Bencsik Péter: Kelet és Nyugat között – Államhatárok, úti okmányok, határátlépés Magyarországon és Csehszlovákiában (1945–1989). Budapest, MTA BTK Történettudományi Intézet, 2019. 440 oldal

Útlevél, gyönyörű szó, akár a szerelem – fogalmaz Földes László Hobo, a Csavargók Tízparancsolata című önálló estjében. S bár nem illik dalszöveggel, s pláne saját családi anekdotával kezdeni egy könyv recenzióját, de a fenti dalon kívül nekem mégis egy régi családi történet jutott eszembe e könyv olvasása közben. Mivel Bencsik Péter, jelen kötet szerzője bevezetőjében több történetet hoz, ezért veszem a bátorságot és megosztom. Nagyapám, aki Szegeden vasutas volt, soha nem arról volt híres, hogy csendben tudott volna maradni. S mivel kiváló vasutas (pontosabban vasutas-villanyszerelő) volt, minden évben kapott egy szabadjegyet két főre, nemzetközi utazásra jogosítóan, 1000 kilométer távolságra. S mivel soha nem tudta befogni a száját, főleg, ha politikai kérdésekről volt szó, soha nem kapott útlevelet. Bárkit jelölt meg útitársként. Egyik évben, talán 1985 körül, amikor én hét éves lehettem engem jelölt meg. Sokat töprengett hova is utazna – elméletben. Szocialista államok? Na ne. Oda nem akart menni. Pláne nem a szovjetekhez. Noha, elmondása szerint három boldog évet töltött a festői Szibériában, mert nem volt ott az asszony. Ő Bécsbe akart menni. Bőven benne van az 1000 km-ben. Nem lehetett. Visszajött a papír, s állítólag én is külön kaptam. Az ön utazása nemzetbiztonsági érdekeket sért. S ekkor kérdezte meg nagyapám, hogy vajon, azon kívül, hogy szilveszterkor születtem mi közöm lehet Matuska Szilveszterhez, mert más okot nem lát arra, hogy engem se engedjenek ki. Azóta többször jártam Bécsben, s minden alkalommal az „öregre” emlékezem, aki politikailag képzetlenül, de igen nagyszájúan 1989-ben meghalt, mielőtt valóban megnézhette volna Bécs városát.

Bencsik Péter nem első alkalommal foglalkozik az útlevelek, a határátlépés kérdésével. 2003-ban megjelent kötete a magyar útiokmányokat vizsgálta 1867-1945 között, majd 2005-ben Nagy Györggyel közösen folytatta ezek vizsgálatát 1945 és 1989 között. A 2019-ben megjelent Kelet és Nyugat között – Államhatárok, úti okmányok, határátlépés Magyarországon és Csehszlovákiában (1945–1989) című kötet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet sorozatában jelent meg, s számos nagyon izgalmas kérdést feszeget, hiszen a határok, azok átlépése, az esetleges illegális határátlépés ma – különösen Magyarországon – rendkívül nagy figyelmet kap. Bencsik Péter könyve azért is különleges és egyedülálló, mert nem a kvázi szokott formát használja, hogy egy-egy ország szabályait vizsgálja, annak történetével foglalkozik, hanem mindjárt két országot, Magyarországot és az akkor még létező Csehszlovákiát veti össze, felmutatva a szocialista rendszerek hasonlóságait, de jelentős különbségeit is, melyet ő csak keleti modellnek nevez. Példákat és történeteket hoz azokra, akik egyenlőbbek lehettek az egyenlőknél, az egyre táguló, majd politikai okokból visszaszűkülő lehetőségekre, melyeknek fő sajátossága volt a határok fizikai, illetőleg politikai lezárása, a külföldi turizmus keretek közé szűkítésének célja volt.

A kötet kimondott célja, hogy bemutassa a két ország határrezsimjét, s ezeket összehasonlítsa. A szerző már a könyv bevezetésekor kimondja, hogy ezt aszimmetrikus módon teszi, fő csapásiránya a magyar rendszer bemutatása, s a csehszlovák egyfajta kontrollcsoportot jelent. A szerző több irányból is vizsgálja a határvédelem, a határátlépés kérdését, de vizsgálja a határt, mint fogalmat, amely nem csak az államokat választja szét, hanem a határon átlépni akaró személyeket is, abban az értelemben, hogy egy – elvben – az állampolgárok által választott testület (parlament, kormány, minisztertanács, elnöki tanács – elnevezése szinte lényegtelen), hogyan osztja két része az embereket, azokra akiknek megengedi, hogy átlépje a határt, s azokra, akiknek nem.

A könyv két nagy részre, s több fejezetre oszlik. Az első nagy rész, melynek címe Keretek, inkább elméleti, illetve történeti visszatekintés. Az elméleti részben a szerző áttekinti, hogy mi az államhatár fogalma, milyen funkciói lehetnek. Külön érdekes az ebben a fejezetben kifejtett, már-már filozófiai szintű gondolatsor: a határ, mint olyan, elválasztó, de egyben összekötő szerepéről. A kötet ezután egy áttekintést ad, a határrezsimek fejlődéséről, a bibliai időktől 1945-ig. Ebben a fejezetben a szerző már specializálódik, egyre inkább az általános bemutatástól eljut a témában szereplő két ország szabályzatainak bemutatására felé, amelyet az 1945 utáni időszakkal foglalkozó fejezetben csúcsosít ki, bemutatva a keleti és a nyugati modellt, s ezek jogtörténetét, jogi és politikai vetületeit, alapvető vonásait.

A második rész – amely sokkal terjedelmesebb az elsőnél – konkrétan bemutatja a határok és a határátlépés kérdéseit Magyarországon és Csehszlovákiában 1945 és 1989 között. A kezdő és záró időpont teljesen érthető, hiszen a II. világháború teljes mértékben megváltoztatta a magyar (és a csehszlovák) állam hozzáállását a szabad utazás kérdéséről, s a lezárás is reális, mert a rendszerváltás, rendszerváltoztatás mind a két országban fokozatosan meghozta a – gyakorlatilag – teljesen szabad utazás lehetőségét.

Ez a rész szisztematikusan megvizsgálja az útlevelek és a távolsági forgalom szabályozását, azt, hogy ki és milyen feltételekkel kaphatott úti okmányt, ennek enyhülését, majd újbóli szigorodását, a hatóságok részéről történő alapvető kérdést: de miért akar utazni, hiszen annyi szép látnivaló van itthon is… Ezzel a kérdéssel van összhangban a könyv mottójának választott Kádár idézet, amely így szól: „…nem ismerem el jogos igénynek, hogy 16 éves embernek feltétlenül külföldön kell járnia.” S mivel a világ nem változik, ezért a vezetőnek mindig igaza van, s a kötetben jól bemutatásra kerül, hogy az 1960-as évek elején egyfajta enyhülés (ahogy a szerző fogalmaz olvadás) figyelhető meg, majd ezután egyre inkább ismét szigorodik a helyzet, egyre jobban megnehezítik az útlevél kiadását a hatóságok. Az olvasóban ezt a részt tanulmányozva felmerül egy furcsa ambivalencia, hiszen, a „rothadó nyugaton” ekkor már vám és utazási uniók jöttek létre (lásd például a Benelux-államokat), míg a baráti, sőt testvéri szocialista államok egymástól minél inkább elzárkóztak. Lehet, az volt a cél, hogy az állampolgár, aki látja, hogy itt nem jó, ne vegye észre, hogy ott se? Erre mindenki maga adhatja meg a választ.

A kötet foglalkozik még a kivándorlás és visszavándorlás kérdésével, valamint egy nagyon izgalmas témával, a kishatárforgalom kérdésével, hiszen ez volt az a lehetőség, amikor a határ közelében élő lakosok bizonyos távolságon belül átléphették a határt. Ez kifejezetten fontos volt, hiszen a trianoni határok miatt számtalan család szakadt szét. A kishatárforgalomban megkülönböztettek un. gazdasági (kettősbirtokos, magyarra lefordítva kvázi munkavállalói), illetve egyéb célú (alkalmi útilapos) utazásokat. A könyv levezeti ennek a lehetőségnek a változásait, alakulását.

Szintén nagyon érdekes a határátlépések ellenőrzésével kapcsolatos fejezet, amelyben ennek fejlődését, a két ország hatóságainak egymás felé való nyitását mutatja be. A szerző külön ki is fejti, hogy célja bemutatni ennek működését, abban a tekintetben, hogy a két ország hatóságai hogyan próbáltak együttműködni abban, hogy bemutassák az illegális határátlépés megakadályozását.

Különleges, a szerző véleménye szerint némiképpen kakukktojás az a fejezet, amely a tiltott határátlépés jogi következményeivel, elsődlegesen büntetőjogi előírásaival foglalkozik. Bencsik Péter kifejti, hogy a jogi szabályozás, különösen a büntetőjog mindig az adott helyzetre reflektál. Abban az esetben, ha felmerül egy probléma, arra hoznak egy megoldást. Ha a probléma enyhül, vagy esetleg megszűnik, a rá adott válasszal is így tesznek. A határrezsim, illetve az annak megszegésére adott jogi válasz kérdése kifejezetten érdemes, s még tovább vizsgálandó témaként jelentkezik.

Rendkívül olvasmányos, s izgalmas fejezettel zárja a szerző művét, hiszen „a szabályok által gúzsba kötött társadalom” egyes tagjainak próbálkozását mutatja be, esettanulmány jelleggel. Ebben a fejezetben példákat olvashatunk arról, hogy miként próbálták meg sikeres, vagy sikertelen próbálkozók kijátszani a szabályokat, hamis útlevelekkel, embercsempészettel, a zöldhatár alatt, felett való átszökéssel. A nagyon izgalmas fejezetben számos, igen jellegzetes példát olvashatunk.

A kötet rendkívül bő forrás és irodalomjegyzékkel, valamint nyolc, kifejezetten hasznos melléklettel zárul, melyben pontos számokat vizsgálva tekinthetjük át pl. az útlevélkérelmek (s azok elutasításának) számát, a ki és belépők arányát, s a sor folytatható.

A szerző nagyon jól megkönnyíti az olvasó dolgát azzal, hogy a fejezetek elején egyfajta bevezetőt közöl, s az utolsó bekezdésében (a II. részben, az első részben ettől a szerző eltekintett) pedig összefoglalja, mondhatni újra megmagyarázza a közölni szánt tényanyagot.

Útlevél, a gyönyörű. Amikor kézbe vettem Bencsik Péter több, mint 400 oldalas kötetét némiképp megrémültem, hiszen – témájánál fogva – ez a kötet nem sorolható a könnyű olvasmányok közé. Mégis, amikor nap, mint nap haladtam előre, egyre több mindent megértettem abból, hogy milyen hatalmi játszmák, milyen együttműködések, s együtt nem működések alakították a huszadik század második felét, itt Kelet-Európában. S megértettem, vajon mi miért nem kaphattunk útlevelet. Legközelebb, ha Bécs felé megyek, gondolatban viszem magammal ezt a kötetet is, nagyapámra gondolok, s magamban Hobó-t dúdolva, örvendezem, hogy én ma már egy szál személyi igazolvánnyal is átléphetem, lényegében akárhol a határt, nem kell ehhez senkitől, semmiféle engedélyt kérnem. A kelet és a nyugat közötti kérdésben mi a nyugat mellett döntöttünk. S ez kifejezetten jó. Bencsik Péter kötetét szívből ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne megismerkedni történelmünk egy kissé „határ-témájával”, amely ha nem is befolyásolta mindannyiunk életét, de mégis hozzánk tartozott.

Erdetileg megjelent: http://ujkor.hu/content/az-utlevel-gyonyoru-recenzio