beszéd során a későbbi fontos kapaszkodókat is csak utólag, visszaolvasva/-hallgatva találja meg az olvasó vagy a hallgató: a beszéd végén derül csak ki pontosan, hogy Szent István négy szándékáról beszél a szónok, s ezek szem előtt tartását ajánlja a hívek figyelmébe. E négy szándék (vagy Mindszenty szóhasználatával: szentély, intézmény) a gondolatmenet sorrendjében a következő:
- a templom és az iskola
- a családi otthon
- a keresztény állam
- a családi szentély: a házasság
A bíboros érvelése induktív: Szent István egyedi példáján keresztül mutatja be a közösség számára általánosan fontos erkölcsi szándékokat. Az első ilyen szándék, Szent István-i intézmény a templom és az iskola elválaszthatatlansága, amit a szónok definícióval erősít meg: iskola és templom – egy ikertestvér. Elválaszthatatlanok, hiszen a templom a műveltség terjesztésének, az olvasás, az írás és a számolás tanításának is terepe volt, ezért az iskola nem kerülhetne messze a templomtól sem fizikailag, sem spirituálisan, mert másképpen a Sátán zsinagógája lesz belőle. A templom nélküli, egyház nélküli iskola, az a Sátánnak az ikertestvére – utal a szónok a korabeli viszonyokra is. Mindszenty beszéde alatt többször „kikacsint” a retorikai szituációból: a bíboros határozottan elkülöníti egymástól, és ellentétbe állítja a Szent István-i szándékokat a korabeli állapotokkal, különösen a 70-es évekbeli (magyarországi) politikai viszonyokkal (2. táblázat). A felállított ellentétek igen élesek: a Szent István-i pozitív erkölcsiség ütközik meg a romlott, égi hazát vesztett jelen képével.
Szent István-i elgondolás | Korabeli viszonyok | Következtetés |
| Templom és iskola egysége nem bomolhat meg, mert a templom és az iskola ikertestvér. | Ma otthoni hazánkban nem ez a helyzet, az iskola távolra került a templomtól fizikailag és lelkileg is. | Az iskola a Sátán zsinagógája lett. |
| Szent István a pápától kért koronát, nem a németektől és nem Bizánctól. | Ha kérnek tőlük valamit, a hatalmasok könnyen vazallusokká süllyesztenek népeket. | Ha manapság nagyhatalmaktól kér valamit az ember, akkor ugyanúgy, mint régen, könnyen vazallussá süllyedhet. |
| Szent István a földi hazáért és az égi hazáért egyszerre tett meg mindent. | A mai államférfiak legjobb esetben is csak a földiért dolgoznak. | Az égi haza mellőzése miatt sok ballépésük van az államférfiaknak a földi haza körül. Emberi jogokat hirdetnek, de sehol sem kérik számon azokat. |
2. táblázat: A Szent István-i és a korabeli szándékok összevetése Mindszenty beszédében
A táblázatban szereplő érvek a jó és a rossz, valamint a hasznos és a káros ellentétére épülnek: Szent István hasznos intézkedéseket hozott, mindenben vigyázott, s ez a magyarság javára vált. A mai államférfiak viszont az emberiségre (a magyarokra) káros módon viselkednek, ami nem segíti a nemzet(ek) javát.
Ha Arisztotelész tanítása szerint vizsgáljuk meg az érveket, akkor valójában enthümémákkal (vagy csonka szillogizmusokkal) van dolgunk, hiszen a következtetések hátterében a közönség által is kikövetkeztethető elmebeli műveletek állnak. Egyik enthümémájából éppen a főtétel marad ki (2. kép). Mindszenty hatásosságának jelentős oka az is, hogy nem esik túlzásba, nem magyarázza túl az érveit.
2. kép: A Mindszenty érvelésében megjelenő egyik enthüméma modellje
A szövegben kevés a megszólítás (összesen háromszor fordul elő). A szónok így nem ezekkel igyekszik a hallgatóság figyelmét megragadni, inkább az erőteljes történelmi példázatokkal segíti a figyelmet.
Az első keresztények templomlátogatási gyakorlata után esik szó a másik Szent István-i szándékról, amelyet az otthon maradó, tűzhelyet őrző édesanya és a hazatérő családtagok már-már túlságosan is idillikus leírása mutat meg, s erre erősít rá Mindszenty személyes példája a hasonló Vas megyei hagyományokról. Ezek a példák mind a mondanivaló bevésődését segítik, hiszen a hallgatóság tagjaihoz közelálló témákat érint velük a szónok.
Az előzőeken túl a beszédben erőteljesen jelen vannak a jelképek, valamint a körülmények is. A templom és a temető mint jelkép fontossága a harmadik szándék említésekor, a keresztény állam megalapításában és Máriának (a magyarok Nagyasszonyának) való felajánlásában tükröződik. Ennek hosszú felvezetésében Szent István deutsch-altenburgi templomépítésének történetét, hagyományát mondja el Mindszenty. A körülmények közül (a politikai helyzet visszatérő említésén túl) az emigráció és a hozzá társuló számkivetettség-érzés kap nagy hangsúlyt. Emigráció = számkivetés.
Bár ez az azonosítás csak egyszer hangzik el, mégis megerősíti a beszéd kontextusát, és megsokszorozza a biztató szavak (De tegyük is és tesszük is ezt!; Erősen fogjátok ezt a feladatot és tartsátok meg! stb.) jelentését, és felerősíti a jelképekre való hivatkozás fontosságát: az ún. számkivetetteket igyekszik a saját elődeik közösségéhez, és egyúttal a magyarsághoz is kapcsolni a szimbólumok említésével.
A negyedik Szent István-i szándék a család szentélye, vagyis a házasság, amelyről a korábbiakkal ellentétben kevesebb szó esik, ugyanakkor a tömörebb említés erőteljesebb szavakat, retorikailag hatásosabban felépített befejezést eredményez. A szónoklatot elnyújtott, de rekonstruálható poliszillogizmussal (láncokoskodással) zárja a szónok:
- A házasságban Isten szándékainak kell érvényesülnie.
- (Ha Isten szándéka érvényesül, akkor) a jogokat és a velük összekötött kötelességeket együtt gyakorolják.
- Ha a kötelességeket mellőzik, akkor az erkölcsi kommunizmus és bolsevizmusba eshetnek.
- Ha erkölcsi kommunizmusba esnek, akkor odadobják a családi szentélyt a mostani világdivatnak.
Ez a láncokoskodás valójában az egész beszéd esszenciája lehet: a ragaszkodás az erkölcsi hagyományokhoz megmentő erejű, mellőzése azonban a szent dolgok megcsúfolásával, erkölcstelenséggel, önfelszámolással jár.
Összegezve: Mindszenty József passaici beszédének célja a hagyományok felelevenítésén keresztül megerősíteni a magyar közösség identitását, erkölcsiségét, és a Szent István-i szándékok megtartására ösztönözni a hallgatóságot. A szónoklat hosszú történeteket, példázatokat tartalmaz, retorikailag mégsem csúszik félre, hiszen a példa és a példázat a tanítás, illusztrálás egyik legfontosabb eszköze, segíti a jobb megértést (gondoljunk a Bibliára!). A beszéd gondolatisága emellett az emigráció mint számkivetettség fogalma köré épül, egyúttal erőteljes jelképhasználat jellemzi szöveget, amely ezt a számkivetettséget próbálja ellensúlyozni. Mindszenty olykor erőteljesen ellentétbe állítja a Szent István-i elképzeléseket a korabeli politikusi gondolkodásmóddal – utóbbi kárára, s az egyszerű stílus ellenére olykor erőteljes, érzelmi nyomatékkal kimondott szószerkezeteket is használ (vö. a Sátán zsinagógája). A szónok már a beszéd elején fölépíti és hitelesíti a saját éthoszát, és a hallgatósághoz való hozzáállásában sem ejt hibát: közösséget teremt, amelybe szinte észrevétlenül magát is elhelyezi, s ezzel elnyeri a hallgatósága jóindulatát is.
Melléklet
Mindszenty József beszéde Passaicban[43]
Dicsértessék a Jézus Krisztus! (Mindörökké! Ámen!)
Excellence, I express my thanksgiving for the provision, government ecclesiastical of the Hungarian emigrants, when we, Hungarian bishops are forbidden and frustrated to govern our faithful. (Excellenciás Uram, kifejezem hálámat a magyar emigránsok egyházi ellátásáért és irányításáért, amikor nekünk, magyar püspököknek megtiltják és megnehezítik híveink vezetését.)
Kedves hallgatóim! Kedves magyarjaim!
Látogatva az öt világrészben a magyar emigránsokat eljutottam hozzátok is akiknek eleji már a megelőző századokban itt voltak. Ez a templom, ez a magyar közösség mutatja a mi eleinknek az itt létét. Azóta egy század elmúlt, hogy az első magyar kivándorlók idetették lábukat. A száz esztendő alatt igen sok fordulata volt az időknek. Az első szándék, ami megjelent a mi drága elődeinek a lelkében az volt, hogy ami intézményeket Szent István király, a ti védőszentetek adott az országnak otthon azok az intézmények meglegyenek itt az idegen földön is. Ő rendelte, hogy minden nagyobb területnek legyen egy egyházmegyéje, megyéspüspökkel, és tíz ilyen területre osztotta föl az országot. Minden tíz községnek rendelt egy templomot és egy plébánost. És vasárnaponként a hívek indultak körmenetileg a tízedik községbe, a központba, imádkozva és énekelve. Olyanok voltak ebben a körmenetben, akik ma már keresztények, de a megelőző esztendőben, vagy néhány évvel azelőtt még pogányok voltak. De ezek a pogányokból lett magyarok egész odaadással szolgáltak Istennek az ő hitük és egyházuk szerint. És eljutottak oda, a székhelyre és az ott levő templomban – téved, aki azt gondolná -, hogy a vasárnapi szentmisével kezdték volna. Célszerűségi okokból a templom először iskola volt. A szentélybe markos legények behordták az iskolai táblákat, a számoló oszlopot, és úgy egy fél óráig volt írás-olvasás, számolás. A pici óvodakorban lévő kis magyarok között, és az őszbe csavarodott nagyapák – az első nemzedék előtt – és tanultak szorgalmasan. Az iskola a templomból indult el. A mi őseink a templomban először az iskolát látták. És később az iskola, az idők változásával, kivonult a templomból, de sehol se ment messze a templomtól, és ha messze távolodik a templomtól, akkor a sátán zsinagógája lesz belőle, mint ahogy ma otthoni hazánkban is ez a helyzet.
Aztán utána, ugyanazon a markos legények, kivitték ezeket a táblákat és iskolai eszközöket és kezdődött a vasárnapi szentmise és a szentbeszéd. Iskola és templom! Egy ikertestvér. A templom nélküli, egyház nélküli iskola az a sátánnak az ikertestvére.
És amikor vége volt a szentmisének, amelyen általában mindannyian járultak a szentáldozáshoz, kicsi magyarkák, öreg őszbe csavarodott magyarok, csak az édesanya nem volt köztük, mindenki itt volt, kivétel nélkül! Az édesanya otthon maradt, háztűz-őrzőnek, mert akkoriban a gyufával nagy gondok voltak és ha kialudt a családi tűzhely, nagy baj származott abból. Egynek otthon kellett maradni, hogy a tűz soha ki ne aludjék. S ugyanakkor az édesanya készítette is odahaza az ebédet a zarándok családtagoknak. De amikor kimentek ők a templomból – akkoriban a temető körülvette a templomot – (…?…) és megható dolog, hogy azok a kis magyarok, akik benn voltak a templomban, azok az öregek, akik ugyanott voltak, elmentek a családtagjaihoz és ott elimádkoztak egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet az örökkévalóságba átköltözöttekért. Gyönyörű kép, az első magyar keresztények életéből. Aztán kimentek, és mindegyik a maga sírja mellé odaállott, elrebegte az imádságot, mert ahol a mai nemzedék imádkozik, nem szabad elfeledkezni a megelőző, immár a temetőbe költözött nemzedékről sem. Az állatok semmiféle magatartást nem tanúsítanak az elődeikkel szemben, az állatnak nincsen története. A megelőző nemzetéknek a tisztelete és emlékezete az ésszel és a jó akarattal bíró embernek a sajátsága. De tegyük is és tesszük is ezt!
Aztán kinyitották a temető kapuját és a központi községnek, falunak elmentek a sikátoraiba, ahol sátrak állottak, fölállítva a mindennapi élet szükségleti cikkekkel. Ott aztán egy hétre megvásárolták a templomba járók a szükségeseket, persze nem használtak annyi cikket akkoriban, mint amennyit mi használunk mostanában, s aztán szépen sorba állottak, és imádkozva, énekelve hazatértek.
Az utca ajtóban ott várta őket az otthon maradt házőrző édesanya. A férj megcsókolta a feleségét, s mondta neki, részed legyen kedves hitvesem a szentmisében. Azok a magyarok tudták, hogy a szentmise végtelen értékű emlékezet, végtelen értékű kincs! És a gyerekek is odaszaladtak az édesanyjukhoz, kezet csókoltak, s azok is mondták: Édesanyám, része legyen a szentmisében.
Vas megyében, az én szülőföldemen, mindmáig megmaradt az a szokás, hogy az édesanya korábbi szentmisére megy el és a főmisére ő marad otthon főzni, és amikor hazatérnek a családtagok a templomból, akkor az arccsók és a kézcsók nem marad el, és egy megszentelt csókot adnak az édesanyának – része legyen a szentmisében.
Ezt itt is Passaicban, ahol nem volna szokásban – és tudom, hogy kell odahaza valakinek lenni – hát annak vigyük el ezt a szent csókot és kívánjuk neki, hogy része legyen a szentmisében.
De hát a magyar nemzet kicsi nemzet volt itt, mert a rokonságnak a nagy része ott maradt az Urál táján, Európának a keleti végén és a kisebbség, körülbelül egy millió ember jött el Közép-Európába, és hát a leggyötrelmesebb ponton, ott foglalt nemzetet és hont, és Szent István már jól látta, hogy a magyarság már kevés ehhez a poszthoz és bizony Szent István vigyázott is arra a kevés egy millió magyarra amely az ő népe volt. Bécstől nem messze, és a történelmi magyar határtól sem messze, van Deutsch-Altenburg helység. Szent István király ott templomot építtetett, hálából a Magyarok Nagyasszonyának. és pedig azért, mert egy egész éjszakán vívódott, hogy amikor II. Konrád császár megtámadta Magyarországot, hát akkor ő számolgatta egész éjszaka imádság közben, ha győzelmes csatát aratok is, akkor is 10-20 ezer magyar megint oda lesz. S azt mondta a Nagyasszonynak: Segíts meg Nagyasszony, hogy elkerüljük ezt a csatát! És hajnal végeztével jön az előőrs jelentése, hogy Konrád császár, valami okból egész seregével visszavonult. És Szent István király állotta a fogadalmát, mert amit az ember egyszer kimond, azt becsülettel meg kell tartania, annál inkább, ha az Istennek és a Nagyboldogasszonynak tett valami ígéretet. S nézzétek, Bécsben él úgy egy huszonöt ezer magyar menekült most, és volt közöttük egy áldott emlékezetű Vencel Frigyes nevű magyar, aki folyton nógatta a magyarokat, hogy Nagyboldogasszony napján a bécsi magyarok menjenek ki ide Németóvárba, a Szent Istváni templomba. Meg is tették, magam is kétszer mondottam a szentmiséjüket ott, prédikáltam nekik, és ugyanő a magyar temetőben, mert akkoriban magyarok voltak ezen a tájon is, a magyar temetőben fölvásárolt saját maga részére egy sírhelyet, egy második sírhelyet a temető sarkában, hogy Mindenszentek ünnepén oda gyűljenek a hazai temető helyett, amit a helyi temető nem pótol, hát ehhez a jelképes sírhoz jöttek el a bécsi magyarok, és ott imádkoztak.
Nézzétek, mindezeket Szent István szerezte, és Szent István nagyot gondolt a magyarság sorsával. Ti tudjátok, hogy ő 1038. augusztus 15-én összehívta az országnak egyházi és világi vezetőit, s haldokolva fogta a szent koronát, és elmondotta, hogy emberekben nincs segítség, Nálad, Nagyasszonyban van minden reménység. Vedd oltalmadba ezt a szent koronát és az általa jelképezett országot. Ez a magyar Mária-vállalás, az égi pártfogó vállalása nemcsak egyházi jelentőségű, hanem közjogi jelentőségű is, mert jelent volt a Szent Korona, jelen volt a szent király, jelen voltak az egyházi és a világi vezetők, és ők mind kérték a Szűzanyát a szent királlyal erre a pártfogásra.
Aztán jöttek nehéz idők, nem sikerült elhozni az Urál tájáról az ottmaradt magyarokat. Mert amikor hívogatták őket, Julián barát, ugyanakkor a mongolok is rátörtek az ottani magyarokra, és Julián barát egyedül tért haza azzal a vészhírrel, hogy ide is jön a tatár, Közép-Európába.
De nézzétek, Szent István mindenben vigyázott, ő már akkor, amikor nemzetének korona kellett, ő sokat tépelődött: van neki két nagyhatalmú szomszédja, amelyek századokat töltöttek ott a területükön. Egyik oldalon a német birodalom, a másik oldalon, délen pedig Bizánc, a görög császárság volt. Hát most melyikhez forduljon? Akár egyiktől kér valamit, akár a másiktól, az pályázik a függőségre, hogy a magyarok vazallusok legyenek. Szent István nem olyan könnyedén vállalta a vazallusságot, mint mostanában, hogy vazallusokká süllyesztenek népeket, könnyelmű hatalmasok. Szent István nem így volt, azt mondta, egyikhez se fordulok, a Szentszék messze is van, de annak evangéliuma is van, és attól kérek én koronát magam számára. És így is lett! Mennyi gondoskodás volt abban a Szent Istvánban: az a földi hazáért és az égi hazáért mindent megtett. A mai államférfiak legjobb esetben valamit a földiért tesznek, de az égiért ritkán tesznek valamit, és nagyon sok ballépésük van a földi haza körül is! Emberi jogokat hirdetnek, de sehol se kérik számon az emberei jogokat!
A magyar nép tanult is az ő szent királyától. Nektek, akik annyi küzdelmen mentetek át őseitekkel együtt – akik felépítették a ti templomotokat, a családi házat is elkészítették, iskolára is gondoltak – azóta hogy ők elköltöztek, a világon nagyon sok változás történt, és szinte alig győzzük számolni a változásokat. Ami elmúlt, az ritkán tér vissza, és az embereknek mindenkor külön kell megküzdeniük és megharcolniuk.
Ne csodálkozzatok azon, hogy a számkivetésnek, az emigrációnak vannak folytatásai. Ahogy Szent István látta ezt a nemzet sorsában, mi is ezt vegyük számításba, és ahogy minden nemzedék megharcolta a maga harcát, a mi nemzedékünk is hivatva van ennek a harcnak a megharcolására. Az egészben az a fontos, hogy mi, kevesen, itteni magyarok és minden jó szándékú ember erősen álljunk a helyünkön, ne lógassuk a fejünket, azt tartsuk magasan, ne legyünk letörtek, ne legyünk kétségbe esettek, hanem összetartással csökkentsük a bajokat és a kereszteket! Ez a fontos. Ahogy ma ily szép számmal itt vagytok az Úr Jézus oltáránál, minden vasárnap ez legyen a helyzet, és ha vannak közönyösek köztetek és odahaza maradnak – bár nem magyar dolog a vasárnap az otthonmaradás – hát azokat a közömbösöket is hozzátok el ide.
Sehol annyira a magyar egységet nem tudjátok megteremteni, mint a vasárnapi magyar szentmisén és a vasárnapi szentbeszéden. Én a II. vatikáni zsinatot nagyra értékelem ama intézkedéséért, hogy a kisebbségeknek a nyelve bevonul a szentmisébe, és a régi latin nyelv helyett a maguk anyanyelvén imádkozhatnak itt együtt. Kedves híveim, ez egy oly nagy történelmi tény, a ti keresztes életetekben, hogy ennek örülnünk kell, és ha valami miértünk is történik itt a világon, hát azt értékeljük és használjuk föl. Ez annyira fontos, mint ahogy Szent Istvánnak fontos volt a templom-iskola, mint ahogyan fontos volt a ti őseiteknek az iskola. Igaz, hogy nagy keresztet jelentett ez az idők változásával a ti számotokra. De nézzétek, gyermekeitekért vállaltátok a gondokat erre, és hát azt, amit a gyermeknevelésért teszünk, az a legértékesebb szülői tevékenységünk! Hiszen akarjuk megadni nekik azt, amit nekünk a szüleink megadtak, és mi akarjuk azt, hogy a magyar nyelv, a legszentebb örökség, is maradjon meg számukra. Odaadással, lelkipásztorotokkal összefogva igyekezzetek megoldást találni, és már van némi érdeklődés a külvilágban is a ti keresztetek iránt, és reméljük, hogy a segítsége sem fog elmaradni, ti pedig erősen fogjátok ezt a feladatot és tartsátok meg.
Kedves Híveim, én ma tiértetek mutatom be a szentmiseáldozatot, és a paténára, a tányérkára, ráteszem a ti gondjaitokat is. És kérem az Úr Jézust és Szent Istvánt hívom segítségül a Magyarok Nagyasszonyával, hogy segítsen titeket a keresztviselésben, ami jó célt szolgál, hiszen minden családban a legnagyobb érték a gyermek, azért áll a család és azért kell mindent elkövetnünk. Igaz, hogy változik az időknek a képe, fiatalok költöznek el egyik helyről a másikra, és az idősebb korosztály magára marad…
Elismerem ez egy nehézség, a fiatalokat kérem, hogy ne könnyedén széledjenek, maradjanak együtt a családdal, amennyire csak tehetik, a szülők pedig folytassák itt helyben a drága elődöknek a lába nyomában az iskolákért való küzdelmet.
Egy negyedik intézménye volt Szent Istvánnak, az pedig a családi szentély volt. Azelőtt a magyarok, Szent István előtt, nem éltek szentségi házasságban. Csak hát pogányosan éltek. Most, Szent István családi szentélyt adott az említett három más szentély mellé. Azokat nem tudtátok elhozni, azt a hármat, amikor kikergettek benneteket, de a családi szentélyt sokan kihoztátok, mert a család egésze jött ki. Ezt a családi szentélyt, mint Szent Istváni örökséget becsüljétek meg! Szentségi keretben éltek, a házasságban Isten szándékainak kell érvényesülni, ahol jogokat igénybe veszünk, ott a velük összekötött kötelességeket is teljesítenünk kell!
Aki csak jogot gyakorol a családban, de amellett a kötelességeket elmellőzi, vagy elkerüli, az bizony, akármennyire haragszik a kommunizmusra, bolsevizmusra, ebben az estben ő is beleesik az erkölcsi kommunizmusba és a bolsevizmusba. Ez pedig távol legyen tőlünk, hogy a családi szentélyünket odadobjuk egy csúnya mostani világdivatnak. Fölajánlom a szentmisét, ti kísérjétek imádsággal azt a fölajánlást, hiszen a hívek is bemutatják a szentmiseáldozatot, nemcsak az egyház papja. Ámen.
* A passaici beszéd retorikai elemzése Pölcz Ádám munkája. A tanulmány megírásában Dr. Udvarvölgyi Zsolt történész, szociológus, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola főiskolai tanára volt segítségünkre.
[1] Szabad Nép, 1948. december (6. évfolyam, 277-302. szám) 1948-12-29 / 300. szám, pp.1.
[2] Vö: Mindszenty József: Emlékirataim. 4. kiad. Bp., Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989, 228-233. o.
[3] Azt az esetet, ha egy püspök hosszabb ideig van távol egyházmegyéjétől, kétféle módon jelölik a hivatalos iratokban. Az egyik a sede plena (szó szerint: betöltött székkel), ami azt jelenti, hogy bár fizikailag távol van tőle, de azt egyházjogilag betölti, például gyógykezelésen van. A másik, s ehhez Mindszenty ragaszkodott az impeditus (akadályoztatott), amely a külső, gyakran erőszakos akadályoztatást jelentette. Első esetben a Szentszék kinevezésével apostoli adminisztrátor, vagy ennek hiányában káptalani helynök vezeti az egyházmegyét, a második esetében ez korlátozott. – vö. : Balogh Margit: „A bíboros már nem lakik nálunk”, in: A történelemtudomány szolgálatában – Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére, Budapest-Győr, 2012. 626.p.
[4] Szent VI. Pál (született: Giovanni Battista Enrico Antonio Maria Montini; Concesio, Brescia megye, 1897. szeptember 26. – Castel Gandolfo, 1978. augusztus 6.) római pápa 1963 és 1978 között.
[5] A megállapodás szövegét teljes egészében közli Adriányi Gábor történész – in.: Adriányi Gábor: A Vatikán kelet politikája és Magyarország 1939-1978. A Mindszenty-ügy, h.n., 2004, 110-114.
[6] Stefan László (Pozsony, Osztrák-Magyar Monarchia, 1913. február 25. – Kismarton, 1995. március 8), püspök, Burgeland apostoli kormányzója 1954-1960 között, majd az újonnan alapított kismartoni (Eisenstadt) egyházmegye első püspöke 1960-1992 között, az ausztriai magyarok ordináriusa. Jól beszélt németül, horvátul és magyarul.
[7] Vö: A külföldi magyarok ellátásáról. 1972. október 5. – szövegét közli: Somorjai Adám: Ami az emlékiratokból kimaradt. Pannonhalma, 2008. 147-149.
[8] Franz König (Rabenstein an der Pielach, Osztrák-Magyar Monarchia, 1905. augusztus 3. – Bécs, Ausztria, 2004. március 13.) bíboros, érsek, Bécs érseke 1956-1985 között.
[9] Pázmáneum (Collegium Pazmanianum) a Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek által 1623-ban Bécsben alapított papnevelő intézet.
[10] Vö.: Valentiny Géza: Mindszenty bíboros a Pázmáneumban. in: A bécsi Pázmáneum. Zombori István szerk. Budapest, 2002. 349-351.
[11] Mindszenty József: Emlékirataim, Budapest, 1997. 484.
[12] Habsburg Ottó (Reichenau an der Rax, 1912. november 20. – Pöcking, 2011. július 4.) politikus, közíró, az Európai Parlament volt tagja, a Páneurópai Piknik egyik kezdeményezője, az Adenauer-Schuman-De Gasperi-féle Európa-eszménynek képviselője és szorgalmazója, az utolsó Habsburg-trónörökös.
[13] Habsburg Ottó: Milyen ember volt a prímás? in: Füzér Julián OFM szerk.: Szentnek kiáltjuk! Youngstown, 1987. 109.
[14] Vö: Balogh Margit: Mindszenty József, Budapest, 2015. 1322.
[15] Korábban, 1946-ban, mint regnáló hercegprímás kereste fel a kanadai Mária-kongresszust, majd felkeresett számos kanadai és egyesült államokbeli magyar közösséget. Második amerikai útja elsődlegesen Kanadára terjedt ki, mivel az USA-beli részt különféle szervezési anomáliák miatt lemondta. Egyedül New Brunswick, NJ-ben tett látogatást és szentelte fel az újraépített Szent László templomot.
[16] A Lelki Fejedelem szeretet-útja Amerikában. Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1974, június 9. 2.
[17]A program vizsgálata közben a Katolikus Magyarok Vasárnapját, a New Yorki Magyar Életet, illetve a Californiai Magyarság c. hetilapokat szemléztem.
[18] Mészáros Tibor Msgr. (Felsőpaty, 1919. augusztus 12. – Bázel, Svájc, 2003. szeptember 6.) veszprémi egyházmegyés áldozópap, Mindszenty titkára az emigrációban.
[19] Jaszovszky József (Kecerpeklány, 1907. március 16. – San Francisco, CA, 2002. január 3.) esztergomi főegyházmegyés áldozópap, a San Francisco-i érsek joghatósága alá tartozó magyarok lelkésze 1952-1984 között.
[20] Vas László (Nagyvárad, 1965. április 27. – Nagyvárad, 2018. január 7.) nagyváradi egyházmegyés áldozópap, Passaic, NJ-i adminisztrátor, majd plébános 2007– 2018. között.
[21] St. Stephen Roman Catholic Magyar Church, Passaic, New Jersey May 19th, 1974. His Eminence József Cardinal Mindszenty Prince-Primate – Mindszenty József hercegprímás, szerk. Vas László, Passaic, 2014., http://www.ststephenspassaic.com/history/evkonyvek/mindszenty/index.html (a letöltés dátuma: 2019. június 21.)
[22] Dunay (Demetrovics) Antal Dr. (Nagykölked, 1915. február 27. – Passaic, NJ, 1977. május 29.) Passaic, NJ-i plébános 1963-1977 között.
[23] György István (? – ?) a Passaic, NJ-i református templom gondnoka.
[24] Kecskeméthy József (Canonsburg, PA, 1906. augusztus14. – Ligonier, IN, 1995. november ?.) Passaic, NJ református magyar lelkésze. 1973-ban vonult nyugállományba.
[25] 6. Gábor Áron és 38. Rozgonyi Cicelle Cserkészcsapatok, https://sites.google.com/site/garfieldcserkeszek/ (a letöltés dátuma: 2019. június 24.)
[26] Az iskola épülete ma is az egyházközség tulajdonában van, városi iskola üzemel benne.
[27] Michael Dudick (St. Clair, PA, 1916. február 24. – Uniontown, PA, 2007. május 30.) Passaic-i görög katolikus püspök 1968-1995 között.
[28] Kádár János, születési nevén Czermanik János József, melyet később Csermanek Jánosként használt (Fiume, 1912. május 26. – Budapest, 1989. július 6.) magyar kommunista politikus, a róla elnevezett időszak de facto vezetője.
[29] Bartkó Júlia (Gombos, 1914. június 19 – Belleville, NJ, 2007. október 10.) a passaic-i Szent István templom első női kántora, Kodály Zoltán tanítványa.
[30] Mattyasovszky György (Szeged, 1930 – Passaic, NJ, 2014.) vállalkozó, a Szent István templom kórusának vezetője, a templom kántora.
[31] Kerkayné Maczky Emese (Szolnok, 1940. december 11. -) a Passaic-i Amerikai Magyar Múzeum korábbi gondnokának és Szent István Magyar Iskola korábbi igazgatójának, a Passaic-i magyar közösség tagjának, számos tanulmány és könyv szerzőjének visszaemlékezése.
[32] Vö.: Passaic-i beszédben Szent István iskolaalapításai stb.
[33] Mindszenty bíboros mondta. New Yorki Magyar Élet, 1974. június 22. 3.
[34] A Lelki Fejedelem szeretet-útja Amerikában. Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1974, június 9. 1.
[35]Ludányi András: Szétszórtsági magyar sors: múlt, jelen, jövő.
http://bgazrt.hu/_dbfiles/blog_files/8/0000010928/Kisebbsegkutatas_2015_2%20korr-2.57-61.pdf (a letöltés dátuma: 2019. június 24.
[36]Vö.: Laura Fermi: Illustrious Immigrants. 2nd Ed. The Intellectual Migration from Europe 1930/41, p.111-116. http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/emigracio/fermi3.html (a letöltés dátuma: 2019. június 24.)
[37] A Lelki Fejedelem szeretet-útja Amerikában. Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1974, június 9. 2.
[38] Lelki fejedelmünk, Mindszenty József szeretet-útja Amerikában. Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1974, július 28. 1-2.
[39] Lengen (Lengyel) Imre (Bridgeport, CT, 1902. január 25. – Trumbull, CT, 1999. június 9.) South Norwalk, CT magyar származású plébánosa 1933-1977 között.
[40] Vö.: Msgr. Mészáros Tibor: Akit övéi nem fogadtak be. Pécs, 1997. 252-253.
[41] A beszéd a Passaic-i Szent István király tiszteletére felszentelt templomban hangzott el.
[42] A harangszóval kapcsolatosan Kerkayné Maczky Emese (Passaic, NJ) az alábbiakat közölte: „Elfelejtettük a nagy izgalomban kikapcsolni a harangokat. És amikor délben elindult a harangozás, ami nagyon hangos volt, fejezte be hirtelen a beszédét. Szó sem volt arról, hogy a harangozással jeleztük volna, hogy itt az ideje abbahagyni. Borzalmasan bántott ez akkor bennünket, de hát ez volt, utólag nem lehetett ezen segíteni.”
[43] A beszéd hanganyagát a http://ststephenspassaic.com/galeria/hangtar/mindszenty/mindpred.mp3 oldalról jegyeztük le. (a letöltés dátuma: 2019. július 6.)
Eredetileg megjelent: Magyar Sion, 2019/2.
Letölthető:
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.